3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. március 19.

Ünnepel és útra kél a KARTHAGO

Copyright:

A 80-as évek egyik legnépszerűbb bandája 2009 szeptemberében ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. A Karthago az egyetlen olyan rock-zenekar Magyarországon, akik a mai napig változatlan felállásban játszanak. A jubileum méltó megünneplésére az együttes egy összetett projekttel készül.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Májusban jelenik meg a csapat új stúdióalbuma az EMI gondozásában. Az előzetes dalok alapján modern hangzású, kemény, erőteljes rockzenét tartalmaz majd, a KARTHAGOtól megszokott igényes, dinamikus hangszereléssel. A zenekarra mindig jellemző volt a rendkívüli alaposság és profi kidolgozottság, ezért a dalok erre az albumra is hosszas próbák és válogatás után kerültek fel.

Az együttes ez évi programjának legjelentősebb része jubileumi koncertjük lesz szeptember 26-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Az este igazi élményt ígér, a zenekartól megszokott magas színvonalon, hatalmas fény- és hangtechnikával, lézershow-val, s más extra látványosságokkal, valamint természetesen az igazi vérbő, kemény rockzenével, a jellegzetesen „karthagos” ötszólamú vokállal, és még csendes unplugged résszel is kiegészítve, egy valódi élő rock-ünnepre készülnek az együttes tagjai.

A jubileumi Aréna koncertet megelőzően többhónapos turnéra indul az együttes, melynek keretében ellátogatnak Ausztriába, Szlovákiába és Erdélybe is. A turné egyik kiemelt állomása, a budapesti Művészetek Palotájában lesz, ahol egy speciális unplugged esttel örvendeztetik meg a zenekar rajongóit.

A KARTHAGO elképesztő ereje, energiája, és igazi értéke még mindig az eredeti, változatlan felállásban működő öt kiváló muzsikus karizmatikus egyéniségében, ismertségében, zenei tudásában, magabiztosságában, összeszokottságában, a jellegzetesen egyedi színpadi show-ban, és nem utolsó sorban az egyéni, dallamos, de mégis kemény rock-dalokban, balladákban rejlik.

A zenekar albumai megjelentek Ausztriában, Németországban, Svájcban és a Benelux államokban is a szocialista blokkon kívül, de az akkori vezetés nem járult hozzá, hogy hosszabb időt töltsenek a „nyugati országokban” és így hosszú távon elvágták a nemzetközi siker lehetőségét. S hiába váltak aranylemezzé a kiadványok, a banda nem akart disszidálni a karrier miatt.

A KARTHAGO óriási sikerű és azóta is örökzöld rock-himnusza, a REQUIEM, amelyet egy székesfehérvári koncertjükön meghalt fiatal fiú emlékére írtak, kezdetben tiltott dal volt Magyarországon. Hosszas viták után, egy felirat nélküli tasakban jelent meg, mégis napok alatt aranylemez lett.

A zenekar a 80-as évek legnépszerűbb rock-csapatává vált, koncertjeikre ezrek voltak kíváncsiak. Teltházas Petőfi Csarnok, Orczy-kert és Budapest Sportcsarnok előadásaik minden szempontból felejthetetlen élményt nyújtottak, mind hangzásban, hangulatban és látványban is.

A KARTHAGO tagjai ma is együtt vannak, óriási barátságban és megbecsülésben dolgoznak együtt, vigyáznak a jó hírükre, a legendájukra, és nagyon készülnek a 30 éves jubileumi rendezvényekre.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky