3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2011. október 17. | Joss Beaumont

Peter Gabriel új vérrel hangszerel - New Blood

Copyright:

Peter Gabriel: New Blood | Ha azt vesszük, hogy a Genesis egykori alapítója, énekese, fuvolása és - olykor ütőse -, Peter Gabriel szólókarrierjét tekintve szinte kirobbanthatatlan volt egy ideig a slágerlisták élmezőnyéből, majd az utóbbi években szinte direkt vonul onnan vissza, előre látható az új „New Blood” című lemez végkimenetele, de egyben a sikere is garantálható.

Hol van már a 80-as évek második felében oly nagyon kedvelt Peter Gabriel, amikor a populáris szcéna élmezőnyébe tartozott és söpört be minden egyes kapható díjat, amit zenész megkaphatott? Hol van már a „Sladgehammer” vagy a „Big Time” táncra hívó ritmus- és dallamvilága és hát hol van már a slágerlista maga? Na, de kinek kell, ha ettől még jó egy zene?
 
Peter Gabriel vadiúj lemeze, egy újabb kísérlet a zenével, amit tulajdonképpen már meg is szokhattunk tőle, mely hát csöppet sem újkeltű.
 
Gabriel a kísérletezést anno már a 70-es években elkezdte a Genesis frontembereként, amit 1975-ben egy egészen különlegesen magas szintre emelt a legendás „The Lamb Lies Down On Broadway” című duplalemezzel, amit tulajdonképpen ő írt az elejétől a végéig. Hasonlóan nagy falat volt a Pink Floyd életében a „The Wall” (A fal), amit tulajdonképpen Roger Waters-nek adnak szőröstől-bőröstől. Mivel a lemez megjelenése után Gabriel ki is lépett a Genesis-ből, kicsit rémülten bambultak maguk elé a rajongók, nem sejtve, mi várható azok után a zenekartól és kedvenc énekesüktől. A Genesis néhány kiváló év után, Phil Collins elvi visszavonulása után, mára tulajdonképpen nem nagyon létezik, míg Gabriel megállás nélkül ontja magából a szó szoros értelembe vett „zenét”.
 

Birdy

 
Szólókarrierje maga volt a varázslat, amelybe nagyon-nagyon sok minden belefért, elviselve olykor a kritikus hangokat is, bár abban mindenki egyetértett, hogy ha Gabriel valamit csinál, akkor az különleges élmény, akármi is lesz az. Például emlékezetes, hogy legsikeresebb albuma, a „So” előtt, azaz 1986 előtt egy évvel készített a kiváló rendező Alan Parker (A fal, Lángoló Mississippi, Angyalszív, Evita) felkérésére filmzenét. A film egy kultikus darab, a William Wharton regényének adaptációjaként forgatott „Birdy” (Madárka) volt (ebben a filmben játszotta első főszerepét Nicolas Cage), amelyhez Gabriel tulajdonképpen saját dalainak instrumentális, megreformált változatait adta le, és ez zseniális hatással volt a kész filmre, mint ahogy az ő zenei pályáját is befolyásolta, hiszen ezzel mintegy kinyílt a zenei kísérletek kimeríthetetlen tára. Mivel 1986-ban minden zenei díjat bezsebelt a „Sladgehammer”, a „Don’t Give Up” és a „Big Time”-ért, karrierjének azon területére koncentrálhatott, ami igazán érdekelte. Megalapította kiadóját a Real World-öt, amely a világ minden tájáról vadászta és gyűjtötte össze a tehetségeket, majd adta mindenkinek a tudtára, hogy nem csak a kommersz, minden csapból folyó minimális zenei értékeket képviselő hang létezik, hanem a kultúrák sokszínűsége, az elfogadás, a nyitottságot hirdette, majd ennek eredményeként érkezett el az újabb kísérlet 1989-ben.
 

Passion

 
1989-ben nem más, mint Martin Scorsese bízta meg az akkoriban vallásos körökben hatalmas botrányt kirobbantó „The Last Temptation Of Christ - Passion” (Krisztus utolsó megkísértése) című filmjének zenei munkálataira. A monumentális munkába bevonta a világ minden tájáról barátaivá vált zenészkollegáit, mint például Mahmud Tabrizi-Zadeht, Nusrat Fateh Ali Khant, Youssou N'Dourt és Baaba Malt. Ebben a munkájában is találhattunk egy-két Peter Gabriel-dal átdolgozást, de ekkor már a zenei sokszínűség és kulturális nyitottság volt a legszembetűnőbb. Briliáns filmhez, briliáns zene.
 
Hogy miért is írtam le mindezt? Nos, azt akartam kiemelni, hogy Peter Gabriel mennyire nem szívesen állt be soha a sorba, és míg néhány kortársa minden követ megmozgatva kapar mind a mai napig, hogy talpon maradhasson, ő intelligensen elállt az útból és a saját világában próbált érvényesülni.
 

New Blood

 
A 2011-es „New Blood” című lemez is azt bizonyítja, érdemes visszanyúlni a régebbi dalokhoz és kicsit újra fogalmazni azokat. Ebben az esetben kicsit érdemes ismét visszább pillantani, hiszen Gabriel 2010-ben kiadott „Scratch My Back” című lemezén egy újabb hangzást próbált megvalósítani, miszerint a dalokat elektronika és ütősök nélkül, zongorával és néhol szimfónikus nagyzenekarral adja elő. A „Scratch My Back” még más előadók dalainak feldolgozását tartalmazta, így hallhattunk David Bowie, Neil Young, Paul Simon, Talking Heads vagy Radiohead dalokat. 
A 2011-es „New Blood” ezzel szemben már saját dalokat dolgoz fel, szintén elektronika és dob nélküli, szimfónikus változatban. Újra találkozhatunk a már a „Birdy” (Madárka) című filmben feldolgozott „San Jacinto”-val, de Melanie Gabriellel elénekli a 2000-ben megjelent „OVO” című lemezről a „Downside Up” című dalt, majdhogynem angyali háttérrel. A lemez nyugtató és csodálatos. Kifejezetten érdekes, hogy Gabriel olykor nyugtalanító zenéjére milyen jótékony hatással van a vészjósló ütősök hiánya, valamint a kellemesen búgó fúvósok váltakozása, szimbiózisa a vonósokkal, vagy éppenséggel a rekedtes énekkel.
 
Ha már szó esett a ’86-os legsikeresebb és legnépszerűbb lemezről a „So”-ról, említsük meg, hogy a „New Blood”-on is képviseltetve van, méghozzá olyan dalokkal, mint az „In Your Eyes”, a „Red Rain”, a „Don’t Give Up” vagy a zseniális „Mercy Street”, amelynél jobb és szebb dalt ritkán hallhatunk.
 
A lemez talán legfurcsább feldolgozása az utolsó nagy dalsikerét hozó, klipdíjakat nyerő „Digging In The Dirt”, amelyben azonban remek éneket hallhatunk, de teljesen elveszti a dal azt a jellegét, amely anno sikerre vitte. A dinamikája máshova helyeződött és bár ütősök hiányában nehéz ugyanazt a hangzást hozni, a dalt sajnos tényleg csak a két énekhang menti meg. Az utána következő „The Nest That Sailed The Sky” már szintén erre a műfajra született. Gyönyörű harmónia, amit nem lehet nem szeretni.
 
A 13. dalt a természet alkotta, és „ő” is adja elő. Reméljük, még sokáig hallhatjuk ebben a tisztaságában. A „dal” címe „A Quiet Moment”.
 
A lemezt végül egy klasszikus Peter Gabriel dal zárja, a „Solsbury Hill”, amit szintén nagyon szerethetünk.
 
Akinek szerencséje van, dupla speciel edition kiadásban szerzi meg a lemezt, így meghallgathatja a dalokat akár instrumentális, ének nélküli változatban is - na jó a Wim Venders rendezte "Világ végéig" című filmből ismert "Blood Of Eden"-t azért énekkel is meg lehet hallgatni. Legyen szerencsénk!
 

 
Joss Beaumont
 
MyMusic értékelés: 8/10
 
Peter Gabriel: New Blood (EMI, 2011)
 
Disc: 1
1. Rhythm of the Heat
2. Downside Up (featuring Melanie Gabriel)
3. San Jacinto
4. Intruder
5. Wallflower
6. In Your Eyes
7. Mercy Street
8. Red Rain
9. Darkness
10. Don't Give Up (featuring Ane Brun)
11. Digging in the Dirt
12. The Nest That Sailed the Sky
13. A Quiet Moment
14. Solsbury Hill (bonus track)
 
Disc: 2
1. The Rhythm of the Heat (instrumental)
2. Downside Up (instrumental)
3. San Jacinto (instrumental)
4. Intruder (instrumental)
5. Wallflower (instrumental)
6. In Your Eyes (instrumental)
7. Mercy Street (instrumental)
8. Red Rain (instrumental)
9. Darkness (instrumental)
10. Don't Give Up (instrumental)
11. Digging In The Dirt (instrumental)
12. The Nest That Sailed The Sky (instrumental)
13. Blood of Eden (studio track)
 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky