3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. szeptember 29.

Ed Is On: Új felvétel Jordán Adéllal

Copyright:

Tasnádi Bence, a Katona József Színház ifjú tehetsége és zenekara, az Ed Is On, jó pár év elteltével ismét stúdióba vonult, hogy Jordán Adél színésznő közreműködésével rögzítse legújabb számát, az Azt kérdezem... című dalt.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A szentendrei Ed Is On 2005-ben alakult igazi gimis bandaként. A kezdeti helyi sikerek, majd az egyetemi, főiskolai tanulmányok alatti pauza után a zenekar 2013-ban reaktiválta magát - a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence időközben a budapesti Katona József Színház színészeként helyezkedett el.

Az újrakezdés sikerét bizonyítja, hogy a 2013-as Talentométer tehetségkutatón a szakmai zsűri döntése alapján a pop/rock kategória győzteseként jutottak tovább - ekkor már vokalista-fronton Jordán Adéllal kiegészülve, aki állandó vendégként azóta is gyakran közreműködik a koncerteken.

Új dalukban azonban Jordán Adél már nem csak vokalistaként színesíti a hangzást, hanem főszerephez jut. A szám egy férfi-női eszmefuttatás, párbeszéd, amely tulajdonképpen arra a szinte költői kérdésre keresi a választ, hogy miért bomlanak fel manapság oly könnyen a kapcsolatok, házasságok; mit nem teszünk meg házasságaink egyben tartásáért vagy éppen mit teszünk azok felbomlásáért.

Az Ed Is On Jordán Adéllal kiegészülve legközelebb október 1-én, szerdán lép fel a budapesti Kuplungban, ahol természetesen felcsendül majd az új dal is. A belépés ingyenes, előttük a szintén szentendrei The Smooks játszik.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky