3423 trupă 12355 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2021. március 25.

Itt az új Carson Coma klip

Copyright:

Megjelent a Carson Coma legújabb dala, a ‘Pók’. A Fonogram-díjas zenekar ezúttal az előítéletek pusztító hatásáról, a kommentek fájó nyilairól és az elfogadás fontosságáról készített egy dalt, amihez a klipet az Ezüst Medve-díjas színésznő Kizlinger Lilla rendezett.

„Épp a plafonon a szemed, keresed, / Keresed a bűnbakot / Levezetnéd rajta már / A nyolc órányi műszakot / Aztán meglátod a Pókot, / Ez aztán a szerencse! / Hátradőlsz, hagyod, hogy a / Gyűlölet a nyelvedet vezesse”

„A dal alapgondolata, a pók-metafora már évek óta motoszkált a fejemben. Akkoriban több alkalommal is nekiültünk megírni a szöveghez passzoló zenét, de valahogy sosem voltunk elégedettek vele, ezért pár évig a fiókban porosodott. A szöveg mondanivalója, az elfogadásra való felhívás viszont ezen idő alatt sajnos semmit sem veszített aktualitásából, sőt, ha elkezdesz kommenteket olvasni Facebookon újra és újra rádöbbensz a helyzetre. Őszintén szólva néhány ilyen komment annyira megfogott, hogy úgy döntöttem beleírom a dalba. Például az ’Ádám és Éva, nem Ádám és Béla’ dolgot. Ez volt az, ami erőt adott nekünk ahhoz, hogy befejezzük a trekk írását.”  - meséli a dal születése kapcsán a zenekar énekese, Fekete Giorgio.

A Pókhoz - az idei Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjas - Kizlinger Lilla rendezésében készített videóklipet a zenekar, amelyben a tagok egy társasjáték szereplőiként elevenedtek meg.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. A continua

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. A continua

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. A continua

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. A continua

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky