3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. február 8. | Jam

Hátra arc! | Sleeping With Sirens

Copyright:

Sleeping With Sirens – How It Feels To Be Lost (2019) | Kellin Quinn azt ígérte, hogy végre egy keményebb, a banda aranykorához jobban hasonlító, rockosabb albumot kapunk, mert a Gossip volt. Ez egy nagyon szép fogadkozás, csak mivel a Gossip nettó pop volt, kicsit mégis féltem ettől a kijelentéstől. Végül aztán csak igazat mondott Mr. Quinn, de ettől még ne kezdjünk örömtáncot járni.

Tény, hogy visszakanyarodott a banda a kicsit karcosabb vonalra, vannak üvöltések és breakek is felfedezhetők itt-ott, de azzal azért legyünk tisztában, hogy a lemez 40%-a így is pop, ráadásul a lassabb, csöpögősebb fajtából. Ahogy kedves BB kollégám megfogalmazta: „attól, hogy rálépnek a gitárosok a torzítóra, még Pink sem lesz rock.” És nagyjából ez van itt is a lassabb dalokkal. Viszont a gyorsabbak, amik működnek, azok nagyon működnek, így például a kezdő Leave It All Behind, az abszolút favorit Break Me Down vagy az Another Nightmare simán elviszik a hátukon az albumot. Az ilyen dalok hallgatása közben simán felötlött bennem a Kick Me When I’m Down vagy az Alone zsenialitása, ami miatt megszerettük a bandát, ez pedig tényleg megér néhány pirospontot. A probléma tényleg ott kezdődik, amikor elérjük végre a fordulatszámot, aztán derékba lesz törve egy-két balladával. Aztán még egyszer fel, majd két dallal később újra jönnek a balladák. Ezt mondhatnánk tudatos hullámvasutazásnak, de mivel a szövegek nincsenek összefűzve, nem indokolja a sztori a lemez szétszabdalását (a lá Northlane), ezért inkább csak idegesítők ezek a váltások.


Plusz azt is hozzá kell tenni, hogy az SWS zenészei sosem alkottak maradandót a hangszereiken (mint ahogy most sem), inkább mindig csak aládolgoztak Quinn kivételes hangi adottságainak, amikre mehettek a szárnyaló, néhol szopránba hajló szólamok. Nyilván ezt valaki szereti, valaki utálja, közömbösnek nagyon nehéz maradni ebben a témában. Viszont mindenképpen pozitív, hogy nagyon nagy erőlködést kiváltó és éteri magasságokban szárnyaló témákból most tisztességesen kevés jutott a lemezre, inkább a kényelmes tartományokban énekel Kellin. Ez pedig nem baj, hiszen, amit az Osatia énekese is produkált egy-két dalban (az öncélúan minél magasabbra kúszó üvöltözésre gondolunk), az már senkinek nem volt egészséges. Mint ahogy egyébként Benji Madden vendégszereplése sem túl kellemes a Never Enough-ban, de hát legalább van.. Lényeg a lényeg, a SWS elkezdett visszamászni a post-hardcore térképére, ez pedig nem egy utolsó szempont. Választhatták volna az I See Stars-ok, All Time Low-k, Fall Out Boy-ok által kitaposott ösvényt, és simán csinálhattak volna egy poplemezt (öhm.. még egyet), de inkább visszafordultak régi önmagukhoz, és egy sokkal nehezebb, erősebb anyaggal jöttek ki. A döntés dicséretes, az út kiváló, a megvalósítás egyelőre felemás, de mi, egykori fanok, díjazzuk a próbálkozást is!


A MyMusic értékelése: 7/10
Tracklist:
01 – Leave It All Behind
02 – Never Enough (ft. Benji Madden from Good Charlotte)
03 – How It Feels To Be Lost
04 – Agree To Disagree
05 – Ghost
06 – Blood Lines
07 – Break Me Down
08 – Another Nightmare
09 – P. S. Missing You
10 – Medicine (Devil In My Head)
11 – Dying To Belive
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

2020. május 20.

Haláli | The Amity Affliction

The Amity Affliction - Everyone Loves You... Once You Leave Them (2020) | Ha törik, ha szakad, kétévente TAA lemeznek kell lennie! Nem feltétlenül értem, hogy egy banda, az Amity helyzetében, miért ragaszkodik ennyire a lemezek sűrű, ütemszerű megjelenéséhez, de amíg a minőség marad, egye kukac! Éppen ezért nem tudok haragudni az új korongra sem, hiszen próbálja összefésülni a régmúlt dicsőségét az újonnan jött trendekkel, s noha ez nem működik mindenhol tökéletesen, az összképre nem lehet nagyobb panasz. Tovább

2020. május 13.

Egyedül nem megy | The Word Alive

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon. Tovább

2020. május 11.

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény. Tovább

2020. április 14.

A deathcore halhatatlan | Lorna Shore – Immortal

Lorna Shore - Immortal (2019) | Szegény Lorna Shore-ra rájár a rúd, mióta Tom Barber úgy döntött, hogy a Chelsea Grin-be igazol, hiszen CJ McCreery-ben megtalálták a tökéletes pótlást Barber helyére, sőt… Aztán egy évvel később, mire megírták az év egyik legerősebb lemezét, CJ-t meneszteni is kellett egy botrány miatt, aztán most megint vakarhatja a fejét a megmaradt trió, hogy ezeket a zseniális témákat meg ki fogja hitelesen elhörögni? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky