3423 zespół 12355 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2008. november 10. | Fodor Csaba

Elhunyt a magyar rock-legenda - Tunyogi Péter

Copyright:

Elhunyt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese, a Mobilmánia együttes egyik frontembere. Az énekes november 1-én a Rocktogonban lépett volna fel, ám koncert előtt elájult és súlyos fejsérülést szenvedett. Balesete után kétszer is megoperálták, majd napokon át tartották mesterséges kómában, de már nem tudták megmenteni.

Tunyogi Péter 61 éves volt, és évtizedek óta aktív résztvevője a hazai rockéletnek. Zenei karrierjét az Anonymus együttesben kezdte 1963-ban. Később dobolt és gitározott is a zalaegerszegi Cyklon zenekarban, majd énekesként folytatta a budapesti Spirál és a Beton nevű bandában. Legismertebb együttese a P. Mobil, amelynek 1978-tól - Vikidál Gyula kiválásától - lett az énekese, s szinte összes nagylemezen közreműködött. Miután a P. Mobil 1985-ben leállt, Tunyogi Péter külföldre távozott, hazatérése után - 1991-ben - pedig megszervezte saját zenekarát, a Tunyogi Rock Bandet, amellyel olyan sikeres dalok és lemezek születtek, mint A tegnap itthagyott, a Szárnyakon szédülő, a Boszorkányrepülés vagy az Öregesen. Velük 2004-ig dolgozott folyamatosan.

2005-ben gerincdaganattal operálták, azóta egészségügyi állapota hol jobb, hol rosszabb volt. Zenészpályáját emiatt egy ideig szüneteltette, majd 2008 májusától a P. Mobil több egykori tagjával – Kékesi Lászlóval, Vikidál Gyulával, Rudán Joe-val és Zeffer Andrással – együtt a Mobilmánia nevű formációban lépett fel. Az énekes temetéséről később intézkednek.

-fcs-

Forrás: pmobil.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Uwaga
karl boro 2008. nov.. 13.  01:36 2
respect...
   
RiziRubensAchado 2008. nov.. 12.  09:02 1
Ezt nem tudom elhinni.
Az ember akkor érzi igazán, hogy öregszik, amikor az idoljait látja meghalni.
   

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Kontynuować

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Kontynuować

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Kontynuować

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Kontynuować

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky