3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. június 13. | -gabriella-

A Budapest Parkban lesz 10 éves a Vad Fruttik!

Copyright:

Június 27-én fergeteges, 10. születésnapi koncertre készül a Budapest Parkban a Vad Fruttik. Egyelőre több titok is körbelengi a már amúgy is jeles eseményt, az viszont biztos, hogy egy rajongó sem fog csalódni. A különleges látványelemek pedig majd csak fokozzák a hangulatot! Ez a koncert más, mint a többi!

A tíz éves zenekar szekere elég jól halad mostanság is, hiszen a közelmúltban adtak nagysikerű koncertet Angliában a Heaven Street Sevennel. Emellett májusban jelent meg Likó Marci életrajz rekonstrukció könyve –Bunkerrajzoló-, amit Géczy Jánossal közösen alkottak meg. Személyes véleményem, hogy azoknak is érdemes elolvasnia, aki esetleg nem rajongója a zenekarnak. Leginkább azért, mert a szociodráma mellett, elég hangulatos képet fest le a 80-as évek lakótelepeiről. Persze, csak ha nem unjuk még a Szomszédokat.

Most már csak abban reménykedhetünk, hogy mindezek örömére a Parkban hallható lesz pár új dal, hiszen a Hold című szám megjelenése óta már fél év (!!!) telt el. Na, de ne legyünk telhetetlenek, az esemény Facebook oldalán lehet dalokat javasolni, hogy mik hangozzanak el a jubileumi születésnapon. Én a Bús szambával vagyok és az Izabellával, mert leragadtam 2008-ban.



Szóval, ahogyan már fentebb is említettem érdemes a június 27-ei dátumot piros tollal belevésni a naptárunkba. És nem árt igyekezni a jegyek beszerzésével sem, mert vészesen fogynak. Amennyiben lesz sztárvendég (hátha), az biztosan nem Kis Grófo lesz. Ha pedig nem, akkor vígasztal majd minket a hangulat és a különleges látványelemek, amelyekkel erre a koncertre készülnek.

Találkozzunk június 27-én a Budapest Parkban!

Jegyárak:

Early bird (az első 1000 db) - 1.499 Ft ELFOGYOTT!!
▲ 2015.06.04. 23:59-ig - 1.999 Ft
▲ 2015.06.25. 23:59-ig - 2.499 Ft
▲ 2015.06.26-tól és a helyszínen - 2.999 Ft

▲ VIP: 4.999 Ft (100 db csak a Tixán)
A VIP jeggyel jogosult vagy belépni a VIP bejáraton.
A VIP Teraszról exkluzív helyről élvezheted a koncertet, és a belépésnél egy welcome drink-kel is megajándékozunk.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky