3423 banda 12355 MP3 zavádzanie údajov
on stage
Predstavenie
Mikor alakultatok?
2000. június 23.
Kik az alapító tagok?
Petz Ádám és Vida Tamás. Kiss József és Juhász Kristóf 2001 óta tagok.
2001 óta ez a zenekar felállása?
Nem, 2001-től 2003-ig Hollai Ádám billentyűzött.
Az első koncert?
2002 őszén valamikor.
Azóta folyamatosan játszotok?
Nem, volt több inaktív időszak (2003-2004), de zenekar magját képező négy ember sosem vált teljesen külön, a jó barátság és a sör mindig összetartott minket. 2006 óta folyamatosnak mondható az aktivitásunk.
Milyen zenét, milyen számokat adtok elő?
Hard Rock, blues, beat. Alapvetően gitár centrikus zenéket, mivel három gitáros van a csapatban, nyugodtan mondhatom, hogy ez egy gitár zenekar. Javarészt feldolgozások teszik ki a műsorunk nagy részét, olyan zenekaroktól, mint a Led-Zeppelin, Queen, Hobo Blues Band, Beatles, Deep Purple… stb. illetve jelenleg egy saját dallal bírunk (Kell egy barát – szerk.).
Rendelkeztek valamilyen hangzóanyaggal?
2007-ben rögzítettünk egy demo-t, ami csak más előadók dalait tartalmazza, illetve egy 2008-as koncert felvételünk van még.
Tervek a jövőre nézve?
Semmi nagyszabású, csak szeretnénk jó bulikat lezavarni. Játszani azt a zenét, amit szeretünk és jól érezni magunk.  
Album i video
Blog banda

2010. június 2. 19:32

Elmaradt koncert

Sajnos a június 5.-re tervezett koncert elmarad. Igyekszünk minél hamarabb másikat leszervezni. Találkozunk ott, akkor! trvať

Nedávny aktualizácia: 2010-12-31Koncert dátum
Nie koncert dátum dostupný
 
Počúvať náš MP3!
Profil banda
Type: zenekari oldal
žáner: HEAVY
štýl: Hard Rock
Odlievať dátum: 2000
Fans: 2 človek
Návšteva: 6928
Mestský : Budapest
Volič: 0
Web:
člen: Juhász Kristóf » ének, gitár
Kiss József » dobok
Petz Ádám » basszusgitár, ének
Vida Tamás » szólógitár
A zenekar szerkesztői: Traffic Jam
Favorited
virus666
Banda Forum
rockopera 2009. ápr.. 7.  18:25 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. email...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky