3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. november 18. | burlesque

Kidobták a sztárokat

Copyright:

A hírek szerint az RCA Records megvált a korábbi Guns N’ Roses-tagokat is felvonultató Velvet Revolvertől. A válságban lévő, Scott Weiland helyett új énekest kereső banda jövője így egyre bizonytalanabb.

Tulajdonképpen nem is meglepő, hogy az RCA Records egyre inkább eltávolodik a csapattól, hiszen Slash-ék tavalyi lemeze, a ’Libertad’ korántsem fogy olyan jól, mint a tagok régebbi munkái. Az albumból mindössze 301 ezer példányt vásároltak az Egyesült Államokban, míg a csapat első korongjából, a 2004-ben megjelent ’Contraband’-ből majdnem kétmilliót sikerült eladni.

A Velvet Revolver körül kialakult helyzetet a zenekarból idén áprilisban távozó frontember, Scott Weiland kommentálta elsőként. A negyvenegy éves énekes elmondta: az együttesen belül mindenkinek – magát is beleértve – túlságosan is nagy volt az egója, így cseppet sem meglepő, hogy a kezdeti sikereket követően gyakorlatilag szétesett a banda.

Weiland kilépésekor még mindenki azt hitte, Slash-ék gyorsan megtalálják a megfelelő utódot, ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a váltással Scott járt jobban. Az énekes ugyanis köszöni szépen, jól van: visszatért a Stone Temple Pilotsba, második szólóalbuma, a ’Happy In Galoshes’ pedig november 25-én fog megjelenni.

Slash-ék háttérbe szorulásában valószínűleg az is közrejátszik, hogy az Axl Rose vezette Guns N’ Roses 2008 novemberében végre előrukkol a tizennégy éve dédelgetett ’Chinese Democracy’-vel.

Lehetséges, hogy az RCA Records lépése a Velvet Revolver végét jelenti?

burlesque

Forrás: nightwatchershouseofrock.blogspot.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky