3426 zenekar 12491 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2016

2016. augusztus 31.

Steiner Kristófot elég könnyű boldoggá tenni

Copyright:

Steiner Kristóf nem törekszik a tökéletességre, szerinte a boldogság éppen ennek az ellentétje. Ha hétköznapi dolgokról van szó, elmondása szerint elég könnyű őt boldoggá tenni, legyen szó baráti gesztusokról, kedvenc énekesnőjéről vagy a kutyájáról.

Az újságíró jelenleg Budapest és Tel-Aviv között ingázik, de a Sziget hetére Budapesten tette le székhelyét. „A boldogság kapcsán nekem nem az jut eszembe, hogy folyamatosan minden áldott pillanatban arra törekszünk, hogy minden tökéletes legyen, hanem annak az ellentétjét jelenti a boldogság. Az, hogy el tudjuk fogadni és meg tudjuk érteni azt, hogy az élet nem tökéletes pillanatokból áll és észre tudjuk venni azt, hogy tökéletes egyensúlyban van az, ami problémának tűnik és az, aminek nagyon örülünk. És, hogy az egyik nem létezhetne a másik után. Ennek a megértése a boldogság.” – árulta el Steiner Kristóf. Elmondása szerint nagyon könnyű megörvendezetni: „Bármi Madonnával kapcsolatos dolognak nagyon tudok örülni, nagyon tudok örülni, annak, ha valamelyik közeli barátom egyszer csak bejelentkezik, kapok tőlük egy üzenetet vagy egy képet arról, hogy hol vannak, mit csinálnak. Elképesztően tudok annak örülni, amikor repülőtéren vár rám valaki, legyen az a kedvesem Tel-Avivban vagy az apukám Budapesten. Végtelenül boldog tudok lenni, amikor látom a kutyámat játszani más kutyákkal… nagyon jól tudok mosolyogni azon, hogy milyen jót aludtam az éjjel, tapsolni tudok örömömben azért, hogy milyen finomat ettem, legyen az egy budapesti vegán étterem, vagy valami, amit egy barátom készít el. Úgyhogy azt hiszem én egy könnyű eset vagyok, elég könnyű boldoggá tenni” – teszi hozzá mosolyogva.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. augusztus 17.

Lecsapott a coolság a Szigeten

Alapból lehet abban valami nagyon cool, ha az ember huszonévesen már megalapozta annyira zenei karrierjét, hogy a haverjával összerántson egy szupergruppot, és anyazenekara mellett ezzel a formációval is letarolja a legnagyobb fesztiválokat. Tovább

2016. augusztus 17.

Csúcsot hozott a Sziget

Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. Sziget Fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a hírek szerint mindenki szerette. Mi is... Tovább

2016. augusztus 17.

Azok a koncerten kívüli apró hibák- Sziget 3.nap

Egy fesztivál akkor jó, ha mind a koncertek, mind a szervezés működik. Az egyik a másik nélkül disszonanciát okoz, és nem lesz tökéletes a hangulatunk hazafele. A Sziget idén is mindent megtett a maga részéről, a 3 nap, pedig csak remek koncertre sikerült eljutnom (mondjuk úgy, hogy Guettát jó nagy ívben kerültem el), de mégis volt pár apró hiba a napban. Tovább

2016. augusztus 17.

Megint 15 éves voltam egy házibuliban: itt volt a Sum41

Azt hiszem, idén egyetlen pop-punk fan sem lehet szomorú idén: sorra jönnek az új lemezek az új évezred ikonjaitól. A Sum41 is ilyen, ráadásul tőlük egy koncertet is kaptunk most a Szigeten. Kíváncsi voltam mire képesek egy halálközeli élmény és egy régi-új felállással. Tovább

2016. augusztus 16.

A Sziget nagy meglepetése nekem: a Biebers

A szombati kavalkádban sikerült korán bejutni, így bőven volt időm olyan zenekarokra, akiket alapból nem is kerestem volna. Ilyen kalandozás során láttam meg, hogy éppen játszik a Biebers. Az egyik haverom hónapok óta mondja, hogy egyszer nézzem meg őket, és nem volt éppen semmi jó, így megnéztem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky