3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. szeptember 29.

Megjelent az új Margaret Island lemez

Copyright:

Hullámzó időszakot ölel fel a Margaret Island negyedik nagylemeze, a “Hol marad az én történetem”. Az album leginkább a 2020-as évről, a csapat belső folyamataiban, gondolataiban végbemenő változásokról mesél. Az összes korábban megjelent közül talán ez lett a legszemélyesebb.  Az albumot teljes egészében Fonyódon, Viki otthonában írták, fél év együttes elvonulás alatt.

“Bejött ugyanis egy olyan intim faktor, amire mi sem számítottunk...”

“Számomra a Hol marad az én történetem ugyanúgy kísérletező jellegű, mint az eddigiek, de az alkotói folyamat jelentősen eltért a korábbiaktól, a 2020-as lezárásokkal bejött ugyanis egy olyan intim faktor, amire mi sem számítottunk. Közel fél évet voltunk összezárva, és ez alatt született meg a most megjelent lemez gerince.” - meséli Lábas Viki, a zenekar énekesnője.

“A teljes anyagot Fonyódon, a nappalinkban vettük fel, így a legnagyobb inspirációs forrást az ottani környezet, az állatok és a víz közelsége jelentette, ami egyben mentsvárunk volt ebben a rendhagyó, bizonytalan időszakban. Úgy érzem, hogy Kristóffal nagyon megtaláltuk a közös hangot a dalszövegek írásánál: egyre ügyesebben tudjuk egymás gondolatait befejezni / kiegészíteni. Bálintnak pedig abban volt óriási szerepe, hogy letisztázzuk az ötleteket: ő segített a földön tartani a lemez anyagát.”

“Használtunk hangjegyzeteket a kertben zajló madárcsicsergésről, fűnyírásról, sőt, még a Balaton hullámainak hangja is visszaköszön az albumon”

“Az anyagban abszolút benne van a balatoni ház, a természet, ez adja meg az album karakterét: használtunk hangjegyzeteket a kertben zajló madárcsicsergésről, fűnyírásról, sőt, még a Balaton hullámainak hangja is visszaköszön az albumon. De ilyen például Viki régi pianínója is: ezen lettek felvéve az akkordok, és bár nem szól hibátlanul, egy olyan egyedi hangzást ad, amiről tudjuk, hogy ezt csak mi tudjuk megcsinálni” - árulja el Füstös Bálint gitáros.

Hangzását tekintve a korábbi “margaretes” zenei világ kiegészül egy újfajta megközelítéssel is, annak köszönhetően, hogy Toldi Miklós produceri munkája végigkíséri az anyagot: “Ez volt az első alkalom, hogy egy olyan producerrel dolgoztunk együtt, aki az összes dalba és a lemez ívébe is beletette tudását” - avat be Törőcsik Kristóf basszusgitáros a háttérmunkálatokba.

“Miki rengeteget adott hozzá: nemcsak a hangzás lett sokkal poposabb sőt, néhol elektronikusabb, hanem hozott magával egy olyan megnyugtató, stabil magabiztosságot, ami ránk és a kreatív folyamatokra is nagyon pozitívan hatott.”

Bálint szerint is “frissítő volt ez a változatosság, ami annak is köszönhető, hogy a már a korábbi lemezekről ismert Hujber Szabolcs mellett, most először Szepesi Mátyás dalszövegíróval is együtt dolgozhattunk. A megújulás mellett azért azt a hagyományt is továbbvittük, hogy legyen egy Bródy János dalszöveg is a lemezen. Nem mellesleg feldolgoztunk egy olyan korábbi Fonográf-dalt, ami tökéletesen illett a hetedik születésnapját ünneplő zenekarhoz.”

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky