Hozzászólások » Zenekari fórumok » PIROSKA zenekar fóruma
Témakörök
Hirdetés
Vissza a zenekar oldaláraPIROSKA zenekar fóruma
| punklady | 2004. dec.. 7. 23:31 | 4 |
 én az akkor leszek számotokra szavaztam, de éppenséggel csinálhatnátok új számot is |
||
| punklady | 2004. dec.. 7. 23:24 | 3 |
| sok sikert a piroskának!
éljen a punk zene! :))) |
||
| Nivea | 2004. dec.. 7. 23:20 | 2 |
| ANARCHIZMUS
Az anarchia szó görög eredetu. Jelentése szó szerint: "uralom nélkül", vagyis egy olyan állapotot jelöl, melyben az emberek intézményesített hatalom, állam nélkül élnek. Az anarchia szabad emberek testvéri társadalma. Nem a tökéletességre, az abszolút eszme megvalósítására, hanem a mindenki javát szolgáltató fejlôdésre és kiteljesedésre törekszik. A szolidaritás, a béke, az egyenlôség és a szabadság elvein alapul. Mihail Bakunyin szerint: "Csak akkor lehetünk szabadok, ha nem csak saját szabadságunkért, hanem embertársaink szabadságáért is harcolunk. Szabadságom egyben mások szabadsága, minthogy sem gondolatban, sem a valóságban nem lehetek igazán szabad, csak ha szabadságom és jogaim mások szabadságában és jogaiban nyer igazolást, megerôsítést." Az anarchisták az állam eltörlésével, a tekintélyre épülô politikai rend lerombolását; illetve a jogi és hivatalos kapcsolatok megszunésével, az érdekek összhangján és önszervezôdésen alapuló társadalom megteremtését hirdetik. Ennek a negatív hatalomnak a gyengülésével, a társadalom egyre inkább kihoz magából mindent, ami csak a kor fejlettségi szintje mellett lehetséges. A hatalom eltörlése összedönti azt a rendszert, mely a társadalmi energiát egy szuk csoport szolgálatába állítja. Ahhoz, hogy jobban érthessük az anarchizmus lényegét, fontos hogy tudjuk, valójában mi is a hibája bármely központi hatalmon alapuló társadalomnak. Eleve "bun" az, hogy alig néhányan uralkodni akarnak akárcsak egy emberen is, hiszen senkinek sincs joga mások felett rendelkezni, másokat elnyomni. Hatalom, uralom, erôszak: ezek szinonímák. A mindennapjainkba beleszôtt erôszak biztosítja az állam és a tôke (vagyonos osztály) uralmát. Hiszen minden törvény eleve olyan általános szinten fogalmaz, hogy szükségképpen nincs tekintettel az egyének, mint individuumok konkrét helyzetére, érdekeire. Mivel így a törvény nem lehet emberre szabott, az embert szabják a törvényekhez, és ebben ismét jelen van az erôszak. A kormányzat mindig gyávaságra szokatta az alávetetteket, s minél inkább fokozza hatalmát, annál inkább nélkülözhetetlenné válik. Kiforgatja az igazságról alkotott fogalmunkat, amikor úgy lép fel mint a jogok ôre és a kötelességek végrehajtója. Bunténynek nyílvánít és büntet minden olyan tettet, mely sérti vagy fenyegeti az uralkodók és vagyonosok elôjogait, azonkívül igazságosnak és törvényesnek kiáltja ki, a szegények legalávalóbb kizsákmányolását, azt a lassú és szakadatlan anyagi és erkölcsi pusztítást, amit a vagyonosok visznek végbe a nincstelenek között. Mindezekbôl egyértelmuen látszik, hogy a hatalom nem a nép javát akarja szolgálni Ú mint ahogyan ezt oly gyakran és elôszeretettel hangoztatja Ú hanem csak az embereket nyomorba döntô tulajdonos osztály védelmét választja feladatául. A kormányzat nem akarhatja, hogy a társadalom szétessen, mert akkor az uralkodó osztály elvesztené gazdagságának forrását. Viszont azt sem engedheti meg, hogy a társadalom maga gondoskodjék magáról, mert akkor hamar kiderülne, hogy az államnak nincs más célja csak a tôke védelme. Igy hát érezvén az igazság szorítását a hatalom hitványul azért imádkozik, hogy a szabadság ügye ameddig lehet elodázódjék. Az erôszak jóvá vagy rosszá az ítélkezô számára válik. Ugyanaz a gyilkos indulat egyszer gonosztevô, másszor magasztosult forradalmár ereje. Az anarchizmus elvben olyan nézetrendszer, ahonnan nézve az erôszak semmilyen formája sem jó. Az anarchizmus elutasít minden fizikai vagy lelki erôszakot. Az anarchisták emiatt félelmetesnek tunnek az egyfolytában erôszakot alkalmazó hatalom szemében. Hiszen még a magukat legszabadabbnak tartó demokratákat is figyelmeztetik, hogy az ô hatalmuk is elnyomáson alapszik. Igy a hatalom nem szívesen él együtt az anarchistákkal. Ezek után már logikus, hogy a rend védelmezôi miért ápolják oly gondosan a közhiedelmet, hogy az anarchia: káosz, zurzavar, terrorizmus. így nem csoda, hogy a tájékozatlanok nagy része az anarchia szó hallatán valami mérhetetlen brutalitásra, erôszakra asszociál. Az, hogy a kormányzat, a társadalmi élet elengedhetetlen eleme, és így a kormányzat nélküli társadalom a káosz állapotába süllyedne: elôítélet. De ennek ellenére ez a felfogás vált általánossá, s így a többség számára természetes és logikus, hogy az anarchia csakis káoszt jelenthet. Pedig az abszolút függetlenség azonos a társadalom lerombolásával, lévén hogy a társadalmi élet kölcsönös függôségi viszonyok összessége. Most, amikor az olvasó már "mindent tud", megpróbálja elképzelni az általunk áhított társadalmat, s a szabad társadalomban felmerülô problémákra vonatkozó kérdések hosszú sora fogalmazódik meg benne. Elôször is. Mi Ú az anarchisták Ú nem vagyunk próféták. Fôként, mivel jelenlegi tapasztalataink meghatározzák, hogy hogyan gondolkozunk bizonyos problémákról, így elképzeléseink érvénye nem feltétlenül terjeszthetô ki a jövôben elôálló más állapotokra. Az anarchiát ilyen szempontból elsôsorban módszernek kell tekintenünk. Az anarchisták újfajta módszert ajánlanak: a kezdeményezést és a szervezôdés szabadságát, bár ez csak akkor valósulhat meg teljesen, ha lehetôvé tettük, hogy a társadalmi javak felett mindenki egyformán rendelkezzék. Ez a módszer a szabad társulásokon keresztül a szolidaritás elvének teljes gyôzelméhez vezet. Ha a problémákat ebbôl a szempontból közelítjük meg, világossá válik, hogy az ellenünk felhozott érvek csak alátámasztják elképzeléseinket, mivel az anarchia jelöli ki azt az utat, melyen elindulva, az emberi szükségleteknek legmegfelelôbb megoldások fokozatosan kikisérletezhetôek. A mindenkori kizsákmányoló osztály nem tudná fenntartani hatalmát, ha valódi természetét nem rejtené a közhasznúság álarca mögé. A társadalom külsô és belsô védelme (hadsereg, rendôrség, igazságszolgáltatás), és a szociális intézmények (pl.: egészségügy) azok a feladatok, melyek miatt a kormányzást nélkülözhetetlennek tartják. Sokan azt hiszik, hogy ha nem volna rendôrség és bíróság, akkor az emberek szabadon gyilkolhatnának, bántalmazhatnának másokat. Elképzeléseik szerint az anarchisták valami olyan furcsa szabadságot szeretnének, ami sérti vagy felszámolja mások szabadságát!? A társadalmat munkásönkormányzatok, szakszervezetek, szabad munkás-, diák- és lakótanácsok föderációja is képes eligazítani. Tekintélyelv, bürokrácia és hatalom nélkül. Az anarchisták a társadalom önvédelméhez való jogát nem tévesztik össze a büntetéshez való joggal. Akárhogy is vélekedjenek, az biztos, hogy senki sem hagyná, hogy büntetlenül támadjanak szabadsága ellen. És végül az a gondolat, hogy mindez "nagyon szép és jó", de az emberek "önzôek" és "hatalomra vágynak", szintén csak a mi elképzeléseinket támasztja alá. Maga az önzés kényszerítené az embert és a társadalmat együttmuködésre, azaz az egyén és a társadalom érdekeinek egybeesésével, az egoizmus és az altruizmus* egy érzésben olvad össze. Az anarchizmus irányzatai: Az individualista anarchizmus szerint az egyénnek önmagát kell felszabadítania, azaz az egyén oly mértékben szabad, amilyen mértékben önmagává válik, rátalál önmagára. Ennek a gondolkodásmódnak legismertebb képviselôi Max Stirner és Benjamin R. Tucker. A következô elképzelés Proudhon mutualizmusa. Az általa kívánatosnak tartott társadalmat a kölcsönösségen és a magántulajdon általánossá tételén alapuló szövetkezetek föderációja és kommunák alkotják. Három irányzat kapcsolódik Proudhonhoz: - Bakunyin kollektivista anarchizmusa, mely az egész társadalom kollektív tulajdonossá válását célozta; - Kropotkin kommunista anarchizmusa, amely ezt kiegészítve a bérrendszer helyett a szükségletek szabad kielégítését állította célul; - és végül az anarchoszindikalizmus (Sorel, Pelloniter, Pouget), amely a szakszervezeteket tekintette részben harci eszköznek, részben pedig olyan szervezetnek, amelybôl a szabad társadalom létrejöhet. Az anarchizmus külön ágaként említhetô a tolsztojanizmus vagy pacifista anarchizmus, amley nem csak minden erôszakot tagad, de egyben erôteljesen vallásos jellegu is. E múlt században gyökerezô irányzatok mellett új jelenség az ökológiai mozgalmak, a békemozgalmak és az újfeminizmus egyes irányzatainak kifejezetten erôszakmentes, anarchista szellemisége, amely a természet felett gyakorolt erôszakot bírálva, az élet védelme érdekében nem-erôszakos technológiák alkalmazását, a nemzetközi viszonyok erôszakmentes konfliktusmegoldását, illetve a mai patriarchális férfierôszak megszunését kívánja elérni. Egyre inkább tömegméreteket ölt a mindennapi élet anarchista elrendezése, megélése a legkülönbözôbb formákban, a kommunáktól az önszervezô alternatív kultúrákig. A szubkultúra egyes csoportjai, pl. az autonómok, a házfoglalók, a punkok olykor erôszakot is alkalmaznak, de valójában életformájuk egészével tiltakoznak a fennálló társadalmi "rend" erôszaka ellen. A véráldozatot nem követelô cselekedetek szükségességérôl általában nem nagyon van vita az elméletileg erôszakellenes anarchista mozgalomban. Legfeljebb a rendôri erôszak elleni védekezés passzív v. erôszakos módjai jelentenek eltérô gyakorlatot. A halálos áldozattal is járó helyzetek azonban már komoly kérdéssé válnak. De az anarchizmus irányzatai közül egyik sem törekszik az erôszak és a terror igénybevéterlére sôt alapelve, hogy mindenkor tartózkodjék az erôszak minden formájától. Miért vagyok anarchista? - mert minden ideológiát hazugnak tartok, ami nem az ember szabadságából indul ki - mert bunnek tartom azt, hogy létezik egy kis számú embercsoport, amely nekem parancsolni akar, ugyanis senkinek nincs joga mások felett rendelkezni - mert erkölcs és politika kizárják egymást, és én inkább az elsô mellett szavazok - mert nem tudom elhinni, hogy a nélkülem hozott döntéseket, törvényeket értem alkották. Szerintem sokkal inkább a mindenkori uralkodók hatalmának biztosítására. - mert nem vagyok hajlandó alávetni magam, és nem vagyok hajlandó más embereket elnyomni - mert hiszem, hogy az embereken való uralkodást fel kell váltania az ügyek intézésével - mert a legszebb ideológia hevében sem lehet senkit boldoggá kényszeríteni - mert egy eszme régen rossz, ha hatalomra tör - mert nemhogy egy város, vagy egy ország, de egy ember élete is túl sokszínu ahhoz, hogy irányítani lehessen - mert az emberek, ha hagyják ôket felelôsséget vállalni, képesek eligazítani önmagukat - mert ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van - mert az állítólag velünk született uralkodási vágyat nem természetesnek tartom, hanem az évszázados hierarchiába kérnyszerített érvényesülési vágyak - mert szabadság, szerelem, e kettô kell nekem - mert minden erôszak, minden háború alapja az a társadalmi igazságtalanság, amely a hierarchiák, a kapitalizmus és az állam létébôl fakad - mert az egypártrendszernél nem tartom demokratikusabbnak a többpártrendszert, amelynek célja, hogy lemondjunk érdekeink közvetlen képviseletérôl választott, távoli "profik" javára - mert a ma utópiája a holnap valósága Hurrá! * Az egoizmussal szemben totális önzetlenség, vagyis mindenekelôtt mások érdekeinek a szem elôtt tartása. -------------------------------------------------------------------------------- FAU (Frei Arbeiterinnen und Arbeiter Union) Mi az anarchoszindikalizmus? A szindikalizmus a múlt század végén keletkezett a szocialista pártok és a szakszervezetek növekvô reformizmusának reakciójaként. Az anarchizmus hatására kifejlôdött a szindikalizmuson belül egy szakszervezeti mozgalom, az anarchoszindikalizmus. Az anarchoszindikalizmus összeköti a szocializmust célzó harcot az államellenes, önigazgatáson alapuló anarchista társadalmi koncepcióval. Az anarchoszindikalisták elutasítják, hogy érdekeiket a központilag felépülô pártok és szervezetek képviseljék. A képviselôi politika és a parlamentarizmus ellenében, ôk a munkások önszervezôdését támogatják autonóm és független csoportokba. Céljaikat direkt akciók segítségével szeretnék megvalósítani (pl. üzem-elfoglalás, bojkott, sztrájk, stb.) Ezzel szemben elutasítják a parlamenti tevékenységet. Céljuk az uralomnélküli, önszervezôdésen és önigazgatáson alapuló társadalom. Az anarchoszindikalisták a mostani munka- és életkörülmények javításáért küzdenek, ennél nem állnak azonban meg, hanem egy libertáriánus, osztályok nélküli társadalom megteremtésén munkálkodnak. Mit akar a FAU (Szabad Munkásnôk és Munkások Unió) 1977 elején németországszerte összefogtak emberek, hogy megalakítsanak egy anarchoszindikalista szervezetet. A kiinduló pontja ennek a lépesnek az a sok negatív tapasztalat volt, ami a meglévô szakszervezetekkel érte ôket. Ezeket a szakszervezeteket inkább a saját funkcionárius elitjük hatalmának megtartása érdekli, és az ô parlamenti pozícióik, mint a tagjaik érdekei. A szakszervezetek nem demokratikusan épülnek fel, gondnokság alá helyezik a tagságukat, így végül is a mostani kapitalista gazdasági berendezkedés fenntartását szolgálják. Sokan megpróbálták alulról megreformálni ezeket a szervezeteket, ez egyiküknek sem sikerült, vagy félreállították ôket, kitették ôket a szakszervezetbôl, vagy ôk is idomultak a szakszervezet követelményeihez és feladták korábbi elveiket. Egy másik ok a FAU alapítására a libertáriánus tábor helyzete volt. Ezt szervezetlenség, elszigetleltség és perspektívanélküliség jellemezte. Az anarchoszindikalizmusban látjuk azt a lehetôséget, hogy a gyakorlati munkát szabad alapokon megszervezzük. A munkánk fô területe a forradalmi harc az üzemekben. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert ez a kapitalizmust nem csak a megjelenési formájában, hanem már a gyökereinél érinti. De persze ez a gazdasági harc összefügg más társadalmi területekkel is. Ezért nem csak egy ellenállást akarunk szervezni a kapitalizmus bizonyos jelenségei ellen, hanem egy össztársadalmi alternatívát kidolgozni ez ellenében. Harcunkat nem akarjuk izoláltan csak egy országban folytatni, így csatlakoztunk a nemzetközi szindikalista szövetséghez: az IAA-hoz (Nemzetközi Munkás Szövetség), hogy együtt harcolhassunk más országbeli testvéreinkkel. Szervezetünk csak eszköz és nem végcél Az anarchoszindikalizmus egy alulról felépülô, mesterséges hierarchiák nélküli társadalmat szeretne. Mivel azt valljuk, hogy minden forradalmi elképzelésnek magában kell hordoznia az új társadalom részeit, ezért a FAU-t ezen az alapon szerveztük meg. A szervezet alapját a helyi csoportok képezik, amik az ügyeiket majdnem teljes autonómiával intézik. A helyi struktúrák négy régióra tagozódnak, évente többször is sor kerül régióbeli találkozóra, egyszer egy évben pedig az összes Németországbeli csoport együttes kongresszusára kerül sor. A szakszervezeti tisztségeket ellátók évente váltják egymást, így nem alakul ki funkcionárius elit. /Fenti szöveget a németországi FAU (Szabad Munkások Uniója) kiadványából fordítottuk/ -------------------------------------------------------------------------------- AZ OROSZ FORRADALOM ÉS AZ ANARCHISTÁK Oroszországban az I. világháború idején egyre nagyobb lett a szegénység és így még jobban nôtt az elégedetlenség az önkényuralmi cári rendszerrel szemben. Ezért 1917 febr. 27-én sztrájkok és tüntetések voltak Péterváron, majd hamarosan az egész országban kiterjedt és gyôzött a forradalom. Lemondott II. Miklós orosz cár, és az Ideiglenes Kormány vette át a hatalmat, valamint a szovjetek. Ez a két hatalom eleinte együttmuködött egymással, de késôbb a bolsevik párt, amely a szovjetek egy részét alkotta, meg akarta dönetni az Ideiglenes Kormányt, mire végül 1917. decemberében került sor. Az októberi forradalom elsô szakasza anarchista jellegu volt. A forradalom elsô napjaiban a munkástömegek az anarchistákkal együtt kezdték lerombolni a magántulajdont és az államot. A forradalom szétzúzta a régi államgépezetet és a szovjetek föderációit tette a politikai élet alapjává. A munkások és a parasztok eluzték a földesurakat, a pénzintézetekbôl a bankárokat, és magukhoz ragadták a gyárak irányítását. A forradalom e korai szakaszában az anarchisták mindenben segítették a bolsevikokat. Ez azonban megváltozott, amikor a bolsevikok ellenôrzésük alá vonták a tömegek mozgalmát, és elkezdtek kiépíteni egy centralizált bürokratikus államot. Ettôl kezdve az anarchisták üldöztetésnek voltak kitéve. 1918 áprilisában a kommunista párt minden anarchista szervezetet betiltott a sajtójukkal együtt, és fegyverrel lerohanta a moszkvai anarchista kör épületét. Szisztematikusan üldözni kezdtek minden anarchistát. 1918 novemberében letartóztatták a Moszkvában tartott anarchoszindikalista konferencia résztvevôit. Ezért sok anarchista illegalitásba vonult, egyesek pedig terrorista tevékenységekbe kezdtek. Ezek 1919 szept. 25-én bombát robbantottak a párt moszkvai bizottságának épületében. Bár a terror módszerét a moszkvai anarchista szervezetek nyílvánosan elitélték, a kormány a megtorlást minden anarchistára kiterjesztette. Ekkorra az új kormány, melynek élén Lenin állt, már államosította a földeket, felszámolta a tôkés magántulajdont, kilépett a világháborúból (Breszt-Litovszki békekötés), és elkezdte a Vörös Hadsereg kiépítését. Világforradalomban bíztak, de ehelyett polgárháború tört ki Oroszországban, mely 1918-tól 1922-ig tartott. Fehérterror és Vörösterrror váltogatta egymást. Az anarchista mozgalom ebben az idôben egyedül Ukrajnában maradt valamelyest aktív, ahol létrejött a Machnovcsina. Ez egy széles körben elterjedt lázadó parasztmozgalom volt, mely nevét vezetôjérôl, Nyesztor Machnóról kapta. A polgárháború alatt Machno segített a bolsevikoknak a közös ellenség, Vrangel leküzdése érdekében. Vissza is verték Vrangelt, és ebben a gyôzelemben Machno nagy szerepet játszott, ugyanis a Vörös Hadsereg nem tudta volna egyedül legyôzni a fehéreket. Ezekután azonban már nem volt szükség Machnóra, aki veszélyt jelentett a bolsevikok számára. Ezért elhatározták, hogy megszabadulnak tôle és a machnovcsinától. A Vörös Hadsereg álnok módon bekerítette Machno csapatait és megadásra szólította fel. Közben Harkovban, ahol az anarchisták kongresszust készültek tartani, minden odaérkezô anarchistát letartóztattak. Végül a kronstadti események hozták meg az alkalmat az anarchisták teljes megsemmisítésére. Letartóztatási hullám indult meg az országban. Igy minden ismert orosz anarchista a rendôrség hálójába került. Forrás: Alexander Berkmann - Az orosz forradalom és a kommunista párt In: Anarchizmus, Századvég Kiadó, Budapest 1991 -------------------------------------------------------------------------------- ANARCHISTA KISLEXIKON Ezt a lexikont a Bucó írta a Genyó Szívó Disztroly 9.-dik számában, és nekem megtetszett, mert igaza van. Mert egy bizonyos szemszögbôl mindenkinek igaza van. És mert ne higgyetek senkinek, nekünk se; nem szeretnénk dogmákat, szlogeneket és hasonlókat a fejetekbe verni, hanem gondolkodásra késztetni. Szerintem itt a lényeg. Emberiség: Fasiszta vagy Anarchista Anarchista: jó, okos, bátor, önzetlen, szerény, muvelt, segít Fasiszta: buta, csúf, irigy, hazug, goromba, árulkodós Népek Cigány: szegény, ártatlan, sajnálatraméltó, tehetséges Magyar: buta, zsíros, hazug, goromba, lusta Eszmék, ideológiák: ostobaság, hazugság, árulás, ámítás Anarchista eszmék: bölcsesség, haladás, okosság, jóság Reklám: népámító hazug propaganda Anarchista röpcédulák: nem népámító hazug propaganda Jelképek, szimbólumok /címer, zászló, termék logo/: idejemúlt bunös megvetendô szamárság körbe-A: okosság Heteroszexualitás: reakciós maradi csökevény Homoszexualitás: haladó életvitel Összefoglalva teljesen kezdô lázadók kedvéért Jó dolog: Bakunyin, feminizmus, röplapok, homoszexualitás, rendôr csúfolás, szkinhead szidás, avantgard, kábítószer, berúgás, csúnya szavak, király bácsit pisztojjal lelôni Rossz dolog: nemzet, haza, állam, tanítónéni, szülôk, nagyi, dédi, suli, rend, korai lefekvés, köszönni bácsinak-néninek, esti mese -------------------------------------------------------------------------------- KRONSTADT 1921 Majdnem egy emberöltônyi idô kellett ahhoz, hogy letépjék az álarcot a bolsevista önkényuralomról és megszüntessék az általa terjesztett hazugság mítoszát. A világ nem akarta hallani a libertáriánus szocialisták hangját, akik pedig mindig is óva intettek a centralista és államosított forradalomtól és harcoltak is ellene. Ezt a tényt ma már nem lehet letagadni. Az állami szocializmus tévedése világszerte több millió ember életébe került. Ha 1921-ben a bolsevista terrorrezsim elleni szocialista felkelés sikerült vona, máshogy alakult volna a világtörténelem. 1917-ben, amikor az orosz forradalom kitörôfélben volt, pont a bolsevisták akarták, hogy mérsékelten zajlódjék, a nyílt felkelést elutasították. A nép azonban a libertáriánus szocializmus híve volt, ez munkás- és katonatanácsokban manifesztálódott. Maga Lenin is egy ideig opportunista módon libertáriánus szocialista nézeteket vallott. Az anarchista és az anarchoszindikalista szervezetek létszáma magasra emelkedett. Hogy nehogy lemaradjanak a tömegek megmozdulásáról, a bolsevikok utolsó pillanatban felugrottak az induló vonatra - és elfoglalták a mozdonyt. A cár téli palotájának ostromát anarchisták vezették, mindenhol az ô osztagaik harcoltak. Ukrajnában az anarchista Machno csapatai ellenôrizték a helyzetet és legyôzték az idegen hatalomra törésüket veszélyeztetô megszállókat. De a bolsevikok harcoltak az anarchisták és a radikális baloldaliak ellen, és kivégezték ôket. Az anarchisták elszántan visszavágtak és tovább harcoltak két ellenség, a fehérek és a vörösök ellen, míg végül felôrlôdtek ebben a harcban. Amikor 1921-ben több év kemény polgárháború után a forradalmi Oroszországban a helyzet valamelyest stabilizálódott, a pétervári munkásoknak elegük lett a bolsevik igából, és a lakosság 1%-át kitevô kommunisták elôjogai ellen emelték fel hangjukat, egy igazi tanácsköztársaság bevezetését követelték. Ezenkívül követelték a háborújog eltörlését, valamit a szólás-, sajtó- és gyülekezés szabadságot a munkások számára. A bolsevikok erre fegyverekkel válaszoltak. Erre fel 1921. március 2-án fellázadtak a munkások és katonák Kronstadtban, ahol egy tengeri erôdítmény volt, és azt remélték, hogy az egész országban kiterjednek a forradalmi megmozdulások. De a vörös kormánynak sikerült elérnie, hogy a felkelés elszigetelt maradjon. Trockij azzal fenyegette a felkelôket, hogy lelöveti ôket egytôl egyig. Március 7-én Tuhacsevszkij csapatai elkezdtek lôni a befagyott Kronstadtra, a Vörös Hadsereg pedig a jégen keresztül támadott. De az erôdítény a szárazföld felôl rosszul volt fedezve, ezért 1921. március 18-án, a Párizsi Commune 50. évfordulóján, a berlini Spartacus-felkelés napján, bátor harcok után Kronstadt is elesett: minden házért egyenkény kellett harcoli, és a vörös katonák elbeszélései alapján a kronstadtiak a világforradalom éltetésével az ajkukon haltak meg, de egyeseknek sikerült a befagyott tengeren keresztül Finnországba menekülniük. A vereség után még hónapokig tartottak a tömeges kivégzések és deportálások. A libertáriánus kommunista Victor Serge, aki a bolsevikok legbelsôbb köreinek volt tagja, majd mint ellenzékét üldözték, 1936-ban ezt írta André Gide-nak: „Egyetlen szempontból marad a Szovjetúnió a mai kor emberének legnagyobb reménysége: méghozzá azért, mert az orosz proletariátus még nem mondta ki utolsó szavát." -------------------------------------------------------------------------------- A SPANYOL FORRADALOM A spanyol történelmi színpadon három óriás, a kommunizmus, az anarchizmus és a fasizmus küzdött egymással 1936-37-ben. A Franco tábornok vezette fasiszta-monarchista puccskisérletre a szervezett spanyol munkásság azonnal forradalmi tettekkel válaszolt; s jórészt ennek köszönhetô a fasiszták kezdeti visszaszorítása. Az antifasiszta háború egy frontra szólította az anarchistákat, szocialistákat, marxistákat stb., akik a lázadás elsô hónapjaiban forradalmivá tették Spanyolországot. A földeket a parasztok vették birtokba, a legtöbb gyárat az anarchista és szocialista szakszervezetek kollektivizálták, az egyenlôség és szabadság levegôjét szívták az emberek. A régi tôkésbarát rendôri erôket munkásôrjáratokkal váltották fel, és a szakszervezetekre épülô munkásmilíciákat szerveztek. A spanyol egyház részt vett a tömegek lealjasításában, illetve az arisztokráciával együtt, támogatta Franco-t. A munkásosztagok nem kímélték a szemfényvesztés és hazugságok templomait, ezeket mindenfelé feldúlták, a papokat vagy elkergették, vagy megölték. A tôkések és földbirokosok vagy elmenekültek vagy átálltak, megszuntek a kiváltságok és a tekintélyelvuség. Azonban a háború elhúzódott, s a Francoisták támogatásra leltek az Olasz és Német fasiszta ill. náci államokban, illetve a nemzetközi tôkésosztályban, melynek jelentôs befektetései voltak Spanyolországban. (A külföldi beruházások biztonságát csak a fennmaradó kapitalista rend garantálhatta - akár fasiszta, akár demokratikus formájában, de semmiképp egy forradalmi Spanyolországban!) Ugyanekkor az antifasiszta harc is megoszlott: a szocialisták egy csoportja, és az anarchisták által képviselt forradalmiság az egyik (szakszervezeti és pártmilíciák, forradalmi vívmányok megôrzése, közvetlen munkásellenôrzés az iparban stb.) - központosított hatalmat és militánsabb hadsereget követelô sztálinista kormányerôk a másik oldalon. A kezdeti idôszakot leszámítva, a spanyol polgárháborút végigkísérte az anarchisták és kommunisták harca. A moszkvai érdekek szerint irányító, egyre erôsödô kommunista kormányerôk legjelentôsebb politikai ellenfelei az anarchisták (a CNT1 szakszervezet 2 millió tagot számlált, jelentôs volt annak politikai szárnya, a FAI2), illetve a 10 ezer fôs milíciával rendelkezô POUM3, forradalmi marxista párt. Lassan az orosz támogatás vált döntôvé (fôleg fegyverek), mely a sztálinista kormány erôsödéséhez vezetett. Míg az anarchisták egyre többet engedtek elveikbôl (egy ideig anarchisták is voltak a kormányban), csakhogy a Franco elleni háborút megnyerjék. A kommunisták egyre inkább kiszorították ôket a hatalomból, mely végül az anarchisták és más forradalmi szocialisták üldözéséhez és eltiprásához vezetett. Azonban a pár hónap, amíg a szocialista és anarchista szervezetek munkásai uralták a gyárakat, utcákat, földeket és fegyvereket, megmutatta az összefogásban, politikai öntudatban és forradalmiságban rejlô erôt. Az akkori események mind történelmi, mind ideológiai viszonylatban napjainkig éreztetik hatásukat. 1 CNT (Confederacion Nacional de Trabajadores) - Nemzeti Munkáskonföderáció, anarchista szakszervezeti szövetség 2 FAI (Federación Anarquista Ibérica) - Ibériai Anarchista Föderáció 3 POUM (Partido Obrero de Unificacion Marxista) - a Marxista Munkásegyesülés Pártja -------------------------------------------------------------------------------- ANARCHISTA ANTIFASIZMUS Mi a fasizmus? A fasizmus olyan szélsôségesen militarista, elnyomó diktatúra, amely hátrányos megkülönböztetést, fizikai erôszakot vagy kollektív megsemmisítést alkalmaz az alacsonyabb rendunek vagy ellenségnek kikiáltott etnikai, vallási, szexuális, kulturális és/vagy politikai csoportok ellen. Végsô célja ezen csoportok elpusztítása. Ezt nem csak az adott ország területén hajtja végre, hanem más országok katonai úton való elfoglalásával és leigázásával is. A fasiszták nem várnak a választásokra. Ha elég erejük van, akkor erôszakkal veszik át a hatalmat. Ha a hatalom már kizárólagosan az ô kezükben van, betiltják az összes nem fasiszta szervezetet, pártot, kulturális egyesületet, tagjaikat pedig üldözik. Gyakran a saját soraik között is leszámolások vannak. A fasiszta országok kormányai az említett etnikai, vallási, politikai stb. csoportok tagjait munka és haláltáborokba szállítják, szövetségbe tömörülve háborút provokálnak más országok ellen. Mindez egy szuk réteg: a gazdasági és politikai vezetôk érdekében és gazdagodására történik. A fasizmus nem csak rendszer, hanem egy eszme, amelynek képviselôi ma is aktívak. Társadalmi-ideológiai viszonylatban a fasizmus mint nemzeti-szocializmus, fajgyulölet és tekintély-elvuség jelenik meg, képtelen szociális és jóléti igérgetésekkel kisérve (demagógia). Azonban ez a nézet kirekesztô és rasszista, vagyis valójában nincs köze a szocializmushoz. A fasiszta propagandában megjelenô antikapitalista szólamok úgyszintén csalnak, a fasizmus nem más, mint nyílt kizsákmanyolás, terror és elnyomás, vagyis demokratikus álarc nélküli kapitalizmus. Gazdasági viszonylatban a fasizmus igazi arca az, amely az uralkodó nagytôkés réteg felé fordul, s célja a hatalom totálissá tétele. Antifasizmus Az antifasiszta mozgalmak csak az újfasiszta csoportok, pártok ideológiai-társadalmi befolyására kívánnak választ adni. Az ilyen antifasiszta törekvések (antirasszista fesztiválok, koncertsorozat, kulturális rendezvények, propaganda-hadjárat) megnehezítik a fasiszta aktivisták törekvéseit, hogy tömegbázist építseneki ki, de a fasizmusnak nincs tisztán politikai vetülete. Ellenkezôleg, lényege a gazdaségi érdekcsoportok igényeinek kielégítése. A polgári antifasizmus jelentôsége abban áll, hogy megmutatja az embereknek a fasiszta eszmék irracionalitását és rémisztô militarizmusát, megbénítja a primitív fajgyulölet terjedését. A gyakran felülrôl szervezôdô tolerancia és antirasszista kampányok viszont szándékosan palástolják a fasizmus igazi gyökereit, leszukítve az okokat a gyulöletre, tudatlanságra és aggreszivitásra. Anarchista antifasizmus Az anarchista antifasizmus összetett. Egyfelôl részt vesz a polgári antifasiszta cselekvésben (propaganda, direkt akciók), másfelôl az anarchizmus mint eszmerendszer a kapitalizmus, a tulajdon, az állam és maga a tôkés osztály ellen lázad, vagyis bármiféle fasiszta rezsim létrejöttének a feltételeit ássa alá. Az anarchisták nem pusztán a sokszínuséget és alapvetô antirasszista gondolkodást állítják szembe a fasiszta tanokkal, itt már egy politikai öntudattal néznek farkasszemet. Az anarchista indíttatású munkásszövetségek, szakszervezetek, polgári szervezôdések jelentik az igazi veszélyt a fasizmus számára, mert az öntudatos szocialista és anarchista emberek soha nem lesznek egy fasiszta gépezet fogaskerekei. Az anarchista internacionalizmus, az autonómia, az alternativitás, hatalom és bürokráciaellenesség, az államnélküliség eszméje, s a radikális antikapitalizmus mind-mind ellenpólusai annak, amit a fasizmus jelent. A bolsevizmus elleni harc Az antifasizmus nyomán meg kell említenünk a másik totalitariánius és tekintélyelvu rendszert, mely éppúgy kizsákmányolja és elnyomja polgárait, mint a fasiszta állam. A totalitariánus rezsimeket az erôsen központosított hatalmi struktúra jellemzi, s a társadalmi életet a kizárólagos, részletekbe menô (totális) ideológia hatja át. Az állam és a monopolhelyzetu párt teljesen összeolvad, közigazgatási funkciói alárendelôdnek az elit politikai és ideológiai céljainak. A pártállam (mind a kommunista, mind a nacionalista totalitariánus rendszerekben) elfojt minden autonóm társadalmi és politikai kezdeményezést. A rendszer törvényesnek és jogszerunek való elfogadását az állampolgároktól megkövetelt teljes ideológiai azonosulás, illetve az ellenszegülôkkel szemben alkalmazott terror biztosítja. A bolsevik (vagy totalitariánus kommunista) rendszerben a tôkés osztály gazdasági szerepét az államhatalmi elit veszi át. A párt hatalmi céljainak megfelelôen alkalmazza vagy alakítja a dogmaként tisztelt marxista-leninista nézeteket. (Az államszocialista autoritarianizmussal szemben létrejött az alulról szervezôdô, anarchista szakszervezeti és politikai mozgalom, illetve az anarchista eszmékkel összefonódó osztályharcos anarcho-kommunista mozgalom.) -------------------------------------------------------------------------------- PUNK engem megkértek hogy írjak egy cikket a punkról. nos, kibaszottul utálom, mikor egyesek megakarják magyarázni, hogy mi az a punk. még ha punkok próbálják ezt tenni, akkor is csak valami baromság sül ki belôle általában. & akkor most én is írjam le hogy mi az a punk, mi a punk lényege stb...? megpróbálom ezt kikerülni. a punk egy szubkultúra, & a punk jelent egy, a szokásoshoz képest felborult értékrendszert. vagy még ezt sem. mindenesetre nem kell a punkot isteníteni, túlértékelni. egyesek szerint itt és most nincsenek Punkok, mert a Punkok az itt & most élô embereknél mennyivel magasabbrenduek... stb. hát nem! így punk is ugyanolyan faszfej mint bárki más a társadalomban. a felfogásból & a „más" értékrendbôl következik az életmód, a muvészet & a kinézet. persze nem csak ezekbôl, mer' a punkok is követnek divatot + stílust, mégha ezt nem is ismerik be. ezenkívül ottvan még a jelképes öltözködés. szeretünk jelképeket tenni magunkra + a ruhák egy része is lehet jelkép. a felborult értékrendszer abból következik, hogy mivel ez a társadalom maga a mocsok, a rothadás, ezért a valódi érték, a szép, a jó, a társadalom alján lévô rothadás képébven jelenik meg. persze ez sem mindig igaz, hiszen attól, hogy vmi a társadalom alján „rohad", még lehet hogy tényleg mocsok & nem szép + jó. mi köze PUNKnak az anarchizmushoz? a punk szellemiségében általában anarchizmus & nihilizmus keveredik. vannak teljesen anarchista punkok, vannak teljesen nihilista punkok, + vannak szimplán primitívek, stb. egy csomóan a punkok közül nem tudatosak politikailag vagy eszmeileg, nem akarnak semmiféle értéket felmutatni.... egyszeruen csak szembehelyezkednek a társadalommal, vagy még azt se. szerintem sokan a punkok közül jól elvannak abban a szerepükben, hogy ôk a társadalom„perifériája", & így a társadalom része. nem idegen számukra ez a világ, jól érzik benne magukat. képesek elfogadni a felületes örömöket & álboldogságokat. nem értem ezeket az embereket. & vannak a náci punkok. akárhogy is próbálják magyarázni, racionizálni, hogy ez is az anarchiának egy érdekes formája, meg hasonló ostobaságok... szerintem ez egyszeuen csak primitívségbôl táplálkozik. „Primitív bunkó állatok vagyunk" (Cpg), & egyesek annyira primitívek, hogy képesek elfogadni a rasszizmust, tehát képesek elfogadni a társadalom által nyújtott hagyományos értékrendszert. ezért ennek szerintem nem sok köze van a punkhoz. meg kell említenünk még a „kultúrpunk"-okat. ôk azok, akik qrvára tudják mi a punk, lexikális tudással rendelkeznek a punktörténelemrôl, qrvára értik a punkéletfelfogást, & észre sem veszik, mennyire eltávolodtak már ettôl. szeretjük a káoszt. pontosabban mondva szeretjük ezt a rendszert kaotikus állapotában látni. (ha már nem tudunk anarchiát csinálni, csináljunk káoszt e rendbôl. a káosz is szebb, mint ez a rend & a káosz is lehet többé-kevésbé anarchisztikus.) szemben állunk a fogyasztói társadalommal & az elüzletiesedéssel. néha a fogyasztói társadalom & a burzsoázia PUNKnak nevez egy-egy termékét (pl. Green Day), ezeknek természetesen semmi köze a punkhoz. & persze folyik a punkellenes propaganda: gyakran mesefilmekben, számítógépes játékokban, stb., a „rosszak"-nak van taraja. egyébként szerintem a punk leginkább a dadaizmushoz & (akármennyire is tiltakoznak a hüje punkok) a hippihez áll közel. na ennyi. remélem nem okoskodtam túl sokat. kaki az arcotokba! egy punk -------------------------------------------------------------------------------- A HATALMAT ROMBOLD, NE A TERMÉSZETET! Ebben a cikkben környezetvédelmi szempontok alapján bíráljuk a kapitalizmust, és megpróbálunk néhány anarchista alternatívát szembeállítani ezzel. A teljességre nem törekszünk, próbáljátok magatok továbbgondolni. A kapitalista fejlôdés feltétele a piacok növelése, kiterjesztése és uralása, a tôkés osztály gazdagodása, ezen mechanizmusok támogatása a különbözô politikai, katonai „kulturális" elnyomó eszközökkel. A privilegizált tôkés és politikai réteg érdeke a termelés és a fogyasztás növelése (persze, ha érdekeik úgy kívánják, akkor ennek ellenkezôjét teszik). A jelenlegi rendszerben rövid és hosszú távon egyaránt semmibe veszik az okozott környezeti károkat, s a kapitalizmus totalitásából adódóan a hatalom a maga számára tartja fenn a környezetvédelem feladatát is („demokratikus" formák). Persze a kormányok, nemzetközi állami szervezôdések, regionális kormányzati szervek mind valójában olyan reformista környezetpolitikát folytatnak, melyek inkább járulnak hozzá a környezet rombolásához, mint a megóvásához, pusztán azért, mert céljuk nem a rendszer elpusztítása, hanem annak fenntartása a társadalmi elégedetlenség leszerelésével. (A szabadság illúziójának fenntartása érdekében néha elpotyogtatnak morzsákat: pl. létrehozhatsz környezetvédô szervezetet, de ha már bejegyezted és állami támogatásokat veszel igénybe, máris maga alá gyurt a rendszer). Jelenleg a fogyasztói társadalom, a kapitalizmus a hivatalos „kultúra", a hatalom határozza meg a tudomány és a technika fejlôdését. A hatalom, mint mindent, a tudományt és a technikát is kisajátítja, eltorzítja. A hatalmi érdekek miatt a tudomány és a technika nem tud normálisan (az emberiség szolgálatában) fejlôdni, nehezebben alakulnak ki a zöld technológiák, és ezek nem is tudnak elterjedni (pl. egy olajiparban érdekelt cégnek nem érdeke, hogy elterjedjenek az alternatív energiaforrások, pl: napenergiával muködô autó). A tudományt felesleges és káros dolgok (pl. fegyverkezés) létrehozására használják és az információkat Ú amik mindenkit megilletnek Ú eltitkolják és a saját céljaikra használják fel. Ezzel a környezetpusztító gazdasági-politikai rendszerrel szemben számos anarchista alternatíva létezik. Például: A mostani központosított és felülrôl irányított társadalom helyett egy ökológiai alapokon szervezôdô, decentralizált társadalmat képzelünk el, amelyet önkéntes alapokon szervezôdô kis közösségek alkotnak. Ezek önellátásra törekednének. A környezet végletekig való kizsákmányolásával szemben az ökológiai szemléleten alapuló termelés érvényesülne. Az önellátással nagymértékben kiküszöbölnénk a mai társadalomra olyannyira jellemzô értelmetlen és környezetszennyezô áruszállítást, csomagolást és különbözô kereskedelmi láncolatokat. Több kis közösség is együttmuködhetne a termelésben, de a köztük lévô piacról is maguk dönthetnének. Mivel a termelés döntô része helyi szinteken zajlana, ezért az emberek szorosabb összhangban élnének saját környezetükkel és annak megfelelôen bánnának vele. (Magyarul: az ember nem szarik a saját házatájára.) Sajnos ezek dolgok egyenlôre Ú a hatalomnak köszönhetôen Ú csak nagyok kis mértékben, vagy gondolatban léteznek, és ezen gazdasági-politikai rendszer keretében soha nem is valósulhatnak meg teljes egészében. Ameddig ez a rendszer fennáll, addig következésképpen környezetrombolás is jelen lesz. Ezért szerintünk környezetvédelemrôl akkor van értelme beszélni, ha ez egyben a rendszert támadó anarchista cselekvéssel és gondolkodással is párosul. Búcsúznak a cikkírók: Vissza a természethez! A cikk kollektív munka és gondolkodás eredménye -------------------------------------------------------------------------------- ANARCHOFEMINIZMUS Az anarchofeministák a patriarchátus, az állam és a tôke uralmának megszüntetése érdekében küzdenek. Ezek az egymást támogató és kölcsönös kapcsolatban lévô elnyomásmechanizmusok mind a közéletben mind pedig a magánszférában nagy befolyással bírnak. A nôk felszabadítása csakis akkor sikerülhet, ha a magán- és a közéletet nem választjuk külön. Következésképp az anarchofeminista nôk célja a politikai és az individuum közti egység gyakorlatbani alkalmazása. Egy másik követelésük a nemtôl független munkahelyzet megteremtése. Az elnyomó patriarchális viszonyok minden szintu megszüntetésén fáradoznak. A szexista sztereotípiák nevelésben, médiákban,munkahelyeken játszott szerepe ellen szállnak harcba. Fontos tevékenységük az intézmények, a diszkrimináció és a hagyományos látásmód által életre hívott modellek - mint például a családmodell - ellen vívott harc. E modellek helyett az anarchofeminizmus az önkéntességen és elismerésen alapuló szabad választást jelöli meg alternatívaként, értendô ez a nemi szerepválasztásra is. Nagyon fontosnak tartják a személyes kapcsolatok, a magánélet kritikus vizsgálatát, mert véleményük szerint a radikális változtatást elôször e közegben kell végrehajtani. Mivel az anarchofeministák nôk, ezért különösen erôsen reagálnak a szexista elnyomásra, s hangsúlyozzák mindenek felett. A minden szinten való elnyomás megszüntetése érdekében vívott harc folyamatos készültséget, ellenállást igényel, s állandó konfrontációt a hatalommal. A szociális forradalom nemcsak külsô mechanizmusok radikális megváltoztatásával (gazdasági és állami elnyomás) érhet célba. Az individuum tudatosságának erôsítése és az átalakítás igen fontos feltétele. Ezen aspektus a mozgalomban központi értéket képvisel, amely érvényes többek között az „elismerés" megvalósítására, melynek bekövetkeztétôl az emberek önrendelkezô, tudatos életet élhetnek. Nemcsak az individuumon kívüli elnyomásra kell figyelni, hanem mindenekelôtt az elnyomás belsô formái ellen kell harcolni. A cselekedetek, kapcsolatok felülbírálásával elkerülhetô az autoritás és a diszkrimináció. A tudatosság alakítása állandó, szüntelen folyamatként értelmezendô! Férfiaknak és nôknek saját ügyeikben maguknak kell dönteniük és felelôsséget vállalniuk. Önrendelkezô személyként élni a magánszférában, kollektívként a többeket is érintô közegben. Kollektivizmus és individualizmus; egymásnak nem ellentmondó, hanem egymást kiegészítô, gazdagító fogalmak, ha egységükre folyamatosan törekszünk. A fentiekbôl következik, hogy az új állapot eléréséért folytatott küzdelmet a jelenben kell elôkészíteni, s nem pedig a képzeletbeli „forradalom utáni" idôkre várni. Az itt és mostban muszáj az elnyomás minden formája ellen hadat üzenni, az élhetô alternatívákat felmutatni. Az anarchofeministák elismerik az eszközök és célok egyenlôségének elvét. Az új társadaolm elôkészítésének eszözei között a következôk szerepelnek: - tapasztalat és ötletcsere (a neveles, a tömegmédiák, a demonstrációk és egyéb nyílvános eszközök által) - direkt akciók, például a bojkott felhívás - a munka, lakás, és életkörülmények alternatíváinak felmutatása Miközben politikai, gazdasági, szociális és személyes szinten együttesen kell harcolni. Az anarchofeminista csoportok kis létszámú, decentralizált, hierarchia nélküli szervezetek. S úgy gondolják, ha a nôk együttmuködésre tesznek vállalást, az a passzivitás legyurése érdekében, a tudásért és a képességek érvényesítéséért, a tapasztalatcseréért igazi harcot hirdet. Az elnyomás ellen vezetett harc nem könnyu vállalkozás, de egy olyan társadalom, ahol minden nônek, férfinak, gyereknek egyforma jogai vannak, s ahol nincs többé uralom, megéri a fáradságot. Akik azt akarják hogy minden maradjon a régiben, azok visszautalják a nôt „természetes hivatásához", eközben nem veszik észre, hogy a nôk milliói nincsenek ebben a helyzetben, hogy mint háziasszonyok, gyermeknevelôk, hites feleségek eleget tehessenek rájuk kiosztott szerepüknek, hogy sokan csôdöt mondanak e szerep gyakorlása közben, mert számukra a házasság bilincs és rabszolgaság. Persze ez a tény „bölcseinket" épp úgy nem aggasztja, mint az sem, hogy nôk milliói kénytelenek több muszakban, sokszor elképesztô körülmények közt dolgozni. E kellemetlenségekkel szemben, miközben azzal vígasztalódanak, hogy ez mindig így is volt és így is lesz. Nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a vívmányokból a nônek is joga van kivenni a részét, hogy joga van könnyíteni és javítani helyzetén, kibontakoztatni képességeit. Ha ezek után még azt meri nekik mondani, hogy a nônek gazdaságilag is függetlenné kell válnia, hogy szellemileg és testileg független legyen, akkor végképp elvesztik türelmüket és vádaskodóan „hülye feminizmusról" beszélnek. A férfi és a nôi nem nyárspolgárai ôk, akik képtelenek megszabadulni elôítéleteiktôl. Ok az éjjeli baglyok, melyek mindenütt ott vannak, ahol a homály tesped és rémülten kiáltozni kezdenek, mihelyt fénysugár hatol kényelmes sötétjükbe. Az ellenfelek másik csoportja elismeri a nôk kedvezôtlen helyzetét, de megoldottnak tekinti a szociális kérdést, mihelyt a nô kapcsolata, házassága révbe jut. Tehát a független nôk elôtt nyissák meg a kaput, hogy a férfiak versenytársává válhassanak. A nô szerintük éppúgy ember és állampolgár, mint a férfi. „Mivel bebizonyosodott, hogy az állami szolgálatok és a törvényhozás jórészt a férfiak kezében van, addig ezek a kiváltságok a férfiak javát szolgálják, ezeknek az állapotoknak tehát véget kell vetni. Nôket a parlamentbe, nôket a gazdaság élére, nôket magas pozíciókba!" Mindezen törekvésekben csak az a baj, hogy nem mennek túl a mai társadalom keretein. Nem teszik fel a kérdést: vajon jelenti-e mindez általában a nôk helyzetének lényeges változását? Tegyük fel, hogy a polgári nômozgalomnak sikerül megvalósítani minden követelését a férfiakkal való egyenjogúság terén. Ez nem szüntetné meg a házasság rabszolgaságát, sem a prostitúciót, sem azt, hogy a nô gazdasági függésben van a férfitól. A nôk nagy tömegei kettôs vonatkozásban szenvedszek: részint a férfitársadalomtól való társadalmi, szociális függôség következtében, részint pedig a gazdasági függôség következtében, amely a nôket általában - és különösen a kizsákmányolt réteghez tartozóakat ugyanúgy, mint a férfiakat - érinti. Ebbôl következik, hogy a nôk, bármely osztályhoz tartoznak is, mint kulturális fejlôdésük folytán a férfitársadalom által elnyomott és hátrányos helyzetben lévôk, érdekeltek a fennálló állapotok megváltoztatásában, hogy ezáltal megszunjék mind a bérrabszolgaság, mind pedig a nemi rabszolgaság. |
||
| piroskapunk | 2004. dec.. 7. 22:42 | 1 |
| szóljatok bele ( : - itt már szólásszabadság van - : ) |
||
