3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. április 13.

Margaret Island - örömfutás az Őrzőkért!

Copyright:

A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyermekekért fut a Margaret Island április 14-én szombaton a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A csapat célja amellett, hogy adományt gyűjtsön az Őrzők Alapítványnak az, hogy felhívja a figyelmet a súlyosan beteg, daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítására létrehozott alapítvány munkájára.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyre több embernek zenélhetünk, egyre többen követik a munkásságunkat, figyelnek ránk. Ez egy nagy felelősség is egyben. Fontos, hogy ne csak egy-egy ügy mellé álljunk oda, hanem a magatartásunkkal, kommunikációnkkal is próbáljunk példát mutatni.” – fejti ki Füstös Bálint, a zenekar gitárosa.

„Most az Őrzők Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Meglátogattuk őket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, megérintett minket az az elhivatottság, segíteni akarás, ami hajtja mindennapos munkájukat. Személyesen ismerik, követik azokat a gyerekeket, családokat, akiken segítenek, így biztosan tudjuk, hogy jó helyre megy az adomány.” – meséli Lábas Viki.

„A jótékonysági futást természetesen örömmel vállaltuk, hiszen részünkről ez igazán nem nagy feladat, a hatása azonban annál jelentősebb lehet: bár én személy szerint nem vagyok egy nagy futó, de ha ezáltal fel tudjuk hívni a figyelmet egy fontos ügyre, és ténylegesen tudunk segíteni a gyerekeknek, akkor mindenképp megéri! Hiszünk abban, hogy egy kis lépéssel is sokat tehetünk a környezetünkért!” - Verók Tamás, gitáros.

A jótékonysági futás során befolyt adományokat egy kemoterápiás szerek készítéséhez szükséges boksz megvásárlására fordítja az alapítvány. Az eszköz három speciális szűrővel rendelkezik, így a daganatos gyermekek kemoterápiás kezeléséhez szükséges gyógyszeres infúziókat a nővérek teljesen steril körülmények között tudják készíteni.

„Adománygyűjtőként abban bízunk, hogy sokan mellénk állnak, és a ’sok kicsi sokra megy’ elvén együtt könnyedén sikerül a kitűzött célunkat, 150.000 Ft-ot összegyűjtenünk az alapítvány számára!” - Törőcsik Kristóf
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. január 24.

Soft & roll - a hazai könnyűzene wellbeing kutatásának eredményei

A tavalyi évben az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Innovációs Alprogramja megbízásából kutatás indult a magyar könnyűzenészek testi-lelki állapotáról, jóllétéről. Az általános társadalmi sztereotípiával ellentétben a rock and roll életformát itthon - önbevallás alapján - csak meglepően kevesen engedhetik meg maguknak. A kutatás eredményeinek rövid összefoglalója következik. Tovább

2020. január 23.

Magyar zenekar győzött Európában!

Péntek este a hollandiai Groningenben zajlott az Európai Unió által életre hívott Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) gála, amely a kontinens legnépszerűbb feltörekvő zenekarait díjazza. Hatalmas siker, hogy a Harmed zenekar nemcsak a 16 nominált zenekar közé került be, de hét másik zenekarral közösen el is nyerte a rangos elismerést. A díjakat a legnagyobb európai zenei konferencia, a Eurosonic keretében adták át. Tovább

2020. január 21.

Honeybeast klippremier - napfényes évkezdés!

Az Ocean Productions által készített, Reggeli napfény klippel és a dal címével fémjelzett országos turnéval indítja az évet a Honeybeast. Többek között Veszprémben, Miskolcon, Debrecenben láthatjuk az első negyedévben a csapatot... Tovább

2020. január 15.

Eurosonic fellépése előtt új klippel jelentkezik a The Bluebay Foxes

A The Blueabay Foxes egy friss dallal szerette volna megmutatni rajongóinak, hol is tart 2020-ban a zenekar, pénteken pedig Európa legnagyobb showcase fesztiválján élőben is bizonyíthatnak. A csapat hazai rajongói élőben először 2020. február 8-án hallhatják a Lights Off-ot az Instantban. Tovább

2020. január 14.

3,6-os EP-t hozott az évnyitóra a Fish

Kilinccsel a kézben lép 2020-ba a Fish!: január 18-án a Barba Negrában nyitja következő húsz évét a zenekar, négy új dallal, sok régivel, új gitárokkal, régi lendülettel. Sőt. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky