3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. május 6.

Fülbemászó dalban tűnik fel Völgyesi Gabi

Copyright:

Az énekesnő SuperStereo oldalán alkotott, a „Holt-tenger” pedig parádésra sikerült! Laskai Viktor ismét pompás alapot rakott össze, ritmusos és pulzáló, amely remekül illeszkedik Gabi csodálatos hangjához. A páros először dolgozott együtt, ennek ellenére a közös munka elképesztően gördülékenyen ment.

A zene majdnem három éven keresztül formálódott, és Laskai Viktor maximalizmusa tökéletesen megmutatkozik rajta.

„Az alapon 2018 szeptemberében kezdtem el dolgozni. Viszonylag hamar összeállt egy kellemes lüktetésű dal, amit később már házibulikban hallgattunk a barátaimmal instrumentális verzióban. Kicsit elakadtam az énekdallam kitalálásakor, és segítséget kértem a kiadóm egyik fejétől, Pásztor Lacitól, aki ajánlotta nekem Sarkadi Szabó Emesét, hogy keressem meg és ötleteljünk közösen. Ez volt az első, hogy társszerzővel dolgoztam együtt egy dalon, de nagyon élveztem”- osztotta meg SuperStereo.

A dalszöveget Tariska Szabolccsal alkották meg, a jól összeszokott páros mindkét tagja érezte, hogy az ének egy kiforrott hangot kíván meg, így Völgyesi Gabit kérték fel, aki elsőre beleszeretett és örömmel vállalta.

„Szeretem azt az életérzést, amit hoz, ami abban segít, hogy ellazuljunk és ússzunk az árral. Nekem a zene és a lendülete ezt adja! A dal engem egy korábbi időszakba repít vissza, amikor gimnazista voltam, ez az élmény köszön vissza”- meséli Gabi.

Ami nem is csoda, hiszen a „Holt-tenger” elképesztően friss és üde, nagyon kellemes beatekkel dolgozik, igazi rádió-, és klubbarát szerzemény.

Ezen kívül Gabi azt is megosztotta velünk, hogy a Unique-al is új dalokon és egy koncertlemezen dolgoznak és hamarosan újabb arcát mutatja meg, hiszen egy személyiségépítő workshoppal készül, amiben szó lesz csalódásokról, kudarcokról és kihívásokról is.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky