3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. november 6.

Magyar banda is a nemzetközi válogatáslemezen

Copyright:

A magyar FUGU zenekar „Unhearted Girl” című lírai dala is felkerült, a Quickstar kiadó által 2009 októberében megjelent „Rock4Life” című nemzetközi válogatás albumára. A lemez 25 trackből áll, melyen európai, dél-amerikai, és távol-keleti zenekarok egy–egy dalát hallgathatjuk.

A budapesti FUGU zenekar trióként kezdte el működését 2004 év elején, irónikus – társadalombíráló szövegekkel, valahol a grunge - a dirty és a garage rock’n’roll ötvözte zenével. 2006-ban jelent meg a 13 dalt tartalmazó „Japán rulet”t című lemezük, amelynek anyagával számtalan vidéki és budapesti klubban megfordultak, játszottak a Supernem zenekar előtt majd az Alvin és a Mókusokkal nyomtak le több állomásos turnét, sőt még Ausztriába is ellátogattak.

A lemezhez 3 videó klip készült, a „Legyen így” című dal a VIVA TV hivatalos slágerlistájára is felkerült.

2007-ben csatlakozott a zenekarhoz Radó Gábor gitáros, melynek eredményeként született meg a 6 dalból álló „Átmenet” című EP, amihez szintén készült klip. A bandán belül azonban egyre érezhetőbbé váltak a különböző zenei törekvések, így közös megegyezéssel kettévált a csapat.

A zenekar életében új szakasz kezdődött el, amikor a dal és szövegíró Gömör Tamás egy dallamosabb – középtempójú – angol nyelvű anyag megalkotását tűzte ki célul.

2008 októberében csatlakozott a Fresh Fabrik és a Varga Zsuzsa zenekar volt basszerosa – Hain Réka illetve az Angeleyez zenekar energikus ütőse Dzsanda Attila.

Az új felállás - új anyaga egyfajta kalandozás az angolszász és a hetvenes évek gitárzenéje között, aminek eredményeként a washingtoni székhelyű Quiskstar Productions kiadó is felfigyelt a zenekarra.

Az „Unhearted Girl” című lírai dal felkerült, a kiadó által 2009 októberében megjelent „Rock4Life” című nemzetközi válogatás albumra.

A lemez 25 trackből áll – európai, dél-amerikai, és távol-keleti zenekarok egy–egy dalát hallgathatjuk.

Figyelemre méltó a hannoveri székhelyű, indie-zenét játszó Convince the Beast to Rock nevű formáció, a szexisen érdes hangú énekesnővel rendelkező Such’a’ Trip nevű litván banda melankólikus szerzeménye, valamint a California surf punkban utazó lengyel Dependent  „Mom” című dala. Az egyetlen magyar zenekarként szereplő FUGU „Unhearted Girl” című dala akár egy Oasis balladának is elmehetne – szépen építkező, jól hangszerelt igazi sláger szerzemény.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky