3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. október 14.

A nyugat-afrikai zene nagyja, Cheikh Lô a MÜPÁban

Copyright:

A szenegáli származású Cheikh Lô több szempontból pályája csúcsára ért: a WOMEX 2015 Életműdíj díjazottja a World Music Charts Europe album ranglistáját is vezeti. Ez már bőven elég indok, hogy a budapesti közönségnek is bemutassuk a nyugat-afrikai régió műfajait ötvöző, tekintélyes zenei és társadalmi hatást kifejtő mestert. Október 25-én a Müpában lép színpadra hazánkban.
 

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Cheikh Lô ugyan szenegáli születésű, ám mégis nehéz egyetlen országhoz kötni. Művészete és szellemisége egy régiót képvisel, hiszen inkább kötődik egész Nyugat-Afrikához, mint an-nak egyetlen országához. Egy műfajnál sem horgonyzott le, bár zenéje a wolof közösség mbalax műfajából merít leginkább, mégis izgalmasan ötvözi Nyugat-Afrika teljes zenei ha-gyományát, használ afro-latin, karibi, észak-amerikai, nigériai és kongói elemeket is.

A WOMEX életműdíját a zenei teljesítmény mellett társadalmi és emberi nagyságával, pél-damutatásával is kiérdemelte. Cheikh Lô elesettek iránti kiállása és mély, békét hirdető vallá-sossága zenéjét is áthatja. Egyik célja a zenével éppen az, hogy a belső és külső békét és a munka becsületét hirdető vallási tanítást minél többekhez eljuttassa. „Ha a zene nem elég jó, az üzenetre sem fognak figyelni, ezért a zenének nagyon jónak kell lennie“ – vallja.

Cheikh Lô európai turnéja közepén érkezik Budapestre, hogy a világzene egyik legrangosabb elismerését a WOMEX 2015 életműdíját átvegye, olyan legendás előadók után, mint Mariza, a finn Varttina, és saját legendánk a Muzsikás.

A koncert a WOMEX 2015 hazai szervezője, a Hangvető és a Müpa közös szervezésében valósul meg.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky