3429 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. február 20. | Jam

Egy kicsit innen... | Wage War

Copyright:

Wage War – Pressure (2019) | Megérkezett az ocalai brigád harmadik nagylemeze, ami attól kapta a legnagyobb visszhangot, hogy a belengető single gitártémája egy az egyben lenyúlta az Architects Doomsday-riffjét. Ha itt megálltak volna, akkor nem lenne a fenti cím és a rossz szájíz, de sajnos túl sok zenét hallgatnak a srácok…

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Értem ezalatt azt, hogy ha végigmegyünk a Pressure-ön, akkor nagyjából 4 önálló gondolatot találunk benne, ezek közül az egyik Cody tiszta hangja, a másik a szövegek önálló mivolta (bár nem jók, de legalább önállók), a harmadik a banda neve, a negyedik.. na, az elveszett útközben, de talán mindegy is. A baj egyébként nem ott kezdődik, hogy nyúlnak a srácok innen-onnan dolgokat – mert mindenki ezt csinálja, hanem az, hogy emellett az egyéniségük teljesen elveszett, már ha volt olyan egyáltalán. Rossz nyelvek szerint sosem volt és mindig is egy b-vonalas tucatcore banda voltak. Én pedig a Pressure után kezdek helyt adni ennek a teóriának. Onnantól, hogy elindul a lemez, masszív desszertíz érződik végig, s noha a kezdő Who I Am és Prison még úgy-ahogy mondhatók saját ötleteken alapuló tucatterméknek, a Grave-től elindul a lavina és nincs megállás. Lévén a Grave egy teljesen jó BMTH-dalnak is beillene, a Low ugye egy az egyben Architects, de van itt egy kis sothern durvulás a lá Upon a Burning Body, de a Me Against Myself daltól még egy Yellowcard vagy egy Good Charlotte is beugorhat. A többibe meg osszatok el egy kis Bury Tomorrow-t, némi Fit For a King-et, apróbb Blessthefall utalásokat, és a többi, és a többi… Szóval értitek, mire akarok kilyukadni?

Pedig ha pusztán technikai oldalról néznénk az egészet, akkor igenis meg kéne tapsolni a srácokat és az őket körülvevő csapatot is, mert kivitelezés tekintetében nyilván beleköthetetlen a matéria. Zseniálisan szól a cucc, a drop F, drop E-s gitársound kiviszi az agyunkat a helyéről, Briton és Cody jól használják a hangjukat – bár kiemelkedőt csak elvétve hallani, akkor is csak pillanatokig. Emellett a dalok is kellően változatosak, hiszen a kesergős lassúzástól a disznódarálós türhőségeken át a popslágerig van itt minden. Amire a végén még felkaptam a fejem, az a Take The Fight tördelős intrója volt, amíg rá nem jöttem, hogy a Tesseract ezt megcsinálta már sokkal jobban is (ugye, Nocturne?), úgyhogy ezt is el kellett engednem. Pedig ott legalább ötletet véltem felfedezni. No mindegy, igazság szerint eddig sem voltak nagy favoritok nálam a srácok, most már azt is meg tudom indokolni, hogy miért. Valószínűleg felesleges ezt tovább fejtegetni, háttérben tökéletesen elzsizseg a lemez, de ha bele akarnál menni, akkor inkább ne tedd!


A MyMusic értékelése: 5/10 (csak a technikai rész miatt)
Tracklist:
01 – Who I Am
02 – Prison
03 – Grave
04 – Ghost
05 – Me Against Myself
06 – Hurt
07 – Low
08 – The Line
09 – Fury
10 – Forget My Name
11 – Take The Fight
12 – Will We Ever Learn

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 6.

Egy kicsit a mélyre kérhetnék? | Reflections - Willow

Reflections - Willow (2020) | Öt év várakozás - amelyből hármat hiátusban töltött a banda - jött ki új anyaggal a minnesotai illetőségű progresszív metalcore-ban utazó Reflections, mi pedig száz százalékig nem voltunk felkészülve arra, amit a Willow tartogat! Durvább, mélyebb, progosabb, ijesztőbb, mégis sokkal egységesebb, mint amit eddig valaha hoztak a srácok.
  Tovább

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

2020. június 10.

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év! Tovább

2020. június 6.

Meghaltam? | Polaris

Polaris – The Death Of Me (2020) | Második lemezét hozta ki az ausztrál metalcore banda és ha ez a náció és ez a zsáner egy mondatba kerül, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami nem mindennapi produkcióval fogjuk szemben találni magunkat. Ezt maximálisan alá is támasztja a The Death Of Me, hiszen a srácok mindent hoztak, ami kötelező, de mindenen csavartak is egy kicsit, hogy azért mégse legyen már tizenkettő egy tucat! Tovább

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky