3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2023. szeptember 5.

A Carson Coma az MVM Dome-ban ünnepli ötödik születésnapját

Copyright:

A Carson Coma az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija gitárzene fronton, négy év alatt négy nagylemezt jelentettek meg, kétszer is megtöltötték a Budapest Parkot és szinte nincs olyan hazai fesztivál, ahol ne kérné őket a közönség. A zenekar jövőre egy fergeteges koncerttel ünnepli meg ötödik születésnapját 2024. április 6-án az MVM Dome-ban, a csapat eddigi legnagyobb bulijával.

A Carson Coma 2018-ban tűnt fel, kezdetben angol nyelvű, a ’60-as évek gitárzenéjét hozó dalokkal. A következő évben megjelenő debütáló lemezükön két dal kivételével már mind magyar nyelven íródott, amelyekkel végképp megnyerték a közönséget: első születésnapjukon telerakták az Akvárium Klub KisHallját, 2020-ban pedig már a Dürer Kert Nagytermét is megtöltötték, miközben olyan slágereket jelentettek meg, mint a Peti és Én vagy az Én Még Sohasem. A zenei szakma rögtön Fonogram-díjjal ismerte el a zenekart az év felfedezettje kategóriában, a Magyar Klipszemlén kreatív klipjeikért pedig több díjat is bezsebelhettek már az elmúlt években.

A Bóna Zsombor, Fekete Giorgio, Gaál Péter, Héra Barnabás, Jónás Attila és Kun Bálint alkotta formáció 2022-es, Digitális/Analóg című lemezével az MTVA EMA legjobb magyar előadónak járó elismerést is átvehette Düsseldorfban, teltházas koncertet adtak a Budapest Parkban és végképp elfoglalták helyüket a fesztiválok nagyszínpadán is. A zenekar csavaros, humort sem nélkülöző szövegeivel nem csak szórakoztat, de gyakran reflektál aktuális társadalmi kérdésekre is, remekül rezonálva nemcsak a huszonévesek, de az idősebb korosztályok hétköznapi gondolataira, problémáira is. Társadalmi szerepvállalásukért az RTL Év Embere-díj dobogós helyén szerepeltek.

A Carson Coma idén tavasszal IV címmel jelentette meg legújabb albumát, amely mind témáiban, mind zeneileg egy érettebb, a kamaszkort hátrahagyó, a fiatal felnőttkorba belépett zenekar képét sugározza, az olyan erős dalok pedig, mint a Feldobom a követ vagy a Nagykabát, még szélesebb közönséghez juttatta el zenéjüket. Az öt év alatt a zenekar az egyik legsikeresebb hazai rockzenekarrá vált, idén végigfesztiválozták a nyarat, több mint 20 ezren tomboltak rájuk a Budapest Parkban, valamint a Sziget nagyszínpadán is felléptek, így most itt az ideje, hogy az MVM Dome-ba invitálják az összes rajongójukat és együtt ünnepeljék a zenekar ötödik születésnapját április 6-án egy fergeteges bulival.

“Számunkra is teljesen új, izgalmas koncepcióval készülünk: a klasszikus színpad-közönség távolságtartós farkasszemezése helyett azt találtuk ki, hogy a nézőtér közepén állítjuk fel a színpadot, így a közönség minden irányból a lehető legközelebbről tudja nézni azt, ahogy eljátszuk az elmúlt 5 év slágereit. Továbbá az is elmondható, hogy ez az első olyan koncertünk, aminél ennyire kiemelt figyelmet fordítottunk a vizuális elemek kitalálásánál - az biztos, hogy megismételhetetlen este lesz!”

A koncert jegyei elsőként a Carson Coma Zsibongó tagjai számára lesznek elérhetők szeptember 4-én 10 órától, 72 órán keresztül. A regisztrált Live Nation tagok számára 7-én 10 órakor nyílik meg az elővásárlási lehetőség, a teljeskörű jegyértékesítés pedig szeptember 8-án, 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu oldalon keresztül.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky