3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. július 22.

Több mint 60 ezren a debreceni Campus Fesztiválon

Copyright:

Ütős rock, slágeres pop, nosztalgikus dance, fiatalos punk, testet tetőtől talpig megmozgató dj-szettek, valamint hazai és külföldi nagyágyúk a Campus Fesztivál zárónapján.

Kelet-Magyarország legnagyobb bulijában az utolsó napon sem csalódtak a fesztiválozók. A Pepsi Nagyszínpadon az Intim Torna Illegál indított, a zenekart a dán származású, világszerte ismert énekesnő, Nabiha követte. A fiatal díva slágeres, pozitív hangzásvilágú dalaival, illetve megnyerő kedvességével vette le lábáról a magyar közönséget. Bevallása szerint megérkezése után mindenhol mosolygó emberekkel találkozott, csodálatosnak nevezte a magyarokat, és távozása előtt megköszönte, hogy az itteni közönség nem csak szerette, de értette és átélte a zenéjét.
 
A Campus Fesztiválon először lépett fel Ákos. A 2084 nevet viselő turné országszerte hatalmas sikernek örvend. Több mint egy éve tartó munkájának eredményét láthatták, hallhatták az érdeklődők, az Ákostól megszokott precizitással prezentálva azt. „Nem értem, hogy miért döntenek rekordokat a koncertjeink a nézőszámot tekintve, hiszen semmi nem törvényszerűsíti ezt, de természetesen nagyon örülünk ennek a sikernek” – vallotta be Ákos a fellépés előtt. 
 
Kétség nem fért hozzá, az utolsó nap méltó megkoronázása volt az idei fesztiválnak. A lágyabb dallamokat kedvelők Rúzsa Magdi dalait dúdolták a Telekom Teraszon, míg a szomszédos sátorban a Road zúzott, akiket a Depresszió követett. A fesztivál, záró programjai között Ganxsta Zolee és a Kartel óriási bulit nyomott, az éjszakai órákban ezer fokon izzott a levegő a sátorban. „Már kiskoromtól kukás akartam lenni, aztán rapsztár lettem. Nem tudom, hogy sikerült” – árulta el gyerekkori álmát Zoli a rajongóinak. A rapsztár és bandája új klipet is forgat ősszel, majd klubturnéra indulnak a fesztiválszezon után. 
 
A Carbonfools tagjaiért és természetesen zenéjéért ismét megőrült a debreceni közönség. A Vad Fruttik koncertje igazi extázishangulatban telt, a Lehetek én is vagy a Nekem senkim sincsen című számokat egy emberként üvöltötte zenekar és közönség. A késő éjszakai órákban a lemezlovasok vették át a főszerepet. Az Egyesült Királyságokból érkező dj-k a Telekom Teraszon pakolták a korongokat, míg a hazai nagyágyúk, Bárány és Andro az OTP Lounge-ban szolgáltatták a talpalávalót. 
 
Ami a nézőszámot illeti, az előzetesen összesített adatok alapján már most biztos, hogy a három és fél nap alatt rekordot döntött a Campus Fesztivál. Az idei rendezvény látogatószáma meghaladta a 60 ezret, ezzel és a szolgáltatások nyújtotta minőséggel a debreceni Campus belépett a hazai fesztiválok élvonalába. Az új rendezvényhelyszín pozitív fogadtatásban részesült, mind a fellépők, mind pedig a közönség elégedetten díjazta a Nagyerdei Kultúrpark és a Sportcentrum komfortos adottságait. A mintegy 3 kilométerrel behatárolt területen 2700 négyzetméternyi fedett helyszín várta a látogatókat. A rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem is kiemelt figyelemmel vigyázott a bulizó fesztiválozókra, de a szomszédos Állatkert lakóiról is 24 órában szakemberekből álló ügyeleti team gondoskodott. 
 
Az emberek és az állatok nyugalma mellett a tudatos környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők. Az odú-adó mellett, idén a re-poharat is bevezették, amelyet egyszer kellett megvásárolni a fesztivál ideje alatt, ennek köszönhetően, a látogatószám emelkedésének ellenére is majd 5 %-kal kevesebb hulladék keletkezett az előző évekhez képest. 
 
Vasárnap reggel elkezdődött a takarítás, hogy a Kultúrpark és a Sportcentrum is rövid időn belül eredeti állapotába kerülhessen. A teljes bontási munkálat várhatóan egy hét múlva ér véget.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky