3429 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. május 11. | Jam

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Copyright:

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény.

Van egy egészen érdekes hullámzása a megjelent Silverstein albumoknak, ugyanis már egy évtizede tart nálam az a váltakozás, miszerint az egyik lemezt nagyon kajálom, a következőt annyira nem, aztán megint egy telitalálat, utána pedig ismét egy kicsit gyenguskább eresztés… Az A Beautiful Place… pedig pont a rossz vágányon kattog, hiszen a 2017-es Dead Reflections nekem sokkal jobban bejött, kettővel előtte a This Is How The Wind Shifts pedig szerény véleményem szerint a pályájuk csúcspontja a dalpáros koncepcióval. De ahogy azt fentebb említettem, szerencsére a srácokat olyan kanadai tölgyből faragták, hogy ha nem hozzák a csúcsformájukat, akkor is egy több mint korrekt, meglepetésekkel és apróbb csodákkal teli lemezt gurítanak elénk, ráadásul éppen 20 éve kezdték a szakmát, úgyhogy, ha akarnám, se tudnám bántani őket. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a harapósabb, kreatívabb riffeket (a lá Stand Amid The Roar, Retrograd, stb) és az olyan agyszaggatóan zseniális slágereket, mint a Massechusetts vagy az Afterglow – hogy az örök kedvenc Brookfield-et már ne is említsük – a következőre tartogatják. Remélem!

A mostani tizenkét tétel inkább az ünneplés jegyében született, igazodva ahhoz a nagy rakat vendégművészhez, akiket felvonultatnak a 36 perces fuldoklás alatt. Kapásból az elején az Intervals-os Aaron Marshall (mit Intervals-os, hát ő maga az Intervals…) kanyarít olyan szólót a lemez egyik legjobbja alá, amit csak leesett állal lehet hallgatni, főleg mikor a vége-refrén alá még teker egyet. Aztán a Silvertooth turnék emlékére benéz egy dal erejéig Caleb Shomo a Beartooth-ból a Burn It Down-ra, ami egyébként simán lehetne bármelyik banda dala, úgyhogy sikerült kellően Caleb képére formálni és simán felfért volna a Disease-re is. Az első single-ként bedobott Infinite-ben az Underoath-os Aaron Gillespie megy olyan magasra a refrénben, ami Shane Told-nak már kicsit sok lenne, de ezzel együtt, nekem ez a dal még mindig nem jön át. A Madness-ben egy raper hölgy búg bele a mikrofonba kellemes, rekedtes orgánumával, akit Princess Nokia-nak hívnak és még a büdös életben nem hallottam róla. Az valószínű, hogy nem róla nevezték el a telefont és ezt a Maria Brink hanghordozást is leste valahonnan… A végére pedig benéz a honfitárs Simple Plan torka, Pierre Bouvier egy kellemesen poppunkos, dallamos lezárásra. Ettől függetlenül a legjobb poppunk dal a lemezen egyértelműen a September 14th, az a tétel nagyon kellett, hogy kirántsa az albumot a közepén kicsit leülő hangulatból. Illetve nem mehetünk el amellett, hogy az All On Me-ben szaxofon van… És be kell vallanom, hogy kezdek szentimentális vén f*** lenni, mert onnantól, hogy bejön a fúvós rész, én kilóra meg vagyok véve és élvezettel hallgatom még ezt a nem kifejezetten erős dalt is.

Szóval korántsem arról van itt szó, hogy egy rossz lemezzel lenne dolgunk, mert a zenészek vannak annyira jók, hogy tökéletesen aládolgozzanak Shane vokáljainak, de sajnos most ezzel van a legnagyobb bajom is: aládolgoznak és nem mellette, egyenrangú partnerekként viselkednek. Shane pedig képes bármire zseniálist énekelni, kisujjból, de most nála sem éreztem azokat a hatalmas dallamokat, amiket megszoktunk régebben. Sebaj, ez még így is bőven a középszer fölött van, de ha legközelebb kreatívabb zenéket és több olyan megoldást kapunk, mint a szaxofon vagy Aaron Marshall, akkor egy, még ennél is jobb lemezzel lesz dolgunk.


A MyMusic értékelése: 7,5/10


Tracklist:
01 – Bad Habits (feat. Aaron Marshall)
02 – Burn It Down (feat. Caleb Shomo)
03 – Where Are You
04 – Infinite (feat. Aaron Gillespie)
05 – Shape Shift
06 – All On Me
07 – Madness (feat. Princess Nokia)
08 – Say Yes!
09 – Stop
10 – September 14th
11 – Coming Down
12 – Take What You Give (feat. Pierre Bouvier)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 6.

Egy kicsit a mélyre kérhetnék? | Reflections - Willow

Reflections - Willow (2020) | Öt év várakozás - amelyből hármat hiátusban töltött a banda - jött ki új anyaggal a minnesotai illetőségű progresszív metalcore-ban utazó Reflections, mi pedig száz százalékig nem voltunk felkészülve arra, amit a Willow tartogat! Durvább, mélyebb, progosabb, ijesztőbb, mégis sokkal egységesebb, mint amit eddig valaha hoztak a srácok.
  Tovább

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

2020. június 10.

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év! Tovább

2020. június 6.

Meghaltam? | Polaris

Polaris – The Death Of Me (2020) | Második lemezét hozta ki az ausztrál metalcore banda és ha ez a náció és ez a zsáner egy mondatba kerül, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami nem mindennapi produkcióval fogjuk szemben találni magunkat. Ezt maximálisan alá is támasztja a The Death Of Me, hiszen a srácok mindent hoztak, ami kötelező, de mindenen csavartak is egy kicsit, hogy azért mégse legyen már tizenkettő egy tucat! Tovább

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky