3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. május 11. | Jam

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Copyright:

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény.

Van egy egészen érdekes hullámzása a megjelent Silverstein albumoknak, ugyanis már egy évtizede tart nálam az a váltakozás, miszerint az egyik lemezt nagyon kajálom, a következőt annyira nem, aztán megint egy telitalálat, utána pedig ismét egy kicsit gyenguskább eresztés… Az A Beautiful Place… pedig pont a rossz vágányon kattog, hiszen a 2017-es Dead Reflections nekem sokkal jobban bejött, kettővel előtte a This Is How The Wind Shifts pedig szerény véleményem szerint a pályájuk csúcspontja a dalpáros koncepcióval. De ahogy azt fentebb említettem, szerencsére a srácokat olyan kanadai tölgyből faragták, hogy ha nem hozzák a csúcsformájukat, akkor is egy több mint korrekt, meglepetésekkel és apróbb csodákkal teli lemezt gurítanak elénk, ráadásul éppen 20 éve kezdték a szakmát, úgyhogy, ha akarnám, se tudnám bántani őket. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a harapósabb, kreatívabb riffeket (a lá Stand Amid The Roar, Retrograd, stb) és az olyan agyszaggatóan zseniális slágereket, mint a Massechusetts vagy az Afterglow – hogy az örök kedvenc Brookfield-et már ne is említsük – a következőre tartogatják. Remélem!

A mostani tizenkét tétel inkább az ünneplés jegyében született, igazodva ahhoz a nagy rakat vendégművészhez, akiket felvonultatnak a 36 perces fuldoklás alatt. Kapásból az elején az Intervals-os Aaron Marshall (mit Intervals-os, hát ő maga az Intervals…) kanyarít olyan szólót a lemez egyik legjobbja alá, amit csak leesett állal lehet hallgatni, főleg mikor a vége-refrén alá még teker egyet. Aztán a Silvertooth turnék emlékére benéz egy dal erejéig Caleb Shomo a Beartooth-ból a Burn It Down-ra, ami egyébként simán lehetne bármelyik banda dala, úgyhogy sikerült kellően Caleb képére formálni és simán felfért volna a Disease-re is. Az első single-ként bedobott Infinite-ben az Underoath-os Aaron Gillespie megy olyan magasra a refrénben, ami Shane Told-nak már kicsit sok lenne, de ezzel együtt, nekem ez a dal még mindig nem jön át. A Madness-ben egy raper hölgy búg bele a mikrofonba kellemes, rekedtes orgánumával, akit Princess Nokia-nak hívnak és még a büdös életben nem hallottam róla. Az valószínű, hogy nem róla nevezték el a telefont és ezt a Maria Brink hanghordozást is leste valahonnan… A végére pedig benéz a honfitárs Simple Plan torka, Pierre Bouvier egy kellemesen poppunkos, dallamos lezárásra. Ettől függetlenül a legjobb poppunk dal a lemezen egyértelműen a September 14th, az a tétel nagyon kellett, hogy kirántsa az albumot a közepén kicsit leülő hangulatból. Illetve nem mehetünk el amellett, hogy az All On Me-ben szaxofon van… És be kell vallanom, hogy kezdek szentimentális vén f*** lenni, mert onnantól, hogy bejön a fúvós rész, én kilóra meg vagyok véve és élvezettel hallgatom még ezt a nem kifejezetten erős dalt is.

Szóval korántsem arról van itt szó, hogy egy rossz lemezzel lenne dolgunk, mert a zenészek vannak annyira jók, hogy tökéletesen aládolgozzanak Shane vokáljainak, de sajnos most ezzel van a legnagyobb bajom is: aládolgoznak és nem mellette, egyenrangú partnerekként viselkednek. Shane pedig képes bármire zseniálist énekelni, kisujjból, de most nála sem éreztem azokat a hatalmas dallamokat, amiket megszoktunk régebben. Sebaj, ez még így is bőven a középszer fölött van, de ha legközelebb kreatívabb zenéket és több olyan megoldást kapunk, mint a szaxofon vagy Aaron Marshall, akkor egy, még ennél is jobb lemezzel lesz dolgunk.


A MyMusic értékelése: 7,5/10


Tracklist:
01 – Bad Habits (feat. Aaron Marshall)
02 – Burn It Down (feat. Caleb Shomo)
03 – Where Are You
04 – Infinite (feat. Aaron Gillespie)
05 – Shape Shift
06 – All On Me
07 – Madness (feat. Princess Nokia)
08 – Say Yes!
09 – Stop
10 – September 14th
11 – Coming Down
12 – Take What You Give (feat. Pierre Bouvier)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky