3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2021. május 5.

Fatal Error klippremier

Copyright: Kép: Bikali Sándor

A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error zenekar számára, ugyanis duplalemezzel készülnek Művirágok Karneválja címmel. A lemez első fele júniusban lát napvilágot, most ennek egy előfutárát hozták el Veled más a helyzet címmel. A dal különlegessége, hogy a csapat énekfronton kiegészült Mirtse Korival a Kontraszt zenekarból, így megszületett az első duett a zenekar történetében.

Rimóczi Zsola, a zenekar frontembere így nyilatkozott a közreműködésről:

“Amikor megírtuk a dalt, a témája és a dinamikája miatt eleve női énekkel képzeltük el, Korit évek óta ismerjük, a tavalyi akusztikus koncertünk során már zenéltünk is együtt, egyértelmű volt, hogy vele szeretnénk megcsinálni. Nagyon élveztük a közös munkát.”

A Művirágok karneválja című duplalemezét a zenekar június első hetében fogja megjelentetni, várhatóan még csak digitalis formában. Fizikai formátumban a duplalemez második felének megjelenésekor, ősszel lesz elérhető.

“A Művirágok karneválja lemez első fele dalok tekintetében az eddigi legszínesebb anyagunk lesz, a Veled más a helyzet ezek közül az egyik személyes kedvencünk, amit mindenképpen még a lemezmegjelenés előtt szerettünk volna kihozni. A videoklipet a próbatermünk előtti placcon forgattuk Bikali Sanyi barátunkkal. Természetesen amint lehet koncertezni, tartunk egy lemezbemutató bulit, ahol ez a dal is meg fog szólalni.”

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky