2971 zenekar 10771 letölthető zene
Lemezkritika

2010. február 5.

Strandpapucsban táncolnánk és énekelnénk - DikiD

Copyright:

DikiD: Jön utánam | A DikiD zenekar jelenlegi formájában 2007 óta létezik. 2007. decemberben jelent meg első 3 számos demójuk, Kattints Rajtam címmel. Első sorban Székesfehérváron, Budapesten és Veszprémben ismertek. A székesfehérvári Fezen Klub rendszeres fellépői és a Zöldfül tehetségkutató nyertesi. Olyan zenekarok előtt léptek föl már többek között, mint a Quimby, a Kiscsillag, PUF, Vad Fruttik és Supernem.

A DikiD lendületes alternatív rockot játszik, amolyan kellemes gitárzene, magyar szövegekkel, sok dallammal, néha húzós riffekkel, néha szeretni való akkordokkal. 

2009 októberében megjelent a Jön utánam, című EP-jük. A mindössze 5 számot tartalmazó album első, címadó dalában a „tizennyolcas karikával hullahoppozó tizenöt éves lányokról” énekel, akik persze idősebbnek látszanak koruknál és már javában élik szexuális életüket.. a gitár és a dob, egészen jó ritmust ad a dalnak, de nem annyira maradandó és megjegyezhető szám. A második, a Használj, végre kicsit rockosabb és koncertbarátabb, szám.

Minden dalon érződik, hogy Őket igazán élőben jó hallgatni, valahogy jobban eltudom képzelni, hogy egy nyári fesztiválon, strandpapucsban táncolok és éneklem, hogy „Gyere használj, gyere használj’ minthogy otthon, vagy autóban hallgassam. A Szivárvány, igazán alteros, amolyan, tinglitanglizós szám. A szerelem színéről, és magáról a szerelemről szól. Kicsit Quimbys, kicsit Sziámis, vagy Kispálos, főként a szövegek miatt, de valahogy mégsem hasonlítanám egyik bandához sem, mert ez a DikiD hangzás, és az nagyon pozitív, hogy egy 2-3 éves zenekarnak már van saját stílusa és hangzásvilága. Ráadásul igazán szimpatikus, fiatal csapat, akikből árad az életvidámság, az energia. Szerintem egyre többet fogunk hallani róluk a jövőben. A 100zig-ban is a gitár késztet mozgásra, de ebben a dalban a szöveg is nagyon érdekes. Nem egysíkúak, nem ugyanarról énekelnek, kreatív szövegírójuk van, és remélem hamarosan egy teljes albumról is írhatok nektek. Ez a mostani, egy könnyed nyári estés album.

A MyMusic értékelése: 7/10

Egres

Hozzászólások
Mazsola18 2010. feb. 12.  22:13 1
Ebben a felállásban oké h 2007 decembere óta, de előtte!? na most akkor hány évesek is? vagy a "10 éves kezdő zenekar" rosszul hangzana? :D:P
   

2010. július 16.

Ozzy Osbourne újra stúdióba botorkált

Ozzy Osbourne: Scream | Három év után jelentkezik az Osbourne-művek újabb CD-re való dallal, ami ezúttal a rövid, de velős Scream címet kapta. A 2007-es Black Rain album fogadtatása elég vegyes volt mind a szakma, mind pedig a közönség köreiben, így Ozzy zenei nézetkülönbségekre hivatkozva megvált húsz éve állandó szerzőpartnerétől, a gitáros ikon Zakk Wylde-tól. Az új lemezen azonban hiába gitározik a Firewindben, Nightrage-ben már bizonyított görög gitárhős, Gus G, lényeges különbséget sem a stílusban, sem pedig a megszólalásban nem fedezhetünk fel, sőt, igazából az Ozzmosis óta kiadott három lemezen (ha az Under Cover című gyűjteményes feldolgozásanyagot nem számítjuk) elég egyenes vonalat követ a tudatállapot-módosító szerekhez különösen vonzódó énekes legenda és csapata. Tovább

2010. július 2.

Vásáry André bemutatja Vásáry Andrét

A 2009-es Csillag Születik felfedezettjei közül elsőként a felettébb érdekes  hangi adottságokkal megáldott Vásáry André jelentetett meg lemezt. Az album kb.  másfél hét alatt a MAHASZ lemezeladási listájának negyedik helyére ugrott fel. A Mymusic utánajárt, miért. Tovább

2010. június 8.

Ha elfajul, ez pornó lesz... Maszkura és a Tücsökraj

Maszkura és a Tücsökraj: Kérlek, így szeress! | Maszkura és a Tücsökraj három éven belül második nagylemezével háborgatja a továbbra is iruló-piruló közönséget. A zene szélesebb köröket érint, a szöveg mélyebbre merítkezik, de a buli továbbra is tart. Segg, csöcs, fazék, fenék, nem csak a fásy mulatóra ráz a magyar nép! Tovább

2010. június 4.

Túl az óperencián: Új hangon szól az Óperentzia!

Óperentzia:  MR.HAT | Két közepesen erős lemeze, az Óperentzia (2008) és a One Week (2009) után 2010-et sem hagyja új kiadvány nélkül a hazai underground szcéna egyik kellemes (nem mellesleg eléggé mellőzött) színfoltja, az Óperentzia. Ez az első hivatalos album, melyet az R33 Records gondozásában jelentettek meg. Tovább

2010. május 20.

A szörnyű jazz... megint borít a Pink Freud!

Pink Freud: Monster of Jazz | A lengyelek kedvenc jazz-zenekara, mely Budapesten is több látogatást tett már, végre új lemezzel rukkolt elő. A Monster of Jazz című alkotás a Pink Freud eddigi anyagaihoz méltóan ismét csak formabontó, ugyanakkor finom arányérzékkel tálalt hangulatfestés; költészet a 21. századi zaj-elektro-jazz porond kies koordinátarendszerében. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky