3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. április 13.

Margaret Island - örömfutás az Őrzőkért!

Copyright:

A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt gyermekekért fut a Margaret Island április 14-én szombaton a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futáson.

A csapat célja amellett, hogy adományt gyűjtsön az Őrzők Alapítványnak az, hogy felhívja a figyelmet a súlyosan beteg, daganatos és leukémiás gyerekek gyógyulási feltételeinek és kórházi körülményeinek javítására létrehozott alapítvány munkájára.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyre több embernek zenélhetünk, egyre többen követik a munkásságunkat, figyelnek ránk. Ez egy nagy felelősség is egyben. Fontos, hogy ne csak egy-egy ügy mellé álljunk oda, hanem a magatartásunkkal, kommunikációnkkal is próbáljunk példát mutatni.” – fejti ki Füstös Bálint, a zenekar gitárosa.

„Most az Őrzők Alapítvány munkájára szeretnénk felhívni a figyelmet. Meglátogattuk őket a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, megérintett minket az az elhivatottság, segíteni akarás, ami hajtja mindennapos munkájukat. Személyesen ismerik, követik azokat a gyerekeket, családokat, akiken segítenek, így biztosan tudjuk, hogy jó helyre megy az adomány.” – meséli Lábas Viki.

„A jótékonysági futást természetesen örömmel vállaltuk, hiszen részünkről ez igazán nem nagy feladat, a hatása azonban annál jelentősebb lehet: bár én személy szerint nem vagyok egy nagy futó, de ha ezáltal fel tudjuk hívni a figyelmet egy fontos ügyre, és ténylegesen tudunk segíteni a gyerekeknek, akkor mindenképp megéri! Hiszünk abban, hogy egy kis lépéssel is sokat tehetünk a környezetünkért!” - Verók Tamás, gitáros.

A jótékonysági futás során befolyt adományokat egy kemoterápiás szerek készítéséhez szükséges boksz megvásárlására fordítja az alapítvány. Az eszköz három speciális szűrővel rendelkezik, így a daganatos gyermekek kemoterápiás kezeléséhez szükséges gyógyszeres infúziókat a nővérek teljesen steril körülmények között tudják készíteni.

„Adománygyűjtőként abban bízunk, hogy sokan mellénk állnak, és a ’sok kicsi sokra megy’ elvén együtt könnyedén sikerül a kitűzött célunkat, 150.000 Ft-ot összegyűjtenünk az alapítvány számára!” - Törőcsik Kristóf
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky