Már csak néhány napot kell (át)aludni, és jön a Rammstein a maga kőkemény ipari zenéjével, németes metálhangzásával, garantáltan felrázva minket téli előálmunkból. Németország talán legfontosabb exportcikkének tagjai november 10-én a Made in Germany best of lemez zenéire szedik szét vagy gyújtják fel a Sportarénát. Náluk sosem lehet tudni.
A Rammsteint 1994-ben alapította Richard Z. Kruspe, a zenekar (egyébként rendkívül mutatós mellizmokkal rendelkező) szólógitárosa. Alakulásuk évében egy amatőr zenekarok részére szervezett versenyen tűntek fel Berlinben. Az énekes Till Lindemann, a basszusgitáros Oliver Riedel, a dobos Christoph Schneider és Kruspe egyből meg is nyerték a versenyt, és rögzíthették első négy demo felvételüket. Paul Landers e demo számok meghallgatása után kérte felvételét az együttesbe, majd magával hozta a billentyűs Christian Lorenzt is. Első stúdióalbumuk, az 1995-ös Herzeleid így már a jelenlegi tagok együttműködésének első gyümölcse.
A megalakulás óta tagcsere nem történt, ma is az eredeti felállásban működnek. Ennek a hat embernek az együttműködése egyébként érdekes szimbiózis. Ahogy a gitáros Paul Landers fogalmazott első kislemezdaluk, a Du riecht so gut (szabad fordításban: „Olyan jó szagod van”) klipforgatásán, a Rammstein egyetlen életforma, melynek hat különböző arca van. A tagokat egyébként nem csak a munkájuk köti össze: Till Lindemann egykori felesége például Kruspe kislányának édesanyja.
Zenei stílusuk nehezen meghatározható. Vannak, akik (elnagyoltan) ipari metálnak, mások táncmetálnak (Tanz Metal) nevezik a Rammstein zenéjét. Utóbbi fogalom többé-kevésbé az együttes védjegyévé vált, hiszen letisztult, egyszerű, mégis viszonylag dallamos metált játszanak. Zenéjükben keveredik a kemény rock, a heavy metal és az elektronikus zene, de a gothic rockból is merítenek bőven. Bár eredendően amerikai hatásra kezdtek rockot játszani, megalakulásuk óta sajátos német metálhangzás megteremtésére törekedtek. Ezt az egyedi hangzást javarészt Kruspe kísérletező kedvének köszönhetően sikerült is kialakítaniuk. Döntően német nyelvű szövegeik rengeteg szójátékot és nyelvi humort tartalmaznak, miközben elsősorban az emberi természet vad, nyers, agresszív, akár démoni oldalára koncentrálnak. Gyakori témájuk a függőség, és a különböző kielégítetlen, gyakran beteges vágyak hajszolása.
Aki nem ismeri, annak elmondjuk, hogy a Rammstein előadásmódja sem nevezhető éppen szokványosnak, például rengeteg pirotechnikai eszközt használnak egy-egy koncert során. A szikraeső, a robbanó dobok és mikrofonok, a szikrákat lövellő íjak, jelmezek és fegyverek, illetve a kilőtt rakéták szinte kötelező velejárói a Rammstein színpadi jelenlétének, nem is beszélve arról, hogy Till időnként lángolva énekel végig számokat. A kifejezetten piromán előadások révén a rajongók szerint „A többi együttes játszik, a Rammstein éget!”.
Ezek után nem csoda, hogy a november 10-i koncertre minden jegy elfogyott. Azért a szerencsések talán még leakaszthatnak a netről vagy ismerőstől egy-két feleslegessé vált potyajegyet. Ismétlem: a szerencsések.
A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Kontynuować
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Kontynuować
Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Kontynuować
A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Kontynuować
A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Kontynuować