3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. március 30.

Itt van az új DLRM klip, az Angry Bob

Copyright:

A DLRM egy öttagú budapesti zenekar, mely stílusában az indie és stoner rockot elegyíti. A zenekar két és fél éves fennállása alatt megfordult a budapesti éjszaka legfontosabb koncerthelyszínein, emellett nagy sikerrel játszott az európai közönség előtt is! Két kislemezzel - a Dear Danube-bal és a Gypsindie-vel a háta mögött idén április elején áll elő első nagylemezével, ami "Cheeky Pig" címmel lesz elérhető, melyen folytatja a stílusok vegyítését. Célja, hogy átadja az igazi DLRM-es koncertélményt a hallgatóinak. Ennek pedig tökéletes előfutára az Angry Bob.

A Cheeky Pig a DLRM zenekar első nagylemeze, mely idén áprilisban jelenik meg. A lemez Nóniusz Gábor producer közreműködésével készült, mely név garancia a magas minőségre. A korongra 8 angol nyelvű dal kerül fel. A gitárcentrikus alterrock eddig is jellemző volt a zenekarra, azonban az új lemeznek van egy agresszívabb, "lényegretörőbb" oldala, melyre jellemzőek még desert rockosabb elemek is. A lemez ívéhez hozzátartoznak a nyugisabb, elszállósabb számok is, melyekben megtalálhatóak a fülbemászó refrének minden mennyiségben.

És az Angry Bob ennek tökéletes mintapéldánya: dallamos, fülledt, mocskos, gitárcentrikus, stoner, és indie. A klip jól illik a zenéhez, a szöveg könnyen tanulható. Mi kell még? Zúzás. Meg egy koncert, ahol lehet énekelni. És akkor itt lehet feljegyezni: 2017. április 15., szombat Kuplung, ahol a DLRM lemezbemutató koncertet ad, és Angry Bob is feltűnik. Alig várjuk!

 

 

Főszereplő: Szilágyi Mihály
Rendező: Bátori ’Jim’ Gábor

DLRM Tagok:
Szabó Márton - ének, gitár
Petróczi-Farkas Ádám – szólógitár
Fekete Áron Dániel- basszusgitár, vokál
Tóth Farkas Gáspár – Dob
Bacsa Levente – ütőhangszerek

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky