3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 12. | Jam

Zajnak nem zaj, de veszélyes - The Word Alive – Violent Noise

Copyright:

The World Alive - Violent Noise (2018) | Stabil kétévenkénti megjelenéssel az arizóniai banda már az ötödik nagylemezét gurítja ki a stúdióból és mindent mondhatunk, de azt, hogy a színvonal emelkedne? Azt aligha… Minden lemez előtt megkapjuk, hogy mekkora dolgokat vittek véghez a srácok a megírása során, kemény lesz, dallamos lesz, imádni fogjuk és soha nem akarunk mást hallgatni… Aztán megjön a lemez, elsuhan mellettünk egy-két kellemesebb pillanattal és soha többet nem kerül elő. Pont ilyen a Vilonent Noise is.

Alapvetően ennél a bandánál nem voltam elkötelezett híve az eredeti stílusnak, mert a metalcore-t tiszta valójában nem hozták annyira hitelesen, mint a Real óta elkezdett dallamosabb, poposabb, lágyabb tételeket - ütősebb betétekkel megfűszerezve. Viszont az meg elvitathatatlan, hogy a korai lemezek (a Deceiver és a Life Cycles) milliószor szórakoztatóbbak és kreatívabbak voltak, mint az új éra korongjai. Viszont megint egy másik nézőpontból a slágerek igencsak megsokasodtak a Real óta, ami több rajongóhoz és nagyobb nyilvánossághoz vezetett, viszont el is veszítette azt az ötletes dalszerkesztési módot a banda, amit anno magukénak tudhattak és jótálltak a szavatosságért. Így gyakorlatilag egy olyan problémával állunk szembe, ami a másik oldalról nem is problémának, hanem egy természetes egyedfejlődésnek hat. Innentől pedig ránk van bízva, hogy melyik tábort erősítjük: örülünk-e a puhulásnak és a mainstream-re való törekvésnek, vagy vaskalaposan elutasítjuk az új idők szelét és csak azt fogadjuk el jónak, amit anno imádtunk. Valószínűleg én vagyok a harmadik tábor, aki csak jó dalokat szeretne, teljesen mindegy, hogy milyen stílusban, de ennél a lemeznél még ezt sem kapom meg maradéktalanul, noha látjátok, az igényeimet a béke feneke alá süllyesztettem a bandával kapcsolatban.

A probléma ott kezdődik, hogy az első két és fél dal úgy suhan el mellettünk, hogy Danny Worsnop vendég-ordibálása kell ahhoz, hogy realizáljuk: elindult a lemez! Innentől egy kicsit kezd magára találni a korong és mind zeneiségben, mind énekdallamok tekintetében erősödik, de még mindig ott tartunk, hogy ez metalcore-nak kevés, mint camping sajtban a sátorcölöp, poprocknak meg erős, mint drága anyósom húslevese a vasárnapi ebédnél. Mégis akkor működik legjobban a lemez, ha nem próbálják ráerőltetni a kamukemény breakeket és vérlázítóan gyatra kiabálásokat (főleg egy Danny-cameo után… arcpirítóan kevés – főleg élőben - Telle Smith hörgése), hanem átmennek teljesen poprockba és a töküket a partvonalon hagyva eljátsszák nekünk az I Don’t Mind című b-oldalas The Subways dalt. De most komolyan, hogy lehetett ezt kiadni, kedves Fearless Records? Sincerely Collins vendégszerepléséről a Human-ben pedig már meg sem emlékeznék, mert magamra kéne gyújtanom a négyemeletest.  Ott van az I Fucked Up, a War Evermore, a Real Life, a Lost In The Dark, a Run Away (igen, négy éve is volt egy The Runaway című daluk, jól emlékeztek… - a kreativitás még itt is csökkenni látszik), ezek a dalok baromi jól működnek, mert nem akarnak beléjük olyasmit erőltetni, amit nem kéne. Jó, azért a Real Life-nál már erősen rezeg a léc, de olyan jól zakatol végig az az effekt, hogy én tudtam élvezni.

Őszintén én elengedtem a régi keménykedős változatát a bandának és hajlandó lennék megbarátkozni az új verzióval, ha végig magas színvonalú, ötletes és ragadós tételeket írnának. Viszont az, hogy az első két dal gitár és énekdallamai olyanok, mintha ötödikes kislányok hozták volna össze őket és igazából csak majdnem 8 perc után indul be a lemez, az eléggé lehangoló. Mint ahogy az is, hogy a jó dalokra jutó rossz dalok aránya egy az egyhez, ezt pedig 2018-ban elég nehéz elfogadni egy ilyen kaliberű bandától. Jó, felhozhatjuk a védelmükre, hogy „de legalább írnak jó dalokat is…” De az pont olyan, mintha az 1 kilós kenyér, amit vettél, félig penészes lenne. Jó szívvel ennéd meg a másik felét?


A MyMusic értékelése: 5/10


Tracklist:
01 – Red Clouds
02 – Why Am I Like This?
03 – Stare At The Sun
04 – I Fucked Up
05 – War Evermore
06 – Human
07 – I Don’t Mind
08 – Real Life
09 – Lost In The Dark
10 – My Enemy
11 – Run Away
12 – Lonely

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

2020. május 20.

Haláli | The Amity Affliction

The Amity Affliction - Everyone Loves You... Once You Leave Them (2020) | Ha törik, ha szakad, kétévente TAA lemeznek kell lennie! Nem feltétlenül értem, hogy egy banda, az Amity helyzetében, miért ragaszkodik ennyire a lemezek sűrű, ütemszerű megjelenéséhez, de amíg a minőség marad, egye kukac! Éppen ezért nem tudok haragudni az új korongra sem, hiszen próbálja összefésülni a régmúlt dicsőségét az újonnan jött trendekkel, s noha ez nem működik mindenhol tökéletesen, az összképre nem lehet nagyobb panasz. Tovább

2020. május 13.

Egyedül nem megy | The Word Alive

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon. Tovább

2020. május 11.

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény. Tovább

2020. április 14.

A deathcore halhatatlan | Lorna Shore – Immortal

Lorna Shore - Immortal (2019) | Szegény Lorna Shore-ra rájár a rúd, mióta Tom Barber úgy döntött, hogy a Chelsea Grin-be igazol, hiszen CJ McCreery-ben megtalálták a tökéletes pótlást Barber helyére, sőt… Aztán egy évvel később, mire megírták az év egyik legerősebb lemezét, CJ-t meneszteni is kellett egy botrány miatt, aztán most megint vakarhatja a fejét a megmaradt trió, hogy ezeket a zseniális témákat meg ki fogja hitelesen elhörögni? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky