3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. február 20. | Jam

Egy kicsit innen... | Wage War

Copyright:

Wage War – Pressure (2019) | Megérkezett az ocalai brigád harmadik nagylemeze, ami attól kapta a legnagyobb visszhangot, hogy a belengető single gitártémája egy az egyben lenyúlta az Architects Doomsday-riffjét. Ha itt megálltak volna, akkor nem lenne a fenti cím és a rossz szájíz, de sajnos túl sok zenét hallgatnak a srácok…

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Értem ezalatt azt, hogy ha végigmegyünk a Pressure-ön, akkor nagyjából 4 önálló gondolatot találunk benne, ezek közül az egyik Cody tiszta hangja, a másik a szövegek önálló mivolta (bár nem jók, de legalább önállók), a harmadik a banda neve, a negyedik.. na, az elveszett útközben, de talán mindegy is. A baj egyébként nem ott kezdődik, hogy nyúlnak a srácok innen-onnan dolgokat – mert mindenki ezt csinálja, hanem az, hogy emellett az egyéniségük teljesen elveszett, már ha volt olyan egyáltalán. Rossz nyelvek szerint sosem volt és mindig is egy b-vonalas tucatcore banda voltak. Én pedig a Pressure után kezdek helyt adni ennek a teóriának. Onnantól, hogy elindul a lemez, masszív desszertíz érződik végig, s noha a kezdő Who I Am és Prison még úgy-ahogy mondhatók saját ötleteken alapuló tucatterméknek, a Grave-től elindul a lavina és nincs megállás. Lévén a Grave egy teljesen jó BMTH-dalnak is beillene, a Low ugye egy az egyben Architects, de van itt egy kis sothern durvulás a lá Upon a Burning Body, de a Me Against Myself daltól még egy Yellowcard vagy egy Good Charlotte is beugorhat. A többibe meg osszatok el egy kis Bury Tomorrow-t, némi Fit For a King-et, apróbb Blessthefall utalásokat, és a többi, és a többi… Szóval értitek, mire akarok kilyukadni?

Pedig ha pusztán technikai oldalról néznénk az egészet, akkor igenis meg kéne tapsolni a srácokat és az őket körülvevő csapatot is, mert kivitelezés tekintetében nyilván beleköthetetlen a matéria. Zseniálisan szól a cucc, a drop F, drop E-s gitársound kiviszi az agyunkat a helyéről, Briton és Cody jól használják a hangjukat – bár kiemelkedőt csak elvétve hallani, akkor is csak pillanatokig. Emellett a dalok is kellően változatosak, hiszen a kesergős lassúzástól a disznódarálós türhőségeken át a popslágerig van itt minden. Amire a végén még felkaptam a fejem, az a Take The Fight tördelős intrója volt, amíg rá nem jöttem, hogy a Tesseract ezt megcsinálta már sokkal jobban is (ugye, Nocturne?), úgyhogy ezt is el kellett engednem. Pedig ott legalább ötletet véltem felfedezni. No mindegy, igazság szerint eddig sem voltak nagy favoritok nálam a srácok, most már azt is meg tudom indokolni, hogy miért. Valószínűleg felesleges ezt tovább fejtegetni, háttérben tökéletesen elzsizseg a lemez, de ha bele akarnál menni, akkor inkább ne tedd!


A MyMusic értékelése: 5/10 (csak a technikai rész miatt)
Tracklist:
01 – Who I Am
02 – Prison
03 – Grave
04 – Ghost
05 – Me Against Myself
06 – Hurt
07 – Low
08 – The Line
09 – Fury
10 – Forget My Name
11 – Take The Fight
12 – Will We Ever Learn

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky