3427 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
FEZEN 2012

2012. július 27.

Al Di Meola magyar dobossal a FEZEN nulladik napján

Copyright:

A FEZEN nulladik napján Al Di Meola, a több alkalommal a világ legjobb jazzgitárosának megválasztott zenész szórakoztatja a székesfehérvári közönséget. Augusztus 1-jén Di Meola magyar származású dobosa mellet olyan hazai zenészek is színpadra lépnek, mint a Vörös Janka Group, a Harcsa Veronika Quartet & Gyémánt Bálint, a Budapest Bár, valamint Ferenci György és a Rackajam. A fesztiválnyitó exkluzív koncertekre a 3+1 napos bérlet kiegészítéseként vagy akár csak a fesztkultúr programsorozatra elővételben július 31-ig lehet kedvezményes jegyeket váltani.
 

A fúziós jazz pionírja, a többször a világ legjobb jazzgitárosának megválasztott zenész és zeneszerző, Al Di Meola koncertje nyitja az idei FEZEN-t. Az elképesztően gyors gitárjátékáról (is) híres virtuóz eddigi karrierje során olyan nevekkel zenélt együtt, mint Phil Collins, Carlos Santana, Stivie Wonder és Jimmy Page. Székesfehérváron magyar dobosa, Kaszás Péter adja majd az ütemet az amerikai zenésznek. A tavalyi Pursuit of Radical Rhapsody albumát, amit augusztusban a Székesfehérvárra gyűlőknek is bemutat, szintén Kaszás Péterrel közösen rögzítették. Több dalban egy magyar vonósnégyes is közreműködött, a felvételek egy részét pedig Magyarországon készítették. Habár a művész visszatérő vendégnek számít hazánkban, Székesfehérváron eddig még sosem adott koncertet, FEZENes fellépése pedig fesztiválközegben különleges zenei csemegének számít, ami minden értő zenerajongó számára kortól és nemtől függetlenül kötelező.

Al Di Meola este fél nyolckor kezdődő koncertjéhez a legkiválóbb magyar zenészek teremetik meg a hangulatot. A Vörös Janka Group az amerikai gitárvirtuózhoz hasonlóan első alkalommal mutatkozik be a FEZEN közönségének. A zenekar a kihagyhatatlan közönségkedvenc dalok mellett igazi meglepetésekkel is készül, ezúttal új feldolgozásokat is hallhatnak a fesztiválozók. A Harcsa Veronika Quartet szintén első alkalommal szerepel a FEZEN programjában. Az énekesnő jelenleg több formációban is dolgozik együtt az egyre népszerűbb gitárossal, Gyémánt Bálinttal, aki ezen az estén is a vendége lesz. A közönség ízelítőt kaphat kettejük most készülő duóalbumából, de a quartet már kiadott dalai is megszólalnak.

Al Di Meola koncertje után este fél tíztől a Budapest Bár csap a húrok közé. A zenekar a múlt század kávéházainak füstösen ölelő légkörét hozza el, és semmi mással össze nem hasonlítható hangulatot varázsol a FEZEN-re. A Budapest Bár itt zárja a nyarat, majd szeptember elsejétől ötéves jubileumi koncert- és eseménysorozat veszi kezdetét. A magyar könnyű zenei élet üde színfoltja, Ferenci György és a Rackajam vezeti le az fehérvári estét. A zenekar, amely az utóbbi időben az angol nyelvű szövegek helyett, magyar verseket választott dalai szövegéül, a blues, a soul, a rock és a népzene rajongóit fúziós zenéjével vonzza magához. Közvetlenül a FEZEN előtt jelenik meg Ferenci Györgyék új lemeze, melyen Gérecz Attila verseit zenésítik meg, így már az új album dalai is felcsendülnek majd.

A nulladik napi exklúzív programokra július 31-ig 5990 Ft-os kedvezményes áron válthatók jegyek. További információk ITT.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. augusztus 9.

Sepultura: a FEZEN legemlékezetesebb koncertje 

A szombati nap Tito&Tarantulan kívül is tartogatott még meglepetéseket. 18:30-tól a finn Korpiklaani borzolta a kedélyeket, majd a Sepultura pörgette fel a magyar közönséget. A brazil rockerek több ízben megfordultak már hazánkban, és ahogy az tőlük elvárt ez alkalommal is felejthetetlen élményt szereztek a fesztiválozóknak.  Tovább

2012. augusztus 8.

Utolsó nap a FEZEN fesztiválon 

Elérkezett a fesztivál utolsó napja. A délelőtt most is napozással telt, majd ivászat a barátokkal. Amikor már kellőképp jó kedve lett mindenkinek, belevetettük magunkat a fesztivál forgatagába. Első ízben a Brains fellépésére látogatunk.  Tovább

2012. augusztus 8.

Heringparty a Fezen klubban 

A Skatch koncertje után felfedező útra indulok. A Hammer World sátorból megkapó dallamok szűrődnek ki. Épp egy feltörekvő székesfehérvári zenekar mutatkozik be, a nevüket sajnos nem tudom. Zenéjüket leginkább a Grand Maxican Warlock, illetve Turbó együtteshez tudnám hasonlítani.  Tovább

2012. augusztus 7.

Őrült rajongók az Edda koncerten: FEZEN -Galéria! 

A pénteki nap strandolással indult. Nincs is annál jobb, mint a nagy melegben a vízparton hűsölni. A reggeli beszerzése közben összefutunk néhány sráccal, akiket a fesztiválon ismertünk meg. Kora reggel már annyira felmelegszik a sátor, hogy nem csak az alvás emberpróbáló feladat, de bent maradni is képtelenség, ezért a délelőttöket rendszerint a tóparton töltik. Pancsolás közben gyorsabban telik az idő, lassan kezdődnek a programok, indulunk vissza a házba.  Tovább

2012. augusztus 7.

Amerikai sztárfellépők a FEZEN-en, Testament és Machine Head

Miközben Nagy Feró félresikerült vicceivel szórakozatja közönségét a Media Markt sátorban a Subscribe zenekar koncertje veszi kezdetét, ami ismét csalódás volt. Valószínűleg a nagy hőség is közrejátszott, de ők se tudták a szokott színvonalat produkálni és a hangosítás se volt a toppon, ami egyébként gyakori probléma a fesztiválon. A tökéletlen hangzás ellenére rengetegen vették ki részüket a szórakozásból. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky