3427 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2016

2016. augusztus 16. | Stewie

A Sziget nagy meglepetése nekem: a Biebers

Copyright:

A szombati kavalkádban sikerült korán bejutni, így bőven volt időm olyan zenekarokra, akiket alapból nem is kerestem volna. Ilyen kalandozás során láttam meg, hogy éppen játszik a Biebers. Az egyik haverom hónapok óta mondja, hogy egyszer nézzem meg őket, és nem volt éppen semmi jó, így megnéztem.

Anno megvolt a gyorsan felállított véleményem a zenekarról: Petinek azt mondta a menedzsere, hogy jobban nézne ki egy bandával maga mögött, szóval gyorsan szedjenek össze pár embert és mehet is a bandázás. Hogy a történet mennyire állja meg a helyét, nem tudom, de az eredményben pozitívan csalódtam.

Puskás Peti nagyon jó frontember, ez kétségtelen: fantasztikus bulit kerekített, és a zenekar tényleg jól néz ki mellette (nem, nem mögötte, tényleg mellette), és még zenélni is tudnak. A gitáros, Füstös Bálint egészen jól ragadta meg azt a könnyed pop-rock-ot amit megálmodtak maguknak. És ez a sikerük kulcsa: tudják mit akarnak, azt pedig nem túlgondoltan csinálják meg ( összehasonlítva mondjuk a Wellhelloval).

Üröm az örömben, hogy amint véget ér a koncert az élmény is tovaszáll. Itthon meg akartam hallgatni pár dalukat, és azon kívül, hogy nem emlékeztem egyik címére sem, youtuberól már közel sem akkora élmény. Jó koncertzenekar, de semmi több.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2016. augusztus 31.

Steiner Kristófot elég könnyű boldoggá tenni

Steiner Kristóf nem törekszik a tökéletességre, szerinte a boldogság éppen ennek az ellentétje. Ha hétköznapi dolgokról van szó, elmondása szerint elég könnyű őt boldoggá tenni, legyen szó baráti gesztusokról, kedvenc énekesnőjéről vagy a kutyájáról. Tovább

2016. augusztus 17.

Lecsapott a coolság a Szigeten

Alapból lehet abban valami nagyon cool, ha az ember huszonévesen már megalapozta annyira zenei karrierjét, hogy a haverjával összerántson egy szupergruppot, és anyazenekara mellett ezzel a formációval is letarolja a legnagyobb fesztiválokat. Tovább

2016. augusztus 17.

Csúcsot hozott a Sziget

Több teltházas nappal és majd’ félmilliós látogatószámmal zárt a 24. Sziget Fesztivál. Itt volt a fél világ és mindenki szerette a hírek szerint mindenki szerette. Mi is... Tovább

2016. augusztus 17.

Azok a koncerten kívüli apró hibák- Sziget 3.nap

Egy fesztivál akkor jó, ha mind a koncertek, mind a szervezés működik. Az egyik a másik nélkül disszonanciát okoz, és nem lesz tökéletes a hangulatunk hazafele. A Sziget idén is mindent megtett a maga részéről, a 3 nap, pedig csak remek koncertre sikerült eljutnom (mondjuk úgy, hogy Guettát jó nagy ívben kerültem el), de mégis volt pár apró hiba a napban. Tovább

2016. augusztus 17.

Megint 15 éves voltam egy házibuliban: itt volt a Sum41

Azt hiszem, idén egyetlen pop-punk fan sem lehet szomorú idén: sorra jönnek az új lemezek az új évezred ikonjaitól. A Sum41 is ilyen, ráadásul tőlük egy koncertet is kaptunk most a Szigeten. Kíváncsi voltam mire képesek egy halálközeli élmény és egy régi-új felállással. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky