3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. szeptember 1.

A Jurij képviseli Magyarországot a berlini Nemzetek Fesztiválján

Copyright:

Magyarország első és egyetlen szocrock zenekara, a Jurij szeptember 5-én, csütörtökön az A38 Tetőteraszán táncoltatja meg a közönséget, és a koncerten új dalokat is bemutat készülő nagylemezéről. A rajongók jó utat is kívánhatnak a fiúknak, hiszen a Jurij egy héttel később a berlini Nemzetek Fesztiválján képviseli Magyarországot.

A sűrű, nyári fesztiválszezon után visszatér Budapestre a Jurij zenekar. A néha komoly, máskor enyhén infantilis, kéz- és lábdobálós szocrock dalokat játszó, vidám társaság szeptember 5-én, csütörtökön 20 órától az A38 Tetőteraszán várja a táncolni vágyó közönséget. A másfél órás koncert műsorában helyet kapnak a közkedvelt rádiós slágerek, például a Táncolsz és élvezed, az L.A., és ha már állóhajón lépnek fel, akkor stílusosan a Matróz sem maradhat el. 
 
„A zenekar idén 12 éves lett, ezalatt öt albumot és két kislemezt jelentettünk meg, amelyeket ingyen lehet letölteni a honlapunkról. Az A38-on mindegyik korszakot felidézzük, de a koncert gerincét az utolsó, Kitartás, I love you! című albumunk dalai adják majd. Bár a nyáron számos jelentős fesztiválon felléptünk, közben a készülő, új nagylemezünkre is szakítottunk időt. A stílusa, mondanivalója követi az előző album irányvonalát, de a hangzása nyersebb lesz, vagyis jobban visszaadja az élő koncertek hangulatát. A hatodik nagylemezünk várhatóan jövő nyáron fog megjelenni, de a szeptember 5-i koncerten már ízelítőt adunk az új szerzeményekből, sőt egy vadonatúj dalt is eljátszunk, aminek Biciklik és bulldózerek a címe” – mondta Sándor Dániel, a Jurij zenekar dobosa. 
 

 
Az A38 Tetőteraszának közönsége nemcsak táncolhat, bulizhat, matrózkodhat az állóhajón, hanem jó utat is kívánhat Győri Gábor gitárosnak, Polák Péter énekes-gitárosnak, Sándor Dániel dobosnak és Szatmári Gergely basszusgitárosnak. A Jurij legénysége ugyanis a koncert után alig egy héttel, szeptember 13-én és 14-én két koncertet ad Berlinben, a 28. Nemzetek Fesztiválján. A zenekar Magyarországot képviseli a háromnapos rendezvényen, amelyre például Írországból, Dániából, Horvátországból és Lengyelországból is érkeznek fellépő művészek. A Jurij féléven belül másodszor mutatkozik be külföldön,  hiszen a zenekar idén márciusban Londonban adott koncertet. 
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky