3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. április 26. | Bertoni

Hamarosan indul a Talentométer elődöntője!

Copyright:

Kedden gigantikus sajtótájékoztatóra került sor a méltán népszerű A38 Hajó fedélzetén. Vasák Benedek és Kozlov Sándor a támogatók gyűrűjében beszámoltak az április 30-án 10. születésnapját ünneplő rendezvényközpont sűrű programtervéről, a várható újításokról és egyéb elköteleződéseikről. Az ünnepi hangulat az idén harmadszor megrendezésre kerülő Talentométert is érinti majd. Lássuk a részleteket!

Az A38 immár hagyományosnak mondható élőzenés könnyűzenei tehetségkutatójára, a Talentométer 3-ra a korábbi évekhez hasonlóan idén is 5-600 pályázat érkezett. A jelentkezés április 21-én lezárult, a szakmai zsűri összeült, a továbbiakban kiválasztják az elődöntő résztvevőit. Májusban és júniusban öt műfajban 10 versenyző szerepel majd, akik közül 2-2 jut tovább a döntőbe. Az elődöntő fellépőinek névsorát hamarosan nyilvánosságra hozzák, a közönségszavazás viszont még április 30-ig tart, hiszen egy zenekart a lelkes rajongók is továbbjuttathatnak majd. A rendezvény célja azonban nem titkoltan épp a szakmaiság, illetve a koncertélmény, a közvetlen hatás előtérbe helyezése mindenféle médium kiiktatásával.  

A szakmai zsűrit a magyar könnyűzene és jazz színes egyéniségeiből válogatták: az elnök Varga Lívius (Quimby), a metál Tóth Gergő (Blind Myself) asztala, a hiphopot Ganxta Zolee kapta, világzenében Fehér Zsombor (Kerekes Band) szava a döntő, a jazz-szekció pedig Grencsó Istváné. A verseny díjazása praktikus szempontokat követ. „Egy pályakezdő zenekar minden bizonnyal tud mit kezdeni kétezer kilométernyi turnébusz-bérlettel, demofelvételi és fesztiválfellépési lehetőségekkel, koncert-videoklippel és így tovább. De a legérdekesebb a közönségszavazás lesz: a fellépő zenekarok számára ugyanis minden, a helyszínen leadott szavazat ötszáz forintnyi hangszervásárlási utalványt ér” – olvashatjuk az A38 Hajó programmagazinjában.
 
A Szerencsejáték Zrt. szóvivője, Tulik Ágnes elmondta, hogy a Talentométer kiemelt támogatóiként céljuk a fiatalok elérése, ezért olyan helyet választottak partnerül, amely magyar és nemzetközi szempontból is „cool”. 
 
Tavaly óta a zenei tehetségkutatót borászok versenyével is színesítik: a 2012-es győztes, Pécsi Szabó Dénes, a villányi Janus Borház képviselője idén szakmai tanácsadóként vesz majd részt a Talentométer szervezésében. Hangsúlyozta, hogy bőven vannak elhivatott fiatal magyar borászok, akiket össze kell kötni az érdeklődő közönséggel, s erre kiváló alkalmat biztosít a rendezvény. Idén 6 kategóriában indulhatnak a borászok, a nevezésre május 17-ig van még lehetőség.
 
Már a zene és a bor párosa is elegendő ahhoz, hogy a júniusi vasárnapokat az A38-on töltse az ember, ráadásul ha az igazán tehetséges fiatal zenészek és borászok előmenetelét is segíthetjük – nehogy bárki is ölbe tett kézzel üljön otthon! A nyár elején irány a Talentométer!
 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky