3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. október 6. | .tia

Kozma Orsi a lehengerlően érett

Copyright:

A négy számos EP már online és egy komplett album a láthatáron Kozma Orsi és Szakos Krisztián kottájából. Lehengerlő és érett zeneiséggel örvendeztet meg minket a kiváló zenei tehetséggel megáldott két magyar előadó.

Közös munkájuk gyümölcsfájáról újabb termések hullnak egy EP formájában, mely szeptember elejétől közkinccsé tétetett Kozma kisasszony hivatalos site-ján. Ez azonban csupán a teljes korong előfutára, mely a tervek szerint még ez éven végső kosztümöt ölt. Ez már a harmadik közös dallamra hangolódásuk Krisztiánnal 2005-ös ismeretségük óta.  Bár Orsival szerintem legtöbben még mindig a Jazz+Azt, vagy az ezt követő formációban való szereplését, a Cotton Club Singers-es éveket azonosítják, egyéni zenei stílusának valódi kiforrottságát mégis önálló pályafutása során bontakoztatja, többek közt jazz kvartettjének berkein belül, tehetségét koncertről koncertre a közönség elé tárva. Krisztián 2000 tájékán tűnt fel Ákos - Keresem az Utam remix pályázatának nyertes dalával, ezt követően Ákos Új Törvény című albumának társszerzője, majd zenekarának oszlopos tagja lett, szinte tündérmesébe illően került a koncert közönségéből a reflektorfénybe. A kozmaorsi.hu-n hozzáférhető EP-re a közös kollekció két számát tűzték, felextrázva két remixszel, melyek többek között a Neo-s Milkovics Mátyás hozzáértésével készültek. A trilógiaként definiált együttműködés záró darabja meglehetősen csajos és dögös stílusban komponálódott, nem feledve az eddigi popos, elektronikus vonalat sem. Gerincét pedig több éves összehangoltságuk ihlette. A ráhangolódást Baráti Vince fotósorozata fokozza, vizualitásba foglalva a zeneiséget, valamint Orsi nőiességének eddig talán rejtett oldalait.
 
.tia
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky