3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. január 7.

Pély Barna és Szabó Mariann énekel Petiért

Copyright:

A Hajrá Peti! Alapítvány 19 ismert, és kitűnő énekest kért fel arra, hogy énekeljék el együtt a Váltsd valóra című dalt. Az együtténeklés célja, hogy felhívják a figyelmet Varga Petire és sorstársaira. A példátlan összefogást mi sem jellemzi jobban, hogy az X-Faktor és a Megasztár szereplői is vállalták a közös vokálozást. A dalhoz hamarosan elkészül egy klip is.

Peti kétévesen, 2006. december 2-án vacsora közben félrenyelt, rövid idő alatt leállt a légzése és a keringése. A gyorsan kiérkező mentőknek sikerült újjáéleszteniük a kisfiút, ám hamarosan kiderült: Peti megvakult, végtagjai lebénultak. Hetekig kizárólag orrszondán keresztül lehetett táplálni, légzésének biztosításához gégekanül beültetése vált szükségessé. Peti komoly javulását csakis költséges külföldi kezelésekkel lehetett elérni. Akkor a család barátai létrehozták a Hajrá Peti! Alapítványt, és a befolyt pénzekből kiutaztatták Petit Kínába a kezelésekre. A kisfiú állapota rohamosan javult, visszanyerte látását, már orrán veszi a levegőt, beszélni, járni ugyanakkor még nem tud.

Az alapítvány jelenleg több, hasonló sorsú gyermek gyógyíttatását segíti. A közhasznú szervezet számos jótékonysági akciót, koncertet szervezett. Most 19 ismert énekest állított az ügy mellé, hogy közösen elénekeljenek egy dalt, és ezzel felhívják a figyelmet a segítségre szoruló gyermekekre. A produkcióban részt vesz Schodeinde Dorka (X-Faktor), Szabó Mariann (X-Faktor), Mező Misi (Magna Cum Laude), Bartók Eszter, Pély Barna, Galambos Dorina, Szolnoki Péter, Gerendás Péter, Váczi Eszter, Nagy Laci (Gitano), Veress Mónika (Babos Project, Nika), Kolipka Évi, Pripojszki Mátyás, Kovács Gréta (Soho Music Band), Kállai-Kiss Zsófia (X-Faktor), Petrik György (Mr. PapaGiorgio), Nagy Adrienn és Hajdu Klára.

A dalhoz – melynek zenéjét Galambos Dorina és Nánási Péter, szövegét Petrik György írta - klip készül, a felvételeket január 4-én vették fel a Pannónia Stúdióban, ahol az énekesek mind megjelentek.

- Ismerősök útján értesültem Petiről, és nagyon tetszett az ötlet, hogy énekeljünk közösen egy dalt. – mondta Pély Barna – Jelenlétemmel én is szeretnék segíteni abban, hogy felhívjuk a figyelmet az agykárosodott gyerekek megsegítésére.

- Jó ügynek tartom, ezért vállaltam a közös produkciót. – magyarázta Szabó Mariann, az X-Faktor döntőse – Ráadásul egy jó társaságban, példaképeimmel, köztük Szolnoki Péterrel, Roy-jal, Bartók Esztivel és Somló Tamással énekelhettem.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky