3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. szeptember 22.

10 éves a Talamba

Copyright:

2009-ben ünnepli 10 éves születésnapját az Artisjus - díjas Talamba Ütőegyüttes, akik 300 - 400 féle ütőhangszer művelői, tanult játékosai. Magyarország egyik legérdekesebb formációjáról van szó, akik idén egy koncertkörúttal emlékeznek vissza az elmúlt 10 évükre.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Az ország talán legnagyobb ütőhangszerparkjával rendelkező együttese, a Talamba, 1999-ben alakult Debrecenben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Ugyanolyan megszállottsággal és hozzáértéssel foglalkozik gyerekműsoraikon keresztül az ifjúság nevelésével, mint több nagy produkciójában (80 perc alatt a Föld körül, Páratlan utakon, Kaleidoszkóp, Bábel) a különböző népek kultúrájával, melyeket az ütőhangszerek sokszínűségének segítségével mutat be. Az együttes 2007 augusztusáig Debrecenben működött, ám 2007 szeptemberében Gödöllőre tette át székhelyét. Az 5 fiú soha sem unatkozik, hiszen éves szinten 90 - 100 koncertet adnak szerte az országban és a határokon túl, emellett versenyekre járnak, tanítanak és zeneszerzéssel is foglalkoznak. Nem ismerik a könnyen jött dolgokat, minden hangszerükért keményen megdolgoztak, nem szégyellték műanyag hordókkal áthidalni a kezdeti hangszerhiányt sem.

TALAMBA - BÁBEL

A születésnapi koncertkörútjuk elős állomása október 5-én a Művészetek Palotájában lesz, ahol legújabb műsorukat, a Bábelt mutatják be.

Az együttestől megszokott kreativitás párosul hírességekkel és híres slágerekkel. A műsorban szerepet kap Bebe, a Back II Black együttes frontembere, és olyan ismert dallamok szólalnak meg, mint, „A szivárvány havasán” című magyar népdal, a „Mas que nada” Jorge Bentől, vagy az „English Man in New York” Stingtől. A világ népeinek színességét bemutató műsor a bábeli forgataghoz hasonlítható. Afrikaiak, arabok, zsidók, írek és még sok más nép Bábel egyetlen közös nyelvén szólal meg, a zene nyelvén. Ám mégsem egy hagyományos világzenei műsorra számítson a hallgató, hiszen az egzotikus dallamok olyan slágereket rejtenek, mint a „You Can Call Me Al” Paul Simontól, a „Sunny” a Boney M-től, vagy éppen a Piramis, „Ha volna két életem” című örökzöldje spanyol nyelven. 
Ütős- és rézfúvós hangszerek, híres, ismert dallamok, úgy, ahogyan csak a Talamba tudja...

Az együttes tagjai: Grünvald László, Kiss István, Szitha Miklós, V. Nagy Tamás, Zombor Levente
Közreműködnek: Fábián Juli – ének, Bebe – ének, Magyarország vezető session – zenészei

10 éves a TALAMBA
október 5. (hétfő), 19:30
Művészetek Palotája – Fesztivál Színház

Október 27-én Debrecenben, október 28-án Gödöllőn az elmúlt 10 év legsikeresebb programjaiból válogatnak össze egy egész estére valót, ahol vendégük lesz Pécsi Ildikó – színművész, Fábián Juli – énekes, Varnus Xaver – orgonaművész, Bebe – énekes, Németh Kristóf – színművész, Szentpáli Roland tubaművész, a Solti György Rézfúvós Együttes és Magyarország vezető session – zenészei.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky