3425 zenekar 12502 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
FEZEN 2012

2012. augusztus 9. | Ági

Sepultura: a FEZEN legemlékezetesebb koncertje 

Copyright:

A szombati nap Tito&Tarantulan kívül is tartogatott még meglepetéseket. 18:30-tól a finn Korpiklaani borzolta a kedélyeket, majd a Sepultura pörgette fel a magyar közönséget. A brazil rockerek több ízben megfordultak már hazánkban, és ahogy az tőlük elvárt ez alkalommal is felejthetetlen élményt szereztek a fesztiválozóknak. 

A zenekar mindig szívesen látott vendég kis hazánkban. A rengeteg tagcserét megélt, 27 éves múlttal rendelkező brazil csapat ez alaklommal is szétszedte a színpadot. Legújabb dobosuk, a 21 éves Eloy Casagranda, friss lendületet adott a bandának.
 
Az este másik meglepetése a Cherry Bomb volt. A törékeny külső ne tévesszen meg senkit, ezek a lányok bizony kőkemények. Férfiakat megszégyenítő szakértelemmel nyúlnak hangszereikhez, ezzel ámulatba ejtve a hallgatóságot.  A Firkin zenekar tradicionális ír muzsikája a megfáradt közönséget is táncra perdítette, majd a legnépszerűbb slágerekre mulattunk a FEZEN diszkóban.
 
A hiányosságok ellenére jól éreztem magam, a legtöbb probléma a hangosítással volt, valamint az ülőhely, ivóvíz hiánya okozott némi kellemetlenséget. Azt se vettem volna zokon, ha a WC-ben van világítás, illetve, ha legalább a színpad előtti teret jobban kiépítik, hogy ne a porban ugráljon tömeg, vagy ha a népszerű előadókat nem kivétel nélkül az aprócska FEZEN klubba invitálják. Hogy ismételtek részt veszek-e a fesztiválon az a jövő zenéje, bár még van hová fejlődnie, ha a rengeteg külföldi és magyar fellépőt nézzük, a FEZEN megéri az árát.
 
Ági

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 8.

Utolsó nap a FEZEN fesztiválon 

Elérkezett a fesztivál utolsó napja. A délelőtt most is napozással telt, majd ivászat a barátokkal. Amikor már kellőképp jó kedve lett mindenkinek, belevetettük magunkat a fesztivál forgatagába. Első ízben a Brains fellépésére látogatunk.  Tovább

2012. augusztus 8.

Heringparty a Fezen klubban 

A Skatch koncertje után felfedező útra indulok. A Hammer World sátorból megkapó dallamok szűrődnek ki. Épp egy feltörekvő székesfehérvári zenekar mutatkozik be, a nevüket sajnos nem tudom. Zenéjüket leginkább a Grand Maxican Warlock, illetve Turbó együtteshez tudnám hasonlítani.  Tovább

2012. augusztus 7.

Őrült rajongók az Edda koncerten: FEZEN -Galéria! 

A pénteki nap strandolással indult. Nincs is annál jobb, mint a nagy melegben a vízparton hűsölni. A reggeli beszerzése közben összefutunk néhány sráccal, akiket a fesztiválon ismertünk meg. Kora reggel már annyira felmelegszik a sátor, hogy nem csak az alvás emberpróbáló feladat, de bent maradni is képtelenség, ezért a délelőttöket rendszerint a tóparton töltik. Pancsolás közben gyorsabban telik az idő, lassan kezdődnek a programok, indulunk vissza a házba.  Tovább

2012. augusztus 7.

Amerikai sztárfellépők a FEZEN-en, Testament és Machine Head

Miközben Nagy Feró félresikerült vicceivel szórakozatja közönségét a Media Markt sátorban a Subscribe zenekar koncertje veszi kezdetét, ami ismét csalódás volt. Valószínűleg a nagy hőség is közrejátszott, de ők se tudták a szokott színvonalat produkálni és a hangosítás se volt a toppon, ami egyébként gyakori probléma a fesztiválon. A tökéletlen hangzás ellenére rengetegen vették ki részüket a szórakozásból. Tovább

2012. augusztus 6.

Rekkenő hőség és Nagy Feró: FEZEN 

Túlélve a 0. napot, már nagyon vártam a csütörtököt. A népszerű hazai előadók mellett, mint a Subscribe, vagy a Mystery Gang fellép az amerikai Testament, valamint a világhírű Machine Head. A délelőtt gyorsan elrepült. Bár nem a fesztivál területén lakom ez alkalommal is kiabálásra ébredek. A szomszéd gyerek torkaszakadtából üvölt. Nem tudom, melyik a kellemesebb ébresztő, a hangos gyereksírás vagy az, hogy „ Igyál, fesztivál van!!”. Az utóbbi talán viccesebb.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky