3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. szeptember 11.

Érkezik Temesi Berci On Time című albuma

Copyright:

A Magyar Jazz Napján, szeptember 14-én jelenik meg Temesi Bertalan basszusgitáros, oktató, producer és zenei rendező első szólóalbuma On Time címmel. Az ez idáig 55 hazai albumon közreműködő zenész – a Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő korongon - kilenc kellemes, smooth jazz dallal örvendezteti meg az igényes zene kedvelőit. Az albumot a 22. Budavári Borfesztivál jazzszínpadán mutatja be élőben is a nagyközönség előtt.

„Az első szólólemezem alkotásakor a célom a prémium minőség volt. Zeneileg, megjelenésében, és az üzenet tekintetében egyaránt. Egy lehetőség, hogy személyesebben megmutassam azt a mosolyt magamból, amit immáron 15 éve, 55 nagylemezen és megszámlálhatatlan koncerten adhattam, a lelkiismeretesen a háttérben dolgozva, az általam mélyen tisztelt művészek mögött” – fejtette ki első saját albuma kapcsán a gondolatait Berci, aki a hazai könnyűzenei élet kultikus nevei mellett az X Faktor, és a Megasztár tehetségkutatók legsikeresebb alakjainak is kölcsönözte zenei tudását.
 
Temesi Berci ARTISJUS díjas előadóművész. 2003-ban az év basszusgitárosa, 2012 őszén a Magyar Jazz Szövetség különdíjasa. Az I. Smoothjazz dalverseny díjazottja.  Jelenleg az RTL KLUB televízió csatorna zenei rendezője. Az MTVA hétvégi műsorainak - Legenda, Luxor - Lotto Show, Magyarország, szeretlek!- zenei munkatársa . A TV2,“Ének iskolája” című zenei tehetséggondozó műsor zenei munkatársa.  A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének elnökségi tagja, és a 2011-es ARTISJUS választmány jelöltje. A Magyar Jazz Szövetség, és az Előadói Jogvédő Iroda Egyesület jogdíjfelosztási választmány tagja.  
 
2011. májusában az amerikai - huszonötszörös Billboard-első -  jazz-zongorista, pozanos, zeneszerző Brian Culbertson európai turnéjának budapesti állomásán zenekarvezetőként dolgozott.  1999-2013 között elsősorban sessionzenészként olyan előadókkal dolgozott, mint Charlie, Tátrai Tibor, Póka Egon, Babos Gyula, László Attila, Keresztes Ildikó, Lerch István, Tony Lakatos (USA), Brian Culbertson (USA),Christina Bien (POL), Szekeres Adrien, Zséda, Caramel, Király Viktor, Takács Nicolas, Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Janicsák Veca, Gáspár Laci, Tóth Gabi, Oláh Gergő, Tóth Vera, Oláh Ibolya, Wolf Kati, , Éliás Jr., Gitano LIVE, vagy a Garami Funky Staff. Tagja volt a Stonehenge és a Black-Out zenekaroknak, valamint olyan sikerprodukciók alapítója mint a Kowalsky meg a Vega, és a Czutor Zoli nevével fémjelzett Belmondo. Sikeres hangszeres oktató, ingyenes online video kurzusai nagy látogatottságnak örvendenek a basszusgitárosok között.
 
A Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő albumot a közönség először a Budavári Borfesztiválon szerezheti be, ahol a közkedvelt zenész a borünnep jazzszínpadán – stílusosan a Magyar Jazz Napján - mutatja be a lemezt.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky