3423 bands 12355 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2009. október 5.

120 ezren vettek részt a Hangfoglaláson

Copyright:

Véget ért vasárnap este fél hétkor a negyedik alkalommal megrendezett Vodafone Hangfoglalás Zenei Kiállítás és Közép-Kelet Európai Klubfesztivál. Az esti koncertek minden helyszínén teltház fogadta a fellépő zenekarokat, a Syma csarnokban pedig több tízezres tömeg hömpölygött a hangszerek és a hangtechnikai berendezések között. A háromnapos rendezvényt 120 ezer ember látogatta meg, a Syma csarnokból történő élő közvetítésbe 118 ezer alkalommal néztek bele a rendezvény honlapján.

Már péntek délelőtt birtokukba vették a „hangfoglalók” a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokot, de az igazán nagy, hömpölygő tömeg szombaton jelent meg a hangszer, hang-, fény-, színpad- és színháztechnikai kiállításon. Korosztálytól függetlenül zongoráztak, doboltak, gitároztak a látogatók. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendett a spongyabobos dobfelszerelés, a nagyobbak inkább Elvis Presley gitárjának 2 millió forintos hasonmását vették kézbe, de sokan próbálkoztak olyan különleges hangszerek megszólaltatásával is, mint a kora, az aquaphone, vagy a sansula. A Hangzuhanynál pedig a nyitva tartás alatt mindig „fürdőzött” valaki. Láthatóan sokan érkeztek a koncertek, dedikálások miatt a zuglói intézménybe. Szájtátva nézték sokan Szappanos György, Dave Goodman és a Special Providance bemutatóját, valamint a népszerű és kiváló zenészekből álló Funky Péntek, Gitár Szombat, és Bigband Vasárnap produkcióját.

- Minden résztvevő kitett magáért – nyilatkozta a zárást követően Andrásik Remo, a kiállítást szervező Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára. – Elképesztő tömeg járt nálunk, többen is voltak, mint tavaly. A nyitvatartás alatt élőben lehetett követni az eseményeket a honlapunkon, a 3 nap alatt 118 ezer alkalommal néztek bele a koncertekbe és a helyszíni riportokba.

A Vodafone Hangfoglalás pénteken és szombaton koncertekkel folytatódott az A38 Hajón, a Corvintetőn, a Gödör Klubban, a Budapest Jazz Klubban, a debreceni Kölcsey Központban, a veszprémi Expresszó Klubban és a miskolci Ifjúsági Házban. Őrületesen bulik helyszíne volt a Corvintető, ahol mash-up producerek és dj-k szolgálták a talpalávalót, hatalmas hangulatot teremtett a Gödör Klubban fellépő Larry Hangman és az Óriás, ahogy az A38 hajón a Kawasaki 3P is.
- Minden helyszínen telt ház volt, így sztárvendégünk, Emiliana Torrini fellépésén is – mondta Machán Frigyes Nesta, a klubfesztivál művészeti igazgatója. – Az izlandi énekesnő müpás koncertjére elővételben elfogyott az összes jegy, és az a ritka pillanat is eljött, hogy megnyissák a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem harmadik szintjét. A Vodafone Hangfoglalásra kilátogatott számos külföldi szakember, például a Manu Chao európai koncertmenedzsere és a szerbiai Exit fesztivál szervezője. Többen jelezték, hogy a nálunk koncertező zenekarok közül szeretnének többet is felléptetni.

A Művészetek Palotája nem csak koncertekkel várta az érdeklődőket: vasárnap a Cifra Palota eseménysorozaton belül a Medence Csoport csalt mosolyt a gyerekek arcára. A különleges alkotó társaság roncstelepen talált tárgyakból, alkatrészekből készített olyan hangkibocsátásra alkalmas szerkezeteket, mint a biciklidob és a zenélő hamburger. Először a csoport tagjai szólaltatták meg ezeket, majd a gyermekek, mi több, az egyik bátor jelentkező még vezényelte is zenélő társait.

Az A38 hajón megnyílt Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó festménykiállítása. A sportember vászonra vitt érzéseit, gondolatait október 17-ig tekintetik meg az érdeklődők, hétfőtől szombatig, 11 és 20 óra között. A tárlathoz a művész testvére, Zoltán komponált zenét, amit fülessel lehet hallgatni a képek megtekintése közben

Míg tavaly 90 ezren voltak kíváncsiak a Vodafone Hangfoglalás eseményeire, idén 120 ezren látogatták meg valamelyik helyszínt. Zárást követően a legnagyobb „utómunka” a Syma csarnok kiállítóira várt: vasárnap éjfélig elszállították a hangszereket, majd másnap reggel 7 órától délig az építményeket vitték el, mindezt nagyjából 300 kamionnal illetve teherautóval.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Seguir

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Seguir

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Seguir

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Seguir

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky