3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. május 6. | Bertoni

Az igényesen szakadt zene - Wattican Punk Ballet

Copyright:

Wattican Punk Ballet: Playground | Az idei év nagy újdonsága amellett, hogy az A38 Hajó 10. születésnapját ünnepli, hogy az NKA-val közösen megjelentettek két lemezt. Ezek közül a Wattican Punk Ballet albuma már CD formátumban is elkészült, bemutatójára pedig az előzetes tervekkel szemben május 9-én az Akváriumban kerül majd sor.

A lemezt kézbe véve egy igényes anyagot kapunk, amiről már első ránézésre világos, hogy stílusokon átívelő, szintetizáló jelleggel készült. Mindez nemcsak a borító látványtervéből, de már az együttes nevéből valószínűsíthető – a vatikáni, a punk és a klasszikus balett hangulatát egyaránt tapasztalhatjuk zenéjükben. Néhol futurista, néhol szürreális a hangzásvilág, folk, electro, akusztikus és punk elemek egyaránt előfordulnak benne.

Az indítás előre vetíti az összképet: a vendégzenészek segítségével olyan profi, virtuóz, játékos válogatást készítettek, amely ígéretes koncertanyag, ugyanakkor otthoni hallgatásra nem biztos, hogy mindenkinek emészthető. Az első szám visszafojtott energiái talán csak a Requiemben törnek fel igazán. A diszharmóniák néhol nyomasztóvá teszik a zenét, viszont egyes helyeken olyan magasságokba emel, amiről nem is álmodnánk. Kétségtelenül egyedi, az énekesnő hangját ezer közül is felismerni – a torzító viszont nem biztos, hogy feltétlenül előnyös ehhez. 

Britney-től az AC/DC-n keresztül Marilyn Mansonig mindenféle zenei mélységet és magasságot (kinek mi) bejárnak az albumon, mígnem a végére Csajkovszkijhoz lyukadunk ki, hogy a balett tegye fel az i-re azt a bizonyos pontot. A számsorrendnek megvan a maga íve, a punkban csúcsosodik ki számomra, és egy koncerten igazán szuggesztív, minden hétköznapi gondot feledtető, ugyanakkor kellően nevelő jellegű tud majd lenni. Szerintem. De mindez kiderül május 9-én az Akváriumban. Én ott leszek!

Bertoni

MyMusic értékelés: 6/10

Wattican Punk Ballet (2013, A38) tracklista:

1.    Celebrity [Little Girl]
2.    I hold
3.    Golden Fish
4.    My vioce
5.    Requiem 4 you
6.    We are Armenians
7.    Over
8.    Scary Good
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky