3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. december 1.

Súlyosan jó lemezzel mutatkozott be az Orient Fall

Copyright:

Hosszas várakozást követően a napokban debütált végre a fővárosi Orient Fall bemutatkozó nagylemeze, a Fractals. A tizenhárom számból álló anyag továbbmegy a 2011-es Where the Pressure of Duty Leaves Off / The Challenge of Excellence Begins EP által kijelölt összetett, progresszív ösvényen és egy érett, bátran kísérletező, de továbbra is kifejezetten komplex metal zenekar képét mutatja.

A lemez keverése és felvételeinek legnagyobb része a gitáros, Erdőhegyi Bálint keze munkáját dicséri, de a hangzás mellett is a zenekar igyekezett szinte mindent maga irányítani és koordinálni. Három különleges vendégénekes is színesíti az új dalokat, így hallható Csongor Bálint a feloszlott Subscribe soraiból, Kovács Gábor az Orion Dawnból és Földes Anett, akit YouTube csatornája révén ismerhettetek meg az utóbbi években. A zenekari fotók Damokos Attila által készültek, a vizuális megjelenés és az artwork pedig Buzás Dániel és Buzás Krisztián munkája. A mondanivalóra is nagy hangsúlyt fektető zenekar dalszövegeit is érdemes figyelmesen átolvasni, ugyanis a srácok saját elmondása szerint, bár szigorúan véve a Fractals nem konceptlemez, mégis felfűzhetők a szövegek egy gondolati láncra és a lemezcíméhez illeszkedve összeállnak egy nagyobb egésszé.

A jövő héten kezdődő digitális terjesztést a GarageLive Records vállalta magára, akihez a napokban szerződött le a fiatal formáció.

 

 

Orient Fall https://www.facebook.com/orientfall

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky