3427 zenekar 12454 letölthető zene

Gerák Andrea

Zenekar profil
Műfaj:
VILÁG
Stílus:
Világzene
Város:
Budapest
Web:
Tagok:
Gerák Andrea » ének
Blogbejegyzés

2011. július 22. 14:20

Művészportré a Zene.hu-n és a Kanadai Magyar Hírlapban

"Nekem nagyon nagy megtiszteltetés" címmel művészportré a Zene.hu-n, és Stockholmtól Budapestig címmel a Kanadai Magyar Hírlapban!!!
Andrea Gerak. Photo: Istvan Tamas
Andrea már ötéves korában helyet követelt magának a színpadon. Nagyon fiatalon, szinte még gyerekként gyakran énekelt és táncolt a Borsod, Avas, Csepel és Bartók táncegyüttesekben. A népdal és a világzene előadójaként, szerelmeseként bejárta Európát.
Neve napjainkban már jól ismert a művészvilágban, de a műfajt kedvelők körében is. Repertoárjának sokszínűségére jellemző, hogy a jazz és musical darabok is jól megférnek egymás mellett. Stockholmban több nemzetközi gálakoncerten is képviselte hazánkat. Egyik ilyen jelentős esemény volt, hogy az Emberi Jogok Napján, számos ország diplomáciai képviselői előtt énekelhetett. A múltév novemberében a jó hírű Brugges Fesztiválon szerepelt, ezúttal a Brugge - Bukarest Express című nemzetközi produkció énekeseként. Andreával az Élmények völgyében a Borsodi művészeti Fesztiválon a dubicsányi Fignár Udvarban találkoztam és beszélgettem.
Tamás István interjúja itt olvasható

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Blogbejegyzések
  • 2011. július 22.
    Művészportré a Zene.hu-n és a Kanadai Magyar Hírlapban
  • 2011. július 19.
    Balatonon
  • 2011. március 10.
    Izraeli lemezboltokban: Effi Shoshani "Mother Tongue" című albumán
  • 2011. február 3.
    Szponzori ajánlat
  • 2011. január 23.
    Grooved Pavement World Music Radio Show
  • 2011. január 13.
    Gerák Andrea - Salamon Beáta duó
  • 2010. december 22.
    Az év 3+1 fénypontja
  • 2010. december 2.
    Erre gyere, rózsám! CD-csomag
  • 2010. szeptember 14.
    Gerák Andrea - Lantos Zoltán duó
  • 2010. augusztus 31.
    Ibrányi benyomások
  • 2010. július 28.
    Vissza a családi gyökerekhez
  • 2010. május 8.
    Gemerland interjú
  • 2010. március 19.
    Első tavaszi hétvége
  • 2010. február 5.
    Szereted a zenét? Segíts vele!
  • 2010. február 5.
    Szereted a zenét? Segíts vele!
  • 2009. december 28.
    Erre gyere, rózsám! album - CD és letöltés
  • 2009. december 26.
    Boldog Karácsonyt!
  • 2009. november 5.
    Az IAC Music ajánlja
  • 2009. augusztus 10.
    Ma este a Tilosban!
  • 2009. augusztus 6.
    Újra szólókoncert!
  • 2009. július 16.
    Kiemelt csiripelő
  • 2009. július 11.
    Három album kettő áráért
  • 2009. június 4.
    Koncertvideó: Ne aludj el
  • 2009. május 30.
    Közelgő fellépések
  • 2009. május 21.
    Koncertbeszámoló: a Jive Aces Magyarországon
  • 2009. május 9.
    Mookie Got Robbed koncert
  • 2009. május 4.
    A Bartók Táncegyüttes jubileumi gálája a tévében
  • 2009. április 21.
    Gerák Andrea szülővárosában lép fel
  • 2009. március 31.
    A Bartók Táncegyüttessel a Táncháztalálkozón
  • 2009. március 30.
    Kis dalok a nagyvilágból - szólókoncert
  • 2009. március 23.
    Milyen volt a pénteki koncert?
  • 2009. március 18.
    Fabatka csak a Magyar Jazz Ünnepén!
  • 2009. március 6.
    Fabatka-koncertek
  • 2009. március 4.
    Koncertmeghívót nyertek
  • 2009. március 1.
    Közelgő fellépések
  • 2009. február 24.
    Világbékemenet
  • 2009. február 17.
    Rövid felmérés, koncertmeghívóért
  • 2009. február 9.
    Csángó farsang Egerben
  • 2009. február 3.
    Interjú a Csángó Tükörben
  • 2009. január 27.
    Újra itthon!
  • 2009. január 3.
    We Heart Music interjú
  • 2009. január 2.
    Zöld az erdő - videó
  • 2008. december 27.
    We Heart Music cikk
  • 2008. december 19.
    Gálakoncert az emberi jogokért
  • 2008. november 13.
    Címlaplány
  • 2008. október 30.
    Még egy előadás a MÜPA-ban
  • 2008. október 24.
    Szavazatok
  • 2008. szeptember 17.
    Madárka, madárka CD kedvezményes áron
  • 2008. szeptember 7.
    ReverbNation widgetek
  • 2008. szeptember 4.
    Magyarfalusi képek
  • 2008. augusztus 22.
    Edelényi koncertképek
  • 2008. augusztus 11.
    Pusztinai képek
  • 2008. július 6.
    Csángóföldön
  • 2008. június 16.
    Itt a gerakandrea.lap.hu!
  • 2008. június 14.
    Mini weboldal
  • 2008. június 9.
    Fix TV interjú
  • 2008. június 2.
    Júniusi koncertek
  • 2008. május 19.
    Csángó est és táncház
  • 2008. április 23.
    Asiye koncertvideó
  • 2008. április 12.
    Friss fotók
  • 2008. április 10.
    Interjú a Népzene.hu oldalon
  • 2008. április 3.
    Áprilisi koncert
  • 2008. március 14.
    Rákműtét után újra színpadon
  • 2008. március 9.
    Nőnapi gála
  • 2008. február 4.
    MIX Magazin interjú
  • 2008. január 15.
    Ingyenes letöltés
  • 2008. január 9.
    Interjú a Fúzió Rádióban
  • 2007. november 28.
    Kiemelve az UBL-en
  • 2007. november 25.
    Electrical Language Podcast 100. adás
  • 2007. augusztus 28.
    Domaházi népdalok - videó
  • 2007. augusztus 16.
    Világ és zene - Debrecen Online interjú
  • 2007. augusztus 13.
    SoundClick Top 20!
  • 2007. július 23.
    Ma este a Tilosban!
  • 2007. július 21.
    Magyar népdalok a Rhapsody oldalán
  • 2007. június 5.
    Madárka - videó
  • 2007. május 10.
    Gerák Andrea a Last FM-en
  • 2007. április 13.
    Gerák Andrea a Rorogwelát énekli
  • 2007. április 3.
    Ne aludj el - Koncertvideó
  • 2007. április 1.
    Új videó!
  • 2007. január 25.
    Karácsonyi koncert képei - 1.
  • 2007. január 23.
    Autentikus magyar népzene - CD kapható!
  • 2007. január 3.
    2006: nagyszerű kezdetek éve
  • 2006. december 30.
    Az Electrical Language Podcast ünnepi adásában
  • 2006. december 9.
    Új weboldal!
  • 2006. november 16.
    Brugges Fesztivál - beszámoló
  • 2006. október 16.
    Magyar népdalok az iTunes-on
  • 2006. szeptember 25.
    Gerák Andrea és a Barozda a Brugges-i Világzenei F
  • 2006. szeptember 1.
    KÖZÉLET interju
  • 2006. augusztus 14.
    Képek a Klotets Világkulturális Fesztiválról
  • 2006. július 30.
    Midwest Record kritika a Madárka, madárka CD-ről
  • 2006. július 13.
    Gerák Andrea a CD Babynél
  • 2006. július 4.
    Gerák Andrea a MySpace-en
  • 2006. június 17.
    Újra megjelenik a Madárka, madárka CD
  • 2006. június 14.
    Koncertképek
  • 2006. május 31.
    Madonnával és Mariah Carey-vel egy címlapon
  • 2006. május 23.
    A kovetkezonel kiszallunk
  • 2006. április 28.
    Magyar dal a MySpace podcastban
  • 2006. április 21.
    TIPP interjú
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky