3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2019. október 9.

Csütörtökön kiderül, melyik a legjobb magyar klip

Copyright:

Az Akvárium Klubban osztják ki a legjobb magyar klipeknek járó díjakat a 04. Magyar Klipszemlén, október 10-én. A díjátadó gála mellett szakmai programokkal, akusztikus koncertekkel és egy óriás afterrel is várnak az Akvárium termeiben.

Idén is a CAFe Budapest keretében kerül sor a 4. Magyar Klipszemlére, ezúttal a budapesti az Akvárium Klubban. A belváros klubmetropolisza lehetőséget nyújtott arra, hogy több helyszínen, élőzenei és szakmai programokkal, illetve párhuzamos vetítésekkel ünnepeljék a hazai klipipar éves megmérettetését.

Szeptemberben véget ért a nevezés ahova több, mint 600 klip érkezett be, majd a shortlistre került alkotásokból egy filmesekből és zenei szakemberekből álló zsűri megszülte a győzteseket. Egy díjról viszont  idén is a nép döntött a közönségszavazáson.

A klipszemle október 10-én 14 órától maratoni vetítéssel indul majd  a NagyHallban. A versenyprogramban számos premieres klipet is felfedezhet majd a közönség, sőt a vetítést egy külön premieres blokk zárja Lucrecia Protellor, Gege, a Twentees, EPMK ft. pHLaT, Szabó Feri, Imre Kiss & Norwell és a Kelemen Kabátban még soha sehol nem látott és hallott klipjeivel. És ha ez még nem lenne elég, premier előtt itt mutatják majd be a Road Movie keretében készült legújabb Rúzsa Magdi klipet is!

Ezt követően 21 órától kezdődően Hajós András és Fluor műsorvezetésével minden nyertes kiderül. Díjátadók közt lesz például Péterfy Bori, Fodor Máriusz, Köbli Norbert és Galler András “Indián" is.

A KisHallban szintén 14 órától klipvetítéssel, majd 17 órától az altertől a  slágergyárosig a legkülönbözőbb karakterek akusztikus koncertjeivel készülnek: fellép Henri Gonzo, Odett, Lóci, Bérczesi Robi és Szakács Gergő is.

Mindeközben a VOLT Lokálban szakmai programok várnak: Bajnai Zsolt beszél az NKA és a Hangfoglaló programjáról, majd egy friss tanulmány alapján Bali Dávid mutatja be a könnyűzenei export generációváltását, illetve érinti az újonnan fellendült zenei exportos előadói piacot is. Kerekasztal-beszélgetés keretében hallhat a közönség a brandépítés, menedzsment és zenekari PR/marketingről, illetve a zenei szponzoráció és támogatói együttműködésekről. Ezt követően egy frissen indult MOME-s open képzésről tudhatunk meg többet a MOME Music Videó kurzus keretében. A záró beszélgetésen a VOLT Produkció legújabb, Road Movie projektjét ismerheti meg jobban a közönség. A Road Movie népszerű zenészeket kért fel arra, hogy kedvenc magyarországi helyeikről írjanak egy dalt, amit aztán egy neves rendezővel klip formában mutatnak be a nagyközönségnek. Erről beszél majd Lobenwein Norbert, Miki357, Árpa Attila, Gráf Péter és Varró Zoltán.

A VOLT Lokál szakmai programja este 8 órakor egy, extra premierrel zárul, a Lóci játszik - Panelparadicsom című klipjét lehet megtekinteni. A díjátadót követően az ABSOLUT Afteren újra kinyitja kapuit a VOLT Lokál és Diszkó Márk x DJ Katapult, Izil és a Kemény Bánás Mode DJ setjével egy szakemberi buli keretében zárják az idei Klipszemlét.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky