3423 bands 12355 MP3 a descargar

Honey Mustang

alapértelmezett kép
Introducción
Évekig törték az agyukat, hogy hogyan kéne újból elkezdeni, hogyan kéne átmenteni ebbe az évezredbe azt a rockzenei pezsgést, ami
akkoriban haldokolni látszott. 2005 nyarán Beni és Lackó egy korcs effektpad dobgépével és két leszakadt koreai gityóval valamint Gibson cimborájukkal hármasban elkezdtek lejárni zenélni. A "fantasztikus
körülmények" -a vizes- dohos, próbatermek, félkomolytalan dobosjelöltek - sem tudták kedvüket szegni. Már ekkor elhatározták, hogy nem fognak kompromisszumot kötni, sem feldolgozásokat játszani, hanem kizárólag saját számokat a legkomolyabb amatőr szinten. Nagy löketet adott a zenekarnak KisMenyus megjelenése, akinek személyében egy pimaszul fiatal, de tapsztalt energikus lényt ismertek
meg. Ez új lendületet adott a csapatnak és nemsokára a basszusgitárosi poszt is teljessé vált Fánci által. Teljes volt a kép. A számokat mintha zsebből vették volna elő, oly intenzitással haladt a munka. Aztán Gibson cimbinek sajnos ez túl sok volt, munkája mellett nem fért bele, így elhagyta a csapatot. Körülbelül egy évig kvartettként üzemeltek, ezalatt készítettek egy 6 számos EP-t, ami ezen időszak a lenyomata. A stúdiómunka után felvetődött egy másodgitáros ötlete, aki nem lehetett más mint Ádám, Lackó pajtása, aki tökéltetesen beillett a képbe zenei ízlésével és elkötelezettségével. Persze nem minden problémamentes, ahol egynél több ember kreatív munkát végez, így Fáncival is felszínre kerültek olyan nézetbeli különbségek, amelyeknek végén kölcsönösen megegyeztek, hogy külön válnak útjaik. Helyére szinte pillanatok alatt megtalálták Bandit akinél megfelelőbb embert nem is kívánhattak volna, kiteljesítve a Honey Mustang ötösfogatát.  
Álbums
Blog de band

2007. április 27. 11:20

Koncert Májusban

Sziasztok! A Honey Mustang fellép 2 alkalommal Május hónapban. Az időpontok: -Május 12. szombat, Rekettyés (ingyenes koncert) Budapest a honlapon utánna tudtok nézni a pontos részleteknek -Május 31. csütörtök, Rocktogon Seguir

Último actualizar: Concierto datos
No tiene concierto dato disponiblo!
Band prefil
Type: zenekari oldal
Género: POP
Estilo: Rock
Datar de fundar: 2005
Fans: 0 persona
Visita: 4859
Ciudad: Budapest
Votos: 0
Web:
Miembros: Bengyik Gábor (Beni) » Ének
Fukász Ádám » Gitár
Iby András (Bandi) » Basszusgitár
Menyhárt Balázs (Kismenyus) » Dobok
Néder László » Szólógitár, Vokál
A zenekar szerkesztői: honeymustang
Favorited
Band Forum
rockopera 2009. jan.. 27.  17:56 1
Sziasztok! Ha volna kedvetek egy rockoperához zenét szerezni,jelezzétek a válaszban és küldöm a szövegkönyvet,és persze minden más infót,ami érdekel Titeket a művel kapcsolatban.. cimem:...
   
magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky