3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. december 21.

Péterfy Bori, vagyis arany, platina és baba

Copyright:

Ismét büszkén jelentjük a Megadó Kiadóból, hogy a Péterfy Bori & Love Band első, cím nélküli albuma platinalemez lett, azaz elfogyott belőle a tízezredik példány is, a 2-es számmal ellátott második album pedig aranylemez lett!

A magyar alternatív zenei színtér, vagy ha így jobban tetszik: a minőségi popzene első számú dívája, Péterfy Bori igen hamar, mindössze három év alatt ért fel énekesnőként szólókarrierje első csúcsára, ami a kiváló szövegíró- és zeneszerző brigád, valamint a Love Band tagjai mellett Bori izgalmas személyiségének, előadásmódjának, attitűdjének és megalkuvást nem ismerő munkatempójának köszönhető. Bori, akit az ország korábban színésznőként (jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagja) és az Amorf Ördögök énekesnőjeként ismert meg, „hirtelen jött” sikereit (vélhetőleg) annak köszönheti, hogy amit kapunk tőle, az egyszerre megtervezett, de ösztönös, egyszerre „sok”, de mégis kérünk még belőle, kihívó, de nem olcsó, művészi, de nem művészieskedő, úgy csajos, hogy nem kapunk kiütést tőle, és úgy nőies, ahogy kell.

Eddig a kétszeres hurrá, a harmadik pedig annak szól, hogy Bori első gyermekét várja, és most ragadnánk meg az alkalmat, hogy mindhárom hírhez gratuláljunk neki. Meg a zenekarnak és az apukának is, persze.

A Péterfy Bori & Love Band ennek megfelelően a tervek szerint februárig fog még koncertezni, aztán egy év szünet következik, ami például remek alkalmat nyújthat arra, hogy ez idő alatt a rajongók feltornázzák a 2 című albumot platinává, a 2B lemezt pedig arany, majd platina státuszba.

A zenekar az ünnepek alatt december 27-én a West Balkánban lép fel, ahol rajtuk kívül szerepel majd még Hó Márton és a Jégkorszak, valamint a Balkán Big Brother aka SuperStereo is.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky