3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2009. július 23.

Bajban a Josh és Jutta?

Copyright:

A zenészek nagy része arra panaszkodik, hogy a gazdasági válság miatt kevesebb fellépésük van. A recesszió hatását az igazán népszerű előadók kevésbé érzik, legfeljebb azon "szomorkodhatnak", hogy nem sok idejük jut magukra és a pihenésre. Ennek a feszített munkatempónak a jótékony áldozata Josh és Jutta is, akik évek óta szinte egy óra pihenést sem tudtak megengedni maguknak.

- Bár 2009-ben megígértük magunknak, hogy egy kis nyári pihenést beiktatunk, de úgy látszik ez nem fog teljesülni, hiszen az idei nyarunk is teljes egészében megtelt fellépésekkel. - mondta Josh.

A sikerduó nyár elején kihozott kislemeze Az élet mint homokszem, viharos gyorsasággal lett népszerű, ennek is köszönhetően a felkérések száma is megnőtt. Persze ezt mosolyogva veszik tudomásul, és sikerként könyvelnek el minden lehetőséget.

- Örülünk a sok bulinak, hiszen ez is azt mutatja: a csapat egyre népszerűbb! Viszont egyfelől szomorúak is vagyunk egy kicsit, hiszen idén is kimarad a barátokkal eltöltött pihenő. Sebaj, járjuk az országot, na meg a határon túli felkéréseket is nagy szeretettel teljesítjük, a napozással egybekötött lazítás pedig egy picit megint csúszik… – sóhajtott tetetett bosszúsággal a lányok nagy kedvence.

A csapat munkakedvét, tempóját, sikereit és népszerűségét figyelembe véve bátran kijelenthető: rajongóik és fellépéseik száma évről-évre nő. Így nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy a jövő nyár is sok bulival kopogtat majd Josh és Jutta ajtaján. Nem mellékes az sem, hogy a pörgős, fiatalos zenéjük hangsúlyozottan bejön a nyaraló közönségnek, így az énekesek a Balaton felé is fellépés miatt veszik az irányt.

A nyaralás beteljesületlen álom marad Josh és Jutta számára? Nem tudjuk… Ám azt megígérhetjük: jövőre újra rákérdezünk a csapatnál!

De, addig is sírunk és sajnáljuk őket!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Remarcă
lady hawke 2009. júl.. 28.  17:08 4
már régóta bajban vannak...nincs ízlésük semmilyen téren.
   
fuzesi 2009. júl.. 28.  16:42 3
mi ez hogy bajban josh és jutta?milyen bajban?
   
bgljoe 2009. júl.. 28.  11:06 2
Csatlakozz!
http://www.stonerteam.blogspot.com/
   
qT 2009. júl.. 23.  17:18 1
RECENZIÓ????
:D:D:D:D:D
   

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. A continua

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky