3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. április 26. | Savas Henrik

Hogyan tovább Velvet Revolver?

Copyright:

Miután a Velvet Revolver az énekes labilis színpadi viselkedésére és a zenekar /rajongók felé mutatott érdektelenségére hivatkozva, megvált a Scott Weiland énekestől, most az interneten keresnek új énekest. Egy, amit még Weiland kirúgása előtt lekötött vegasi koncertet, vendég énekes cimborákkal bekkelik ki, addig a labilis énekes visszatért a 90-es évek grunge korszakának második hullámos zenekarához, a Stone Temple Pilots-hoz, és észak amerikai turnéra indulnak.

Mint ismeretes, a V.R. legutolsó pár fellépésén Scott már olyanokat nyilatkozgatott a színpadon, amire a többiek értelmetlenül pislogva néztek, miszerint ezek az utolsó fellépések egyike. Különféle fórumokon megpróbálták kimagyarázni a kétségkívül ciki helyzetet, de ez még több feszültséghez vezetett, majd a korai Axl Rose mozgást tökéletesen elsajátító énekest rövid úton offolták.

Eközben a csapat bőgőse Duff McKagain előszedte egy korábbi projektjét, az 1999-ben alapított Loaded zenekart, akikkel elkezdték írni az új dalokat. Duff közben a régi cimbora, az egykori Guns dalszerző szürke eminenciás Izzy Stradlin anyagán is közreműködik, és ahogy Duff a bolgjában írta: „mindig élvezet ezzel az arccal játszani, egy igazi úriember”.

Mindeközben a Guns név jogtulajdonosa, az agyonbotoxolt Axl Rose újabb dátumot jelölt ki, a százezer éve elkészült, de még mindig ki nem adott Chinese Democracy számára, de a Geffen kiadóval még mindig megy a fűrészelés az anyagiakon. Érdekel ez még valakit?

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky