3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. augusztus 26.

Óriás és Jazzékiel a Rohamban

Copyright:

A májusban 0209 című új lemezével jelentkező Óriás zenekar maga mögött hagyva a nyári fesztiválszezont, szeptemberben országos turnéra indul. Soprontól Debrecenig, de még a határon túl is koncerteznek. Az év elején újra trióvá alakult banda őszi-téli programját a budapesti Roham Bárban nyitja, a további helyszínekért és időpontokért pedig érdemes lesz felkeresni a zenekar weboldalát, ahonnan az összes megjelent Óriás album is ingyen letölthető!

A Jazzékiel, mint a fővárosi alternatív klubélet egyik fontos bandája, valamikor 2010 táján, a borongós Holy Shitet követően kezdett el felhagyni az aktív koncertezéssel, majd 2011-re szinte teljesen visszavonult.

Az elmúlt három év alatt a tagok különböző produkciókban (Grand Mexican Warlock, The Carbonfools) bukkantak fel, a zenekar pedig csupán homályos információkat osztott meg a készülő harmadik lemezükről. A dunaújvárosi banda története persze ennél jóval korábbra nyúlik vissza: az azóta megboldogult radiocafé 98.6 tette őket országosan ismert névvé, valamint Gödör Klubos koncertjeik egy szűk kör számára kultikus csapattá.

Az első életjelet idén áprilisban adta magáról a zenekar, amikor is a Record Store Day alkalmából egy vinyl kislemezt jelentettek meg a Mamazone gondozásában. Aki azonban azt várta, hogy ismét élőben lássa a srácokat, annak jó hír, hogy szeptember 5-én visszatérnek a színpadra a budapesti Roham bárban, új dalokkal és teljes legénységgel az Óriás társaságában.

 

 

Óriás, Jazzékiel
2014. szeptember 5.
RoHAM Bár, Budapest (1074 Bp., Dohány u. 22)

20:00 kapu
20:30 Jazzékiel
22:00 Óriás

Jegy:
elővételben 1000.- // a www.tixa.hu oldalon, a Wave hanglemezboltban (Bp., Révay köz 1.) és a RoHAM Bárban (Bp., Dohány u. 22)
helyszínen 1400.-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky