3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. július 24.

Sportélet a Lupán

Copyright:

A villámgyorsan „Budapest tengerpartja”-ként elhíresült Lupa-tó a napfürdőzős, csobbanásos nyári pihenés mellett a vízi- és strandsportok szerelmeseinek is a kánaánja lett. Sőt már szerveződik a Lupa Sport Club is, de lássuk, most mit kínál a tó az aktív nyaralóknak és profi sportolóknak!

A „karibi beachek” pálmafás hangulatát idéző Lupa-tó óriási változásokon esett át küllemében tavaly óta, de a május végi nyitástól eltelt időszakban is folyamatosan fejlődött, kivált az aktív, sportokat kedvelő közönség megelégedésére. Gerendai Károly, a Lupa-tó megálmodója szerint többszintű sportéletet alakítanak ki a Lupán. „Egyrészt szeretnénk minél színesebb és rangosabb versenyeket, eseményeket idehozni az élsportolóknak vízen és a parton egyaránt, másrészt igyekszünk rendszeres edzéslehetőséget biztosítani mind a szabadidős, mind a versenysportolóknak. Ezekkel párhuzamosan, felépítjük saját sportegyesületünket is, A Lupa Sport Klubot, amely keretei között versenysportokat és szabadidős tömegsportot is lehet majd űzni, de természetesen a sportpályák és sporteszközök továbbra is rendelkezésre állnak azok számára is, akik a strandolás közben kapnak kedvet kipróbálni azokat. A különböző sportpályákat a műfüves focipályától, a lelátós profi strandsport arénán át, a fitnesz pályákig úgy alakítottuk ki, hogy a Lupa egyszerre legyen egy igazi sportcentrum és strand is. Célunk, hogy ne csak a versenyzők, vagy a profik, hanem a strandolók számára is vonzó alternatíva legyen a sportolás, ezért a sporteszközök nagy része 1 órára ingyenesen kikölcsönözhető, hogy mindenki kedvére kipróbálhassa őket"  – mesélte Gerendai.

Augusztus 27-én például nem kisebb eseménynek ad majd helyet a Lupa, mint a Budapestman prémium kategóriás, olimpiai távú Országos Triatlon Bajnokság úszószámának, de ezzel párhuzamosan a Lupa-tó partján tervezik felépíteni a Nemzeti Triatlon Központ nyíltvízi edzőbázisát.

Július végén rendezik majd a I. Lupa Kupa amatőr 4 fordulós strandröplabda sorozat második fordulóját. És itt tartották a II. Budapest Kupa Strandkézilabda európai kupa és magyar bajnoki fordulót, amire a környező országokból számos csapat és néző is érkezett.

Az I. Beach Flag Magyar Kupa - a Magyar Amerikai Foci szövetséggel közös rendezésében -  először kerül megrendezésre Magyarországon, július 22-én. Szintén a Lupa adja a helyszínét a Strandröplabda OB döntőjének augusztus 12-13-án, a Röplabda Szövetséggel együttműködésben. Mindemellett, a Lupa homokja helyt ad folyamatosan – az MLSZ-szel együttműködve – a magyar strandfoci bajnokság eseményeinek, a vízilabda pályán pedig klub és válogatott bemutató meccseket, illetve edzéseket, edzőtáborokat szerveznek. A strandtenisz műfaja is bemutatkozik a homokban, de 2 asztallal jelen van az egyre népszerűbb, hazai fejlesztésű sport a Teqball is, amit strandolók és versenyzők is egyaránt használhatnak.

És természetesen gondolnak a Lupán az aktív, de nem profi sportoló pihenőkre is. A versenysportokon kívül számtalan lehetőséget kínálnak vízen és parton a vendégeknek. Jelen vannak az extrém sportok: lehet flyboardozni, búvárkodni, wakeboardozni.  A tavon folyamatosan hasítják a vizet a wind- és kitesurfösök, a SUP-osok vagy a kajakosok, de van vitorlástábor is és a tervek szerint hamarosan a szörfszövetséggel és a kajak-kenu szövetséggel együttműködésben edző- és szabadidőbázist alakítanak ki. És akkor még nem beszéltünk a számtalan csoportos fitneszedzésről, a streetworkout és street gym pályáról, az egyre népszerűbb SUP jógáról és a “funsportokról”, mint a flamingó vízipóló, dartsfoci, minifoci… Ha meg az igazi strand-klasszikusokat próbálná ki valaki, akkor rendelkezésre áll a lengőteke és óriás sakk is.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky