3427 zenekar 12457 letölthető zene

Archívum

Listázás
Naptár
2024. március
h k sz cs p sz v
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Időszak:
-
Hirdetés
Cím
Dátum

Értetlenül, egyben mosolyogva – Németh Róbert szólólemezt készített

Viszonylag ritka a popzene történetében, hogy egy zenekar ritmusszekciójának addig önálló dalszerzőként nem túl produktív basszusgitárosa szólólemezzel rukkoljon elő. Most viszont szerencsére történt egy ilyen eset hazánkban: a 2015-ben feloszlott HS7 basszusgitárosa, Németh Róbert – miközben 2013 óta a Pegazusok Nem Léteznek aktív tagja – még magát is meglepve idén tavasszal elkezdett dalokat írni, amik annyira jók lettek, hogy stúdiófelvételt és nagylemezt érdemeltek. Az október 17-én érkezett, Nincsen mozgás az eseményhorizonton című bemutatkozó albumot a Gold Record kiadó jelenteti meg. Tovább

2016. november 10.

Interjú

Érkezik Temesi Berci On Time című albuma

A Magyar Jazz Napján, szeptember 14-én jelenik meg Temesi Bertalan basszusgitáros, oktató, producer és zenei rendező első szólóalbuma On Time címmel. Az ez idáig 55 hazai albumon közreműködő zenész – a Music Fashion kiadó gondozásában megjelenő korongon - kilenc kellemes, smooth jazz dallal örvendezteti meg az igényes zene kedvelőit. Az albumot a 22. Budavári Borfesztivál jazzszínpadán mutatja be élőben is a nagyközönség előtt. Tovább

2013. szeptember 11.

Hazai

Elhunyt Trevor Bolder, David Bowie egykori basszusgitárosa

62 éves korában, rákbetegségben elhunyt Trevor Bolder, David Bowie Spiders from Mars formációjának, valamint az Uriah Heep zenekar egykori basszusgitárosa. Tovább

2013. május 24.

Külföldi

Húrok Harca a Budapest Jazz Clubban - döntő!

Most pénteken, május 10-én a jövő basszusgitárosainak legtehetségesebbjei mérik össze erejüket a Budapest Jazz Clubban. A verseny az egykori Syrius és Rákfogó együttesekben játszó legendás muzsikus, Orszáczky Jackie nevét viseli, mely azt is jelzi, hogy bár elsősorban jazz darabokat hallhat majd a közönség, nagybőgő helyett a basszusgitáré lesz a főszerep. Tovább

2013. május 8.

Események

Mumford & Sons koncert Budapesten!

Március 8-án Budapestre érkezik az elmúlt évek egyik legizgalmasabb zenekara, a Mumford & Sons. Koncertjük már november közepe óta teltházas, s bizonyára felejthetetlen élményben lesz része az időben jegyet vásárolt szerencsés rajongóknak. A csapat saját szakáccsal utazik, ami főként az egyik tag súlyos allergiája miatt szükséges. A 4 zenekari tag mellett még 6 további zenész, fúvósok és vonósok is lesznek a színpadon a Mumford & Sons előadása alatt.   Tovább

2013. március 1.

Események

Miklós Milán: Képzelj el egy hatalmas tortát. Ez a zene-torta.

Szereti a kutyákat, elkötelezett a zenével szemben, nem híve a műfajokba sorolásnak, az önkifejezés a legfőbb célja, és művészeti iskolát akar alapítani. Ez mind igaz Miklós Milánra, a Carbonfools, a Jazzékiel, a Terv és a Napokon basszusgitárosára, akinek egyik legfőbb példaképe Sting. „…nem vagyok semmivel sem több azért, mert itt állok a színpadon, és akár látják a fejemet a televízióban, az interneten, vagy az újságcikkekben. Egy ember vagyok a sok közül” - beszélgetésünk során arra voltunk kíváncsiak, milyen célokat lát még a zenében, önmagában, és milyen ember rejlik a napszemüveg mögött. Tovább

2012. augusztus 7.

Interjú

MARCUS MILLER a Sportarénában

A világ zenei életében az egyik legfigyelemreméltóbb karrierrel büszkélkedhet Marcus Miller, aki két Grammy-díj birtokosa, a műfaj tizenegy meghatározó albumának zeneszerzője és producere, amelyeken megmutatja egyedülálló technikáját, mint a világ egyik legtehetségesebb elektromos basszusgitárosa. Marcus Miller ezúttal a Papp László Budapest Sportarénában lép fel 2012. május 23-án este 8 órától. Tovább

2012. május 2.

Események

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky