3423 bands 12355 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2009. augusztus 11. | Szabó László

Gyász! Cseh Tamásra emlékezünk!

Copyright:

Múlthét pénteken hosszan tartó betegsége után meghalt Cseh Tamás Kossuth-díjas énekes, színész, dalszerző.  Cseh Tamást a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma saját hallottjának tekinti.

Cseh Tamás 1943. január 22-én született Budapesten. Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, majd Budapesten érettségizett. Diplomáit a budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán és a Képzőművészeti Egyetemen szerezte. A 60-as években rajztanárként dolgozott egy budapesti iskolában.

Művészi pályafutása Bereményi Géza író, filmrendező nevével forr össze, akivel 1974-ben jelent meg első közös albumuk „Levél nővéremnek” címmel. Ezt az albumot persze számos közös lemez követte, ahol többnyire Bereményi Géza volt a dalszerző és Cseh Tamás az előadó. (Bereményi Géza színházi és filmrendező kinek olyan műveket köszönhetünk, mint „Az öreg hölgy látogatása” vagy a „Régimódi történet” című színdarabok, valamint „A tanítványok” és az „Eldorádo” című filmek.)

Cseh Tamás közel, több mint ezer dal szerzője, amelyekben a mindennapos élethelyzetekről és az abból adódó vágyakról énekel. Számos színház repertoárján szerepelt önálló estjeivel.

Természetesen nem felejthetjük az előadóművész színészi játékait sem, melyeket filmeken és tévéjátékon csodálhatunk. Ilyen volt többek közt Bereményi Géza "Turné" valamint Gothár Péter „Idő van” című alkotása melyekben kiválóan játszott, de nyugodtan ide sorolhatjuk az összes filmet amiben szerepelt.

Cseh Tamást munkájának elismerésekként 1993-ban a Liszt Ferenc-díjjal, majd 2001-ben pedig Kossuth- díjjal jutalmazták. A művész temetéséről az Oktatási és Kulturális Minisztérium intézkedik.

Szabó László

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comentario
nettee 2009. aug.. 18.  16:29 2
:( R.I.P.
   
sejbenviktor 2009. aug.. 13.  09:25 1
Elszoruló torokkal a hír hallatán , emlékezve ifjúkorunk "egyVILÁGNÉZETI " meghatározó alakjára, kedves mosolyára , jövőbe néző tekintetére ... - nyugodjon békében .
Emlékét őrzöm amíg élek és még biztosan sokezren " E KIES HAZÁBAN".
Viktor.
   

2024. június 11.

Mindenhol igyunk felelősen!

Két éve a bulikra, fesztiválokra koncentráltak, most a sportesemények szurkolóinak üzennek a Magyar Szeszipari Szövetség és a Terméktanács arról, hogy figyeljünk a mértékletes italfogyasztásra. Nyáron az EB és az Olimpia adnak alkalmat arra, hogy összegyűljünk, iszogassunk, szurkoljunk, örüljünk, szomorkodjunk, ünnepeljünk, bulizzunk – de ezek közben is fontos a fair játék, felelős italozás – ahogy a kampányüzenetek jelzik. Seguir

2024. június 3.

Geszti péter és Péterfy Bori párban

Tessék? Péterfy Bori és Geszti Péter egy párban? Az őrült szerelemnek semmi sem állja útját! Legalábbis abban a vadonatúj, őrült duettben és videó klipben, amelyben a mainstream rapper és az underground díva egymásra találnak. Igaz, ehhez előbb el kell tenniük láb alól a vetélytársaikat. A születésnapi Geszti Sixty Aréna show-ra készülő Geszti Péter új partnerrel, és nem mindennapi klipben tűnik fel. Seguir

2024. május 22.

KELET  - Dzsúdló egy jó dallal indítja a szezont

Dzsúdló idei első megjelenése az elszakadás és felnőtté válás témáját boncolgatja. A pörgős felvétel egy baráti kollab terméke: a rap betétet Signo adja, a számhoz készült klipet a baráti társaság harmadik tagja, Szél Benjámin rendezte. Seguir

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Seguir

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky