3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2012. november 22. | Ági

Új albummal és klippel jelentkezik a Shell Beach

Copyright:

A Shell Beach zenekar elkészítette legújabb, Vital Signs, című videoklipjét,mely a hamarosan megjelenő, második nagylemezük előfutára. A This is Desolation névre keresztelt korongon 10 új szám lesz hallható, illetve a 88. trecken egy bónusz szám is helyet kapott.

A budapesti rock/metal underground krémjéből verbuválódott együttes 2004-ben adta ki első albumát The Greatest Skeptic néven. Az ígéretes kezdet után végre itt a folytatás, Vital Signs című klipjük a napokban debütált. Totik Zoltán, a zenekar frontembere szerint azért esett a választás a fent említett dalra, mert kellően reprezentálja az új lemez egész hangulatát. Az énekes azt is elárulta, hogy a klip sikerét nem bízták a véletlenre. A rendező Goszola Ábris, az operatőr Kiss Rudolf, a vágó Lehel Olivér volt, akárcsak 2007-es Are We Ok klipjük forgatásakor. 
 
A helyszínválasztás egy zenekari barát felújítás előtt álló öreg budakalászi villájára esett és bár az éjszakába nyúló forgatás igencsak leszívta a fiúk energiáit, a végeredmény minden áldozatot megért! Akárcsak a videóklipet, a lemez sikerét se bízták a véletlenre. Új albumuk több mint 2 éves alkotói munka eredménye. A Vital Signs előtt két szám jelent meg eddig az új lemezről, a The Greatest Skeptic és a Hirudinean.
 
A This is Disolation először CD formátumban lát majd napvilágot. A gyártás még nagyban folyik, de a legszemfülesebb rajongók akár már most is megrendelhetik az ígéretes anyagot a zenekar weboldaláról. Az albumról érdemes még tudni, hogy DBS Disox Slider csomagolást kap, melynek grafikáját személyesen Totik Zoltán tervezte DigitsDestroyDesign név alatt. Az anyagot Schram Dávid maszterelte, a felvételek is saját stúdiójában készültek. 
 
A lemez másik különlegessége, hogy az első számban maga Mett Geise, a San Diego-I Lower Definition oszlopos tagja, a zenekar egyik személyes kedvence, is közreműködik. Az meg már tényleg hab a tortán, hogy a Sit Down, Navigator című dalban Somló Tamás is zenél majd.
 
Ági
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky