3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2017. április 18.

Júniusban újabb Royal Blood lemezzel gazdagodunk

Copyright:

Pimaszul jóképűek, minőségi zenéjüknek köszönhetően percek alatt befutottak, és második lemezüket adják ki június 16-án. A Royal Blood ’How Did We Get So Dark’ című új albuma 10 vadonatúj dalt tartalmaz, amelyek közül most debütált az első, „Lights Out” címmel.

A Royal Blood 2014-ben került a figyelem központjába első, nemes egyszerűséggel „Royal Blood”-nak keresztelt albumukkal. Pár hónap és egy headline turné után már a Foo Fighters-szel léptek fel egy színpadon, a Metallica-val buliztak, és sorra gyűjtötték a Brit Awards díjakat. A lemezmegjelenés után 3 évvel újabb lemezzel jelentkeznek, amely június 16-án jelenik meg ’How Did We Get So Dark’ címmel.

A lemezt Nashville-ben írta a duó: „Egy raktárt béreltünk ki, esténként buliztunk, nappal írtunk. Egy idő után érezhető volt, hogy a lemez kezd összeérni és a dalok kapcsolódnak egymáshoz” – mondta Mike Kerr, a banda frontembere.

Az új album készítése előtt semmi szünetet nem tartottak, a turnébuszról egyenesen a stúdióba mentek. „Három évnyi turné után úgy éreztük magunkat, mint aki börtönből szabadul. Kifejezetten nehéz volt visszarázódni a normál életbe, és a hétköznapokról írni – hiszen eddig a mindennapjaink a turnébuszon zajlottak, az meg valljuk be, senkit sem érdekel.”

A fiúk szerint nagyjából 50 dalt írtak a lemezre, de ami nem ütötte meg a mércét, azt elvetették. A maradék 10 dal sokkal szexibbre és magabiztosabbra sikerült, mint a debütáló album anyaga. „Három évig játszottuk az előző 10 dalt, úgyhogy ideje volt váltanunk. Amíg a ’Royal Blood’-ban csak játszottunk, a mostani lemezünk mélyebbre tör és komolyabb témákkal is foglalkozik. A ’How Did We Get So Dark’ érettebb, egy szintet emelkedtünk. Aggodalomra azért semmi ok, nem váltunk át Keane-be, maradunk a rock’n’rollnál.” – tették hozzá mosolyogva.

A  lemezre még várunk kell, de addig is itt van az első, beharangozó szám, a Lights out!


Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky